A képen Kevei Margit adja át a gyógypedagógiai csoport részére a párnákat. 

Fotó: Jakab Gergely

2023.09.17-én mennyei illatok, csábító ízek, táncra hívó dallamok,  kis-dunai szellő, ragyogó napsütés köszöntötte az Őszi Ászok Fesztivál résztvevőit Ráckevén.

Itt mutatták be a helyi ÁSZOK, vadászok, madarászok, horgászok, borászok, horgolÁszok, óvodás(Z)ok kézműves termékeiket, készítményeiket. Nyugdíjas egyesület, zenekarok, táncegyüttesek a munkájuk, művészetük, hivatásuk szépségeit.

Akikről most külön mesélek, ők a HorgolÁszok. Maroknyi kis csapat, akik helyi, kézimunkázni szerető asszonyokból, anyákból, nagymamákból áll. Fő profiljuk, mint a nevük is jelzi a horgolás, de más kézműves technikákat is űznek. Ahogy az idejük, kedvük adja. Már többször kedveskedtek a város lakóinak saját kézimunkákkal. Készítettek 2 méter magas horgolt karácsonyfát, idős otthonba párnákat, takarókat. 

Tavaly, amikor elrendelték a hőmérséklet maximalizálást, akkor az iskolát vették górcső alá. Hogyan tudnának, saját eszközeikkel vigyázni a kicsikre. A szülőkkel összefogva meghorgolták a párnák elejét, majd szmk-s anyukák  bélelték, készre varrták a padokra szánt ülőpárnákat. 

A nyári szünetben eldöntötték, hogy két nagyinégyzetet fognak összehorgolni, így azt már nem kell bélelni, ahhoz, hogy elég puha és meleg legyen. Az Árpád Fejedelem Általános Iskola elsősei és a Gyógypedagógiai csoport összesen 105 fő részére adták át a minden kisgyerek saját párnáját.

Ez 210 db. 34x34 cm-es horgolt nagyinégyzetet jelent.

Ha, akarunk játszani egy kicsit a számokkal, akkor néhány adat:

Egy párnához felhasznált fonalmennyiség átlag 30 dkg. Ez bruttósítva 6150 dkg fonal.

Ezeknek a zöme maradék, adomány fonal, de volt olyan horgolótársunk, aki vásárolt új fonalat, abból készítette el a négyzeteket.

Egy párnához 1900 alkalommal kellett a horgolótűvel a fonalat hurkolni, így ez a szám 389500 lett a végére.

A ráfordított időt csak saccolni lehet, mert mindannyiuk tempója teljesen változó volt.

Átlagban 1 négyzet 3 munkaóra, plusz az összeállítás, így egy párnára 7 munkaórát számolva, az összes ráfordított idő 1435 óra.

Kik voltak azok a hölgyek, akik hatalmas kitartással, szorgalommal, szeretettel készítették a párnákat?

Felsorolásképpen szerepeljen itt a nevük:

Kurucz Balázsné Marika

Almási Elekné Erzsike

Sipos Lászlóné Magdi

Kevei Margit

Nagyné Szűcs Szilvia 

Husi Mária

Kenesei Szilvia

Balázs Gizella 

Borosné Ani

Kósa Brigi

Az interneten ismerkedtünk meg A.-val. Hol máshol lehet ismerkedni 2021-ben? Persze nem a jobbra balra hajtós társkeresőn, hanem a sima Facebookon kezdtünk el beszélgetni. 

A téma teljesen más volt, mint a barátkeresés, mégis hamar éreztük, hogy azonos módon rezgünk, hasonlóan gondolkodunk a világ rengeteg dolgáról. A profilja egyáltalán nem árulkodott róla, még a fényképe sem volt valós, de azért csöpögtetett információkból megtudtam, hogy elvált, a macskájával él, Ferivel azonos évben született, szereti a kertet, meg szeret olvasni. Sikerült néhány hónap elteltével egy privát képet is kicsikarnom belőle. A levélváltások egyre sűrűbbek lettek, és már nem csak egy-egy szabott témához kapcsolódtak, hanem szívesen ráírtunk a másikra, hogy mi újság, hogy vagy, mit csinálsz, rád gondoltam, hiányzol.

