Egyre kevesebben, és ritkábban kérdezik meg tőlem:

- Hogy vagy Brigi? 

És ez alapvetően pozitív. Azt hiszem elhitettem sok emberrel, hogy kívül-belül minden ok. Én vagyok az a világcsavargó, akivel mindenhol történik valami kaland, azt kellő humorral, öniróniával elmeséli, hatalmasakat röhög, másokat is megnevettet. Ha kocsiba ül, az úton hülyékkel van körülvéve, folyton verekedhetnékje támad. Készül megírni a vicces, szexes könyvét. A többi meg úgysem a nyilvánosságra tartozik. A fájdalom, a szomorúság, a magány, a hiány, a könny az a párnáé, meg a 4 falé.

Tegnap kaptam egy  tanácsot kérő levelet. Nem nagy was ist das, gondoltam először. Kapok kérdéseket heti szinten rendszeresen, azután, ahogy jobban belegondoltam, de! Mert olyan valakitől jött, akinek elismerem a szakmai munkáját. Volt egy időszak az életünkben, amikor párhuzamosan haladtunk ugyanazon az úton. Konkrétan, ő is társközvetítéssel foglalkozott, meg én is. Hogy konkurenciái lettünk volna egymásnak, az enyhe túlzás, hisz szívesen beszélgettünk cseréltünk tapasztalatot és eszmét. 

Jó reggelt, szia! A segítséged, tanácsod szeretném kérni. Édesapám december 30-án volt egy éve, hogy itt hagyott minket. Pont felköltöztek Budapestre anyuval, minden szuper volt. Aztán hirtelen meghalt. Nyilván pontosan tudod, mit érzünk. Anyu 64 éves, és most jutott el odáig, hogy nem akar egyedül maradni. Amit én teljesen megértek. Tudsz nekem abban tippet adni, hogy esetleg hol lehet ismerkedni az ő korában? Van esetleg valamilyen klub?

Szia! 
Igen tudom mit éreztek, anyukáddal egy cipőben járok. Biztos vannak klubok, lehetőségek, de engem konkrétan kiver a víz, ha rágondolok, hogy elmenjek egy ilyenbe, és cédulát ragasszak a homlokomra eladó felirattal. Azóta a társkereső portálokat is messzire elkerülöm, pedig amíg élt a férjem rendszeresen ismerkedtem, igaz inkább szakmai gyakorlat szerzés okán. Amiben hiszek, az a kérés az univerzumtól. Ha anyukád elengedte apukádat és készen áll egy új kapcsolatra, akkor fogalmazza meg a kérését. Minél pontosabban. A megoldást pedig bízza az univerzumra. Persze az jó, ha nyitott, eljár otthonról, megadja a lehetőséget az ismerkedésre, de a legfontosabb a belső derű, az önszeretet. 

Köszönöm szépen. Szerintem igazából nem tart itt lelkileg, csak nagyon fél a magánytól, és nem szeret egyedül eljárni. A társkeresőkről én is lebeszéltem, mert hát na.

Most, hogy az ismerősöm saját édesanyjáról szeretne gondoskodni, megfeneklett, kevés lett az a tudás, amit idegeneknek könnyen ad át az ember. Mennyire emberi tapasztalás ez az életben? Nagyon okosak vagyunk, ha másnak, kívülállónak kell tanácsot adni, és mennyire elveszettek tudunk lenni, amikor benne vagyunk ugyanabban a szituációban. Mert bizony egészen más a perspektíva, amiből nézzük a magunk, vagy a másik életét.

Ez a tanácskérés arra indított, hogy újból átgondoljam, megint és alaposan, én hogyan akarom folytatni az életem? Egyedül, esetleg baráttal extrákkal, vagy igazi társsal? Azt látom, nagyon sok ember él egyedül, és nem mindenki magányos. Meg azt is látom, sok ember él valakikkel, családban, és sokkal magányosabb, mint az, aki fizikailag van egyedül. Meg kell szoknom azt a szabadságot, amit nem tudom volt-e időszak az életemben, amikor megtapasztalhattam volna. Hisz, az egyáltalán nem felhőtlen,16 éves gyerekkorból lettem, valakikért folyamatosan felelősséget vállaló, ezért korántsem egoista felnőtté.

Akármilyen nehéz is újra kell építeni, elfogadni, még ettől is sokkal jobban szeretni önmagam. Meg kell tanulni megélni a szabadságot, megtapasztalni az önállóságot, a belső erőt. Örülni a körülöttem kialakult, néha félelmetes, mégis várva várt csendnek. Új célokat, feladatokat találni, rövid és hosszú távon egyaránt. Nem hagyni elveszni a bennem lakó humort, a belső derűt, a játékosságot, a kíváncsiságot.

Közben rettentő hálás vagyok, mert már van, amikor mosolyogva tudok férjem képére nézni, és nem a hiányát élem meg, hisz tudom velem van, hanem a végtelen szeretetét. Sírni az élők miatt szoktam, nem a halottaimért. Néhány hónappal ezelőtt azt mondtam rossz barát vagyok, ezért nincs körülöttem olyan, aki szívből, igazán megölelne. Pedig van, csak nem vettem észre, hogy rossz helyen kerestem. Azt mérlegelem, mi is az a dolog, amihez hiányzik valaki mellőlem, és nem aprózom el, nem kötök kompromisszumot. Mindent vagy semmit alapon hívok magam mellé új társat, aki akkor fog jönni, amikor jönnie kell.

Fotó: Pixabay

Szerző: Sándorné Kósa Brigitta