A találkozás gondolatát hónapok óta szövögettük, de biztonsági játékosok lévén, megvártuk ameddig ő is mindkét oltáson túl van, és eljön az immunitás ideje is. Először úgy terveztük én megyek júniusban, de A. hirtelen ötlettől vezérelve azt mondta meglátogat valamelyik nap. Zavarba jöttem a gondolatától is, hogy a lakásomban fogadjak egy idegent. Belegyöpösödtem az évek óta tartó egyedüllétbe, az utolsó 8 hónap munkanélküliségébe, amikor nem elég a karantén, de még a munkatársaimmal sem volt élő kapcsolatom. Ahhoz nagyon messziről jött, hogy egy Duna-parti sétával el tudjuk intézni az első randit. Rögtön nálam is kellett az első éjszakát töltenie. Ettől olyan páni félelem fogott el, hogy mit gondol majd rólam? Eddig látott egy fb fényképet, meg kialakított valamilyen, egyéb képet a beszélgetéseinkből, de az mennyire lesz valós, ha meglát teljes életnagyságban engem, és a lakásomat is. Hiszen addig nem győzött dicsérni, hogy milyen kifinomult az ízlésem, meg milyen kedves vagyok. És ha meglátja, mekkora vagyok az életben, meg esetleg poros a hűtőm teteje, hogy a lehetséges pókhálókról (amit anyósom kedvesen csak kérőkendőnek hívott), ne is beszéljek.

Ezért a tervezést, szervezést egy héttel előbb megkezdtem. Tudtam, hogy az ablakok húsvétra sem voltak megpucolva, ezért segítséget kértem a létrázáshoz, hogy ne az én fájós térdeimmel, meg szédülős fejemmel kelljen magasra mászni. Tudtam melyik nap lesz a fenti, melyik a lenti fürdőszoba sikálásé, mikor kell kimosnom a díszpárnákat, szőnyegeket, hogy meg is száradjanak és vissza tudjam őket időben tenni. A konyhaszekrény minden polca így sem fért bele, és pénteken, az érkezése napján villámként sújtott a felismerés, hogy úristen, hiába suvickoltam ki a fedős fiókot, ha az egzcájgost meg nem. Akkor kitaláltam, hogy nem fogom hagyni neki, hogy a dugóhúzót ő keresse a fiókban, azt majd inkább a kezébe adom.

Péntek kora délelőttre vártam, így az órát reggel fél hatra beállítottam csörögni, hogy mindenre legyen időm, mielőtt érte megyek a HÉV-hez. A kádat teleengedtem finom, illatos, fürdősós vízzel, abban relaxáltam már korán reggel. Hajat is mostam, és utána a megszokott kozmetikai és illatszereim mindegyikéből kentem, fújtam, dörgöltem a megfelelő helyre és módon. Ezután húztam fel az ágyát, készítettem elő azt a szobát, ahova fektetni szándékoztam. Válogattam az ágyneműk között, találtam puha takarót, meg egy tollpárnát, amiről fogalmam sincs hogy került az ágyneműtartómba.  Öreganyámék toll ágyneműjét rég elvitettem, (meg is bántam azóta). Ennek a párnának meg olyan ritka volt az anginja, hogy szúrósan meredeztek ki a tollszárak a huzatból. Nem volt teljesen új, de egyetlen sárga nyálfolt sem csúfította, és a címkéjén átfűzve kemény műanyaggal még ott volt a made in china felirat. Ezt leszedtem róla, mielőtt ráhúztam a hímzett vászon párnahuzatot. Akkor gondoltam magamról először, hogy ez már kicsit túlzás, amit művelek, amikor a frissen felhúzott lepedőt elkezdtem az ágyon kifeszítve vasalni. Magamnak már régen nem vasalom az ágyneműt. Meg szoktam elégedni az öblítő, napfény, szellő tiszta illatával, és még soha nem dörzsölt véresre egy ránc sem. 

Ezt követte a frissen nőtt fél méternél nagyobb pókhálók leszedése, (a kisebbeket nem látom), és vagy három mumifikálódott poloska összeszedése, ami a csuda tudja honnan keveredett elő a nagytakarítás után egy nappal. Amikor mindennel végeztem, utolsó portalanítás, éjjeli szekrényre saját magam által horgolt terítő, csillogó vizespohár, horgolt gyertyatartó. 

Az ágyhúzás közben csatakban folyt a frissen fürdött testemről a víz. Vissza a fürdőszobába. Mosakodás, szárítkozás, újból kence, újból parfüm. A kádat  be kellett fújni tisztítóval, a csapot szárazra törölni. Jajj a wc! Fertőtleníteni kell, szép kék legyen benne a víz, de a fajansz és a műanyag ülőke hátsó találkozásához nem férek ronggyal, elő egy régi fogkefét, hogy azzal essek neki. És itt volt az a pont, amikor felröhögtem, és azt mondtam: Stop! Brigi most állj le, mert ez már több a soknál. Mit akarsz? Megfelelni, vagy jól érezni magad a következő két napban?

Így azután felöltöztem, elmentem a Lidlbe, bevásárolni a szombati ebédhez, meg a reggelihez, vacsorához. Azt tudtam, hogy pénteken étterembe szeretnék menni, másnap meg tejszínes, ananászos csirke csíkokkal akartam megvendégelni, jázmin vagy basmati rizzsel. Vettem még 6 féle felvágottat, amiben volt marha, csirke, pulyka, sertés, mert megkérdeztem ugyan diétázik-e, de azt nem milyen vallású. Az üzletben találkoztam egy régi ismerős házaspárral, akikkel jót beszélgettünk volna, de folyton néztem az időt a telómon, el ne késsek a hévtől.

Időben érkeztem, az állomásra és a biztonság kedvéért megírtam neki messengeren milyen ruhában vagyok, ha nem ismerne fel. Így már messziről integetett felém. Nagy kő esett le a szívemről, amikor megláttam. Nem okozott csalódást, pont olyan volt ahogy én is elképzeltem. Nálam 15 centivel magasabb, karcsú, kedves, mosolygós. Egy óra múlva az étteremben, egymástól függetlenül is azonos ételt választva, már tabumentesen tudtunk beszélgetni mindenről, még a szexről is. 

Mondjuk ez számomra nem újdonság, mert hamar kihozom az emberekből a legféltettebb érzéseiket is, de A. szerintem egyébként is egy nyílt személyiség. Nem a köntörfalazós típus. Ami szívén, az a száján.

Gyönyörködtünk kicsit még a Dunában, azután otthon “előkerült” a szövőszék, a szövés. Leültem a szövőszék elé, mert kíváncsi volt, hogy tartom az ujjam egy bizonyos mozdulatnál. A. mögém állt, éreztem a csupasz nyakamon a leheletét, majd hirtelen oda is kaptam a púpomhoz, megvakarni.

- Mi az, viszket? - kérdezte és már simította is a kezével fentről lefelé a gerincem. Akkor a régen tapasztalt érintéstől a karomon éreztem a libabőrt. 

- Igen, szúr a ruhámban ez a kemény címke. Erre ollót ragadott és óvatosan kivágta. 

- Egyébként tudtad, hogy gyógymasszőr is vagyok? És ruhán keresztül máris feltérképezte a gerinc oszlopom összes csomóját. A masszázs mégis eddig tartott, de megígérte, hogy majd nála, megfelelő pózban, eszközön végiggyúr.

Korábban feküdtem, mint A. mégis később aludtam el. Még megnéztem egy filmet, aminek a hangja zavarta őt, ezért becsuktuk az ajtókat. Hiába volt köztünk a két csukott ajtó, így is hallottam az egyenletes alvó lélegzését, amit kevésbé tapintatos helyen akár horkolásnak is nevezhetnek. Nehezen, 11 óra körül jött álom a szememre, hogy 2 órakor ismét fent legyek, és csak fél négy körül tudtam újból visszaaludni.

Reggel megint szólt az ébresztő, hogy még a piac előtt megfőzzek. A. nem akart itthon reggelizni, ezért örültem, hogy legalább a piacon nem lesz kontraindikált az én lángos evésem sem. Nagylelkűen az övének a felét is nekem adta. A piacon vettünk egy sor nagyon fontos, meg még attól is fontosabb dolgot, így a táskánk hamar megtelt, amit ketten vittünk, hogy ne törjön össze benne például a palánta. Itt rendesen megmutatkozott mind a magasság, mind a tempó különbség, és hol ő rántotta ki az én kezemből a szatyrot hol én az övéből. A tömegen nehezen verekedtük át magunkat, de megoldottuk. Itthon aztán kaptam a zamekot. Elég volt neki másfél nap, hogy a lakásban minden hibát észre vegyen (kivéve talán a kanalas fiókot), és elmondja a kendőzetlen véleményét a ferde, törött csillárjaimról, a kiszáradt növényeimről, virág hagymáimról meg hogy javaslatot tegyen mit kéne és hogyan felfúrni, ragasztani megcsinálni. Akkor már éreztem, hogy ő az én emberem.

És bár beharangoztam a családnak, hogy ezen a hétvégén vendégem van, nincs mamaovi meg hétvégi menza mégis úgy gondoltam elhívom az unokámékat ebédre. 

Miért ne mutathatnám be nekik A.-t?

Amikor megérkeztek, már messziről kiabált az unokám: 

- Szia Gitta mama, hoztunk neked orgonát, szörpnek. 

- De jó, köszönöm! Gyere hadd mutassalak be téged a vendégemnek Anna néninek! Tudod, ő szőtte azt a szép falvédőt ami ott van a sarokban, és most eljött, hogy mamának sok új szövésmintát tanítson.

Megyek Lidlit rabolni. Megmondom adjanak 20 deka mákot, de izibe, darálva, meg zacskóba.

Mikor gondoltam először a klimaxra? Szerintem 12 éves koromban, amikor megjött az első menstruációm. Tudtam, felvilágosító könyvekből, hogy a menstruációs ciklus a nő életében csak átmeneti dolog, és az idő előrehaladtával, ahogy jött úgy el is fog múlni.

Tudtam? A francokat! 

Mit tudhat egy 12 éves lány az öregedésről, az elmúlásról, a hervadásról? Amikor még épp a határán van, hogy a kislányból nagylány, majd nő legyen. 

Mit jelent egyáltalán a tudás? Megismerek, megtanulok valamit, de ameddig nem érzem a saját bőrömön addig mégsem az enyém. Pont, mint az anyaság.

Abban az időben, amikor elkezdtem menstruálni, három generáció élt egy házban, anyám 42 évesen kezdett klimaxolni, apai nagyanyám 62 évesen pedig régen túl volt rajta. 

Fotó: Pixabay

1972-öt írtunk, és folyamatosan csak a pusmogást, titkolózást tapasztaltam, amikor ezekről a problémáikról, titokként beszéltek. Anyám egyszer rendszertelenül hosszan vérzett, mígnem kikaparták. Nem árulta el miért megy kórházba, csak hosszas könyörgés után, annyit mondott aranyere van, azért kell a nőgyógyászatra befeküdnie. Persze nem voltam hülye, de elfogadtam, hogy ő és a korosztálya nem tudnak ilyesmiről nyíltan beszélni. Maguk előtt is szégyellik. Vagy ez a félelméből adódott? Attól félt úgy jár, mint nagyanyám, aki akkorra már túl volt egy nőgyógyászati műtéten, ahol “kipakolták”? 

Micsoda embertelen kifejezés, és mennyiszer hallottam azóta is, mint szülésznő!

Otthon tehát ezek voltak a első észleléseim a klimaxról. Azután, 13 éves koromban nyári munkán egy cipőgyár tüzödéjében, egy szalag mellett dolgoztam. Ezt úgy kell elképzelni, hogy hosszú sorban, körben ülnek a nők, akik varrógépeken a cipőfelsőrészt állítják össze. A munkát mellettük dobozokban egy szalag lassan továbbítja. Mindenki csak egy adott fázist csinál, és ameddig elhalad mellette a szalag addig neki el kell végeznie a feladatát, mert ha nem, az egész sort, így a termelést visszafogja. A sor végén van a meós, aki megvizsgálja a minőséget, és ha valami nem tökéletes visszadobja. A meós feladatra olyan nagy tudású nőt választottak, aki tapasztalt, idősebb, de a gyakorlatban már nem olyan fürge, mint a huszonévesek. Amiatt viszont, hogy vétó joga van a minőséggel kapcsolatban nem szerették őt sokan. Konfliktusok, veszekedések voltak ebből többször, mert a meós igen erősen benne volt a klimaxos korban. Nehezen viselte, hogy folyton leizzad, kipirul a feje, azután fázik, ingerlékeny, a testi tüneteitől. 5 percenként nyitotta csukta az ablakot, legyezte magát. 

A többiek, a fiatalok meg folyton kinevették, gúnyolódva mondták:

- Na, anyátoknak megint melege van, mindjárt visszadobja a tételt!

Legközelebb 15 évesen a középiskolában tanultam anatómiából a női nemi szervekről. Imádnivaló, idős férfi anatómia tanárunk volt, aki áttételesen anekdotákba ágyazva, az emberi természetről, a női lélekről is beszélt, nem csak hormonális szinten.  Azt mondta: "Figyeljék meg lányok, hogy az anyósokat mindenki utálja, míg a nagymamákat már mindenki szereti. Ennek annyi a titka, hogy amikor házasságot köt a gyerek, akkor klimaxol az örömanya, de amikor már unokák veszik körül, addigra megnyugszik a hormon háztartása."

Megreszkírozom, hogy ez sem csak idő és hormonok kérdése, sokkal inkább egy pozitív visszacsatolás érzelmileg a nagymamának.

Innen egy picike ugrás a következő klimaxos történetem, ami engem 21 éves koromban elért. A teljes betegség történetet itt nem írom le, de annyi a lényege, hogy cytosztatikumos, kezelést kaptam, szteroidos védelemben, aminek a mellék következménye a hormonrendszerem teljes kikapcsolása, felborítása lett. A második kezeléstől nem menstruáltam, és megéltem a hormonhiány összes zavaró tünetét. Az éjszakai nem alvások, az ingerlékenység, a depresszió, a feszültség az úgymond fel sem tűnt, hiszen azt gondoltam a rák betegségem miatti aggodalom okozza. És lehet, hogy valóban az volt a fő oka. De a nappali kipirulást, izzadást, majd hirtelen nagy fokú fázást az ösztrogén hiányra fogtam. A kezelések után kb. 3 évvel jelentkezett először ismét a menstruációm. Innen kezdve rendszertelenül 2-3 havonta fel fel bukkant, de fogalmam nem volt róla van-e mögötte peteérés.

Úgy tűnik legalább háromszor volt, mert ennyi gyereket szültem, 26-31 éves korom között.

Az utolsó menstruációm 39 évesen jelentkezett, ami már fizikailag nem olyan mértékben viselt meg, mint fiatalon. Akkor már tényleg tudtam mire számíthatok. Ennek a korai klimaxnak számomra egyértelmű, hogy lelki oka volt, hisz abban az évben halt meg édesanyám. Szintén együtt éltünk 3 generációs családban, amiben ő volt a legidősebb nő, a Donna, a Matriarcha, akinek távozásával rám szállt ez a titulus, a feladataival együtt. Átvettem a családban a legidősebb női szerepet, függetlenül, hogy korban volt két, tőlem sokkal idősebb bátyám, akiknek anyánk halála után anya pótléka is lettem.

Így nekem a klimaktérium most már 60 felett nem kifejezetten a testi változásokról szól. Azon túl vagyok. Sokkal inkább az elmúlás elfogadása a hatalmas feladat. Az egyedüllét elviselése, ami időnként áldás, máskor átok. Az, hogy az énképem, a belső világom egyáltalán nincs összhangban a tükörben látott képpel. Nincs körülöttem olyan ember, aki ismert fiatalon. Van-e rám szüksége bárkinek is? Nehezen viselem a külvilág nénizős, gügyögős, hülyének nézős visszajelzéseit. A társadalom elvárja, hogy ugyanúgy, ugyanannyit dolgozzak a nyugdíjig, mint az ereje teljében lévő 30-as, de lesajnál, amikor lassabban mozgok, mint ők. Meglepődve tapasztalom, még az egyébként magukat felvilágosultnak mondott fiatal nők körében is az age diszkriminációt. 

Pedig ők is fognak klimaxolni, amikor kimaxolják a kritikus életkor minden nyűgét.

Ebbe most viszont nem megyek bele. Meg a férfi klimaxba sem. :)

Úgy tűnik sikeresen kiengedték a covid szellemet a palackból, amikor megtartották azt a néhány nagy létszámú foci meccset. A Dzsinnt innentől kezdve nem lehet visszaparancsolni, mielőtt el ne végezné a feladatát. Így adva lesz december végére a 3 milliós nyájimmunitás, és fellélegezhet picit az ország, a még megmaradt egészségügyi rendszerrel együtt. Teljesen jó, hogy meghozták végre a szigorításokat, bár eső után köpönyeg, az sem impregnált.

Az a szomorú a jelen állapotokban, hogy alig esik szó a közbeszédben az idősek védelméről és karanténjáról. Az idősotthonokban élőket sem tudják megvédeni, hiszen a látogatási tilalom csak egy eszköz, az is elégtelen. Akkor, amikor a gondozók kénytelenek ki be járni, és lehet tudtukon kívül, de pozitívan is felvenni a munkát. Az otthon, egyedül vagy családban élő idősek ellátása, edukációja, felvilágosítása pedig egyáltalán nem jelenik meg sem kék plakáton, sem törzsi foglalkozáson, sem a közmédiában. Ezt a feladatot a második hullámban, teljes egészében a családra tolja át a kormány. Úgy tűnik, ez a vírus rendkívül kapóra jön az ország gazdasági, szociális, nyugdíj helyzetét picit rendbe pofozni. A covid lett 2020 Tajgetosza.

Fotó: Pixabay

Ezért, azoknak a fiataloknak állítottam össze ajánlást, akik felelősséget éreznek a szüleik, nagyszüleik iránt, és készek lesznek az idei, nagyis karácsonyi ebédet feláldozni, a jövő évi karácsonyi lakoma oltárán.

Igyekezzetek a felmenőiteket rábírni a legkevesebb személyes kontaktra! Maradjanak otthon! És ti is! 

Higgyétek el, ebben az évben a távolmaradás a szeretet nyelve. Így lehet leginkább megóvni a nagyikat a fertőzéstől, addig, míg meg nem érkezik a felmentő sereg, el nem jön a vakcina ideje.

Nem azt mondom maradjon el a karácsony, hanem teremtsünk egy új hagyományt, az online karantén karácsonyt.

Ha megkérdezitek a nagyikat milyen karácsonyi ajándékot szeretnének kapni, biztos sokan azt válaszolják, hogy semmit, csak legyetek együtt. Hiányzik nekik a nevetésetek, az ölelésetek, az hogy megsimogassák az arcotokat, meghallgassák az éneketeket, lássák, ahogy eszitek a főztjüket, de, ha értik az okot, félre fogják tenni a hiányérzetüket, mert jövőre is veletek akarnak lenni. És akkor most súgok egy picit az ő nevükben, mire is van igazán szükségük, mivel tudjátok kifejezni a szereteteteket, mivel tudjátok meglepni őket.

Figyelem. Adjatok, vagy küldjetek nekik néhány FFP3-as maszkot! A sima orvosi vagy textil maszk az ő esetükben már kevés. Ha muszáj kimenniük a karanténból azt FFP3-as maszkban tegyék, ami őket védi, a környezetüktől, nem csak a környezetüket tőlük.

Gondoskodás. Sok-sok vitamin! Jelen esetben az immunerősítő D3 vitamin napi 4000 NE, és C vitamin legalább napi 1000 mg.

Óvatosság, Távolságtartás az utcán, bevásárló helyeken, de a messze lakó unokáktól, rokonoktól is. Fertőtlenítés.

Segítségadás a mindennapi terhek megoldásában. Ha messze éltek egymástól és ők nem tudják tökéletesen ellátni magukat keressetek rá helyi embert, szolgáltatót, házhoz szállítót, aki meleget csinál a lakásban, ételt tesz az asztalra, házhoz viszi a gyógyszert.

Kommunikáció, szebben kifejezve beszélgetés, kapcsolattartás. Legyetek elérhetők baj esetére. Meg úgy egyáltalán. Éhezik a szavakat, ha egész nap maguk vannak. A hallottat és a kimondottat is. 

Edukáció Mondjátok el sokszor, tanítsátok meg nekik, hogy miért nem mentek hozzájuk, és miért fontos, hogy ők is otthon maradjanak.

Fontosság érzés, feladat. Kapjanak feladatot az otthon lévő idősek is. Azért mert karanténban vannak nem felejtettek el sütni, főzni, írni, olvasni, kézimunkázni, telefonálni, ügyet intézni. Érezzék magukat fontosnak.

Milyen feladatokra gondolok?

Kérjétek meg őket, hogy készítsenek saját kézzel ajándékot, nektek, amit vagy postán feladnak vagy lesz egy házi futár, aki széthordja a család minden tagjának.

Sütemény sütés, száraz tészta készítés, kötés, horgolás, barkácsolás, fotóalbum rendezés, naplóírás, recept gyűjtemény írás, meg még rengeteg minden, amit csak ki tudtok találni, és rájuk lehet bízni.

Fotó: Pixabay

Én biztosan nagy örömmel fogadnám, ha tőlem konkrét ajándékot kérne valaki. Például a címemre, házhoz rendelne fém süteményes dobozokat, lisztet cukrot, mézet, tojást, margarint, porcukrot, fahéjat, gyömbért, szegfűszeget, citromot. Tuti hogy telesütném mézes puszedlival az üres dobozokat és visszaküldeném. Főleg, ha nem küldene mellé vörös bort, mert akkor képes lennék elhasználni a fűszereket egy jó kis forralt borhoz.

De ugyanez van a beigli alapanyagokkal, családi kedvenc sütikkel is. Beszéljétek meg, szeretnétek-e milyet, mennyit, mert akkor biztosan szívesen megcsinálja a karanténos mama. Mint ahogyan a receptjeit is átadja, ha kéritek. És annak is örülne, ha megmutatnátok milyen saját kézzel készített sapkát nézett ki Petike, milyen pulcsit Julika, milyen táskát Mártika. Ha a fonalat is online megrendelnétek, házhoz küldenétek az lenne a fenomenális. Elkerülhetők lennének a félreértések, hogy nem ilyen színre, fazonra gondolt egyik, mint a másik. Ez is csak kommunikáció kérdése.

Családi fotóalbum rendezés, szöveggel. Ha időrendbe lennének rakva a régi képek, melléírva az, ki szerepel a képen, ő kinek a kicsodája volt, mikor hol készült a kép. Majd ha ez megvan, jöhet a családfa. Ez már nem is egy hónapos, hanem akár egy éves időtöltés is lehetne.

Írásban megörökített gyerekszáj? Pár év múlva kincset ér annak a lurkónak, aki elkövette.

Barkácsoló nagyapóknak ki lehet adni, kispolcok, fűszertartók készítését, dekorálását. Fajátékok, tapogató fal készítését. Vagy legyen övék a fotóalbum, naplóírás. Rengeteg történet, élmény, dokumentum, tudás, családi titok van az időseink fejében, szívében, amire kíváncsi a jövő nemzedéke. Kár lenne, ha magukkal vinnék. Ha nehéz írni, mondják fel valamilyen hangfelvevő eszközre. A családi titok persze ne karácsonyi ajándék legyen!

Rendelhettek nekik könyveket, házhoz, hogy ne csak a tévét nézzék. Fizethettek elő újságot. Esetleg egy Netflix, HBO GO, net előfizetés?

Nagyon nehéz lesz idén a szűk családi karácsony, de így lesz reményünk a következő karácsonyokat is együtt megélni.

Az ölelés helyett idén a fizikai távolságtartás lesz a szeretet igaz fokmérője!

Szerző: Kósa Brigi

„Biztosan tudom, hogy a bánat az élet ellensége.” – Shakespeare

A pillanat tört része alatt lepergett lelki szemeim előtt addigi 24 évem, amikor elkezdted a keskeny, kátyús úton a kormányt rángatni. Nem értettem miért megyünk, mint ökörhugyozás. Megijedtem, most perecelünk egy akkorát, amilyet még sosem. Mögötted ültem a MZ-125-ös motorunkon és még jobban öleltelek, szorítottalak, mint előtte. Éppen hazafelé tartottunk Kisorosziból, ahol egy hosszú hétvégét töltöttünk a Vízparti KISZ Parti nevű happeningen.

Megálltál végre, a kék bukósisakodhoz kaptál, amihez magad vágtál ki ollóval pirosas narancsos, fényvisszaverős, öntapadós, matrica köröket, azzal díszítetted. Az enyémre is akartál ragasztani valamit, de én nem hagytam. Nem akartam, hogy elrondítsd! Nagyon menő, egyforma kék jet sisakokat vettünk, jó drágán, úgy rémlik 1100 forintért darabját, amit űrhajós sisakként kellett a fejünkre húzni. Volt szivacsos kulcs-csont védője és patenttal lehetett cserélni az áttetsző, és a sötétített le- fel hajtható arcvédőt. Ez alá a sisak alá repült be egy darázs, és megcsípte a tarkódat. Amikor már állt a motor, a két lábadra támaszkodtál, gyorsan leléptem mögüled. Letépted a sisakot magadról. Na, akkor elszállt a darázs, ami a napraforgótáblából irányt tévesztve választott téged, a rengeteg, napra tekintő, sárga virág helyett. Egy darabig sziszegtél káromkodtál, rágyújtottál egy cigire. Amíg dohányoztál én közben támasztottam a motort. Picit reménykedtem, hogy majd most engedsz vezetni, és nem hátul gubbasztok, mint egy derékfájós motoros tyúk, hanem én viszlek hazáig téged.

Nem engedted. Sosem ültél mögém fel a motorra. (Az élet persze téged igazolt, így mindig csak egyedül estem, de akkor legalább hatalmasat.) Inkább gyorsan jobban lettél.

Ez a kép villant, olyan élesen az agyamba, hogy azt figyeltem a másik oldalon, mikor jövünk szembe magammal, amikor Kisorosziba tartottam a Péterfy Akadémia Első Kreatív Írás Táborába, a keskeny, kátyús úton, odafelé.

Emiatt is volt bennem egy alap feszültség a tábor előtt. Milyen lesz 36 év után újra látni a helyet, a Sziget spiccet, milyen érzéseket hoznak elő az emlékek? Kisoroszi szigetspicc. Így nevezted a Sziget csúcsot. Spicc. Ez sokkal szakmaibb, hajósabb megnevezés volt számodra, mint a csúcs. A déli Szentendrei-sziget csúcsot, Újpestnél, ahol vezetted az átkelő hajót, és ahol 76-ban megismerkedtünk is sziget spiccnek mondtad. Én, egyetlen egyszer 1984-ben voltam Kisorosziban, de titeket a bátyáddal előtte, gyerekkorotokban rendszeresen levitt a szomszéd Lajos bácsi, akinek a fia barátotok volt, pecázni, sátorozni. Sokat és lelkesen mesélted azokat az élményeket.

Érdekes, akkoriban fel sem tűnt, hogy sosem apátokkal mentetek nyaralni, szórakozni, hanem mindig valaki mással. Ezért te, szinte hazamentél Kisorosziba. Igaz, te mindenhol otthon vagy, ahol Duna van, meg Szigetspicc. Vagy Balaton, vagy víz, vagy tenger. A KISZ buliból alig maradt meg a fejemben valami. Azt tudom, hogy a kórházból, többen mentünk párban, nem mi egyedül voltunk házaspár. Ez olyan szocialista Woodstock akart lenni. A KISZ fiatalság szelepelése, közművelése, köznevelése.

Még nem volt peresztrojka, de már nem élt Brezsnyev. Még nem volt Sziget Fesztivál, de már sokszor láttuk a Vígszínházban a Popfesztivált. Játszottuk az agyunkat, mert nem csak motorunk volt, hanem előkertes sátrunk is, meg műanyag összecsukható vizeskannánk, amit, ha a hokedlira tettünk, akkor egy csappal tudtuk a vizet adagolni belőle. Így elértük, hogy a mi sátrunk lett a főhadiszállás és főzhettem majdnem 12 emberre. Egyik nap paprikás krumpli volt, másnap meg talán lecsó. Ti, fiúk hordtátok a vizet, mi csajok meg etettünk titeket, mosogattunk. Egész nap üvöltött a hangosbemondó. Voltak színpadok, ahol ismeretlen, kezdő együttesek, szóló gitárosok léptek fel, sokan a pol-beat kategóriában, még a guantanamera című dallal. Különböző sátrakban, "állomásokon" tartottak ki mit tud-okat, egészségügyi, alkoholizmus elleni és szexuális felvilágosító témában, ahol a tripper, meg az AIDS megelőzése volt a téma, és cottont is osztottak. Egyetlen kérdésre emlékszem a kábítószer felvilágosító részből: Melyikben van több koffein, a kávéban, vagy a teában? Persze a sörkimérés folyamatos volt. Amikor meg nem volt fellépő, akkor a hangszórókból unásig üvöltött olaszul a mammamamma, mamma maria mama.

Most, nem csak a régi, helyi emlékektől, hanem az írás kurzustól is tartottam, mert fogalmam nem volt mit várhatok tőle, vagy mit várnak Péterfyék tőlem. Sokadik parám, mint mindig, az életkorom miatt éreztem. Féltem, hogy én leszek a legidősebb a csapatban. Ezek a frusztrációk akkor múltak el, amikor megkaptuk egy héttel előre a feladatot, amiben két novellát kellett beadni, egyik lehetett régi, a másikat árulás témában frissen kellett elkészíteni, 6-10 ezer karakterben, valamint megtapasztaltam, vagyunk többen a korosztályomból.

Fantasztikus vendégeket hívtak nekünk a szervezők. Korunknak sikeres, kiemelkedő embereit, akiknek köze van az irodalomhoz, íráshoz, szöveg gondozáshoz, könyvkiadáshoz, a marketing médiához. Szemináriumi munkában, Péterfy Gergely vezetésével dolgoztuk fel a saját és társaink írásait, majd elméleti oktatást is ő tartott nekünk. Rácsodálkoztam a műveltségére, amikor latin szöveggel, idézetekkel támasztotta alá a mondandóját.

Ilyet utoljára Rózsa nénitől, a középiskolai osztályfőnökömtől hallottam, aki járatos volt az ógörögben, latinban, németben, angolban is, de nekünk magyart, oroszt, latint tanított. Időnként azért csempészett be a fejünkbe a tankönyvön kívül mást is. Persze 79-ben egy egészségügyi szakközépiskolából hamarabb találtuk magunkat az ágytál nyeles végén, mint egy egyetem előadótermében. Ami számomra idegen, és lehet azért, mert nem beszélek rendesen semmilyen más nyelvet, az az, hogy a történet elbeszélés, regényírás szakmai, gyakorlati részét Gergely angol kifejezéseket is használva adta le. Hát, most kénytelen leszek szótárazni.

Feszített tempóban haladtunk, így egyszer sétáltam ki a spiccre, emlékezni. Pénzt nem vittem magammal, így a kis Kámmal nem tudtam behajtani az elkerített részre. A poros úton bukdácsolva haladtam a Dunához. Láttam karámban lovakat, rendben sorakozó kukorica táblát, fényképeztem vadvirágokat, fákat, és egyszer csak egy szem kék szilvát vettem észre a földön. Kicsit löttyedt volt, az eséstől szétrepedt. A sérülés mellett, a héj alól kitüremkedett a sárga szilvahús. Felnéztem, és valóban egy öreg szilvafa alatt hentergett ez az egy szem a porban. Másik két szem szilva volt még a fán, de olyan magasan, hogy nem értem el, így megtörölve a porban heverőt, azt megettem. Bandukoltam tovább, az izzadság folyt a hátamon, amikor nyílt terepen mentem. Ha fák közt árnyékban, akkor meg a szúnyogok vettek birtokba. Egyszer csak elértem a tisztást, ami most is campingként üzemel. Sokan voltak a modern Robinsonok, de a felszerelésük talán csak egy fokkal volt modernebb a mi régi sátrunknál. Jócskán elmúlt 5 óra, mire a spiccre, a Duna-partra értem. A part kavicsos, kagylóhéjas, a víz hullámzó, meleg, a túlpart, Visegrád és Nagymaros hegyei burjánzóan zöldek, a nap még ragyogó, de már építi a Dunába az ezüst hidat. Sokan napoztak, pancsoltak, kicsik és nagyok egyformán.

Én csak a lábam áztattam meg egy picit, és boldog voltam, hogy elvittelek a spiccre. Ahogy a vízbe merítettem a gyűrűd, 3 kavicsot emeltem ki, mindenféle gondolkodás vagy keresés nélkül. A középső kerekded, a legkisebbnek pedig törött a széle. Ennyi nézgelődés, emlékezés után vissza kellett indulnom, mert nem akartam lekésni az esti előadást, meg az egy szem túlérett szilva is jelezte a beleimben, hogy hamar keressek wc-t.

Másnap, sírva nevetve, élményekkel telve búcsúzkodott a banda. Megtettük a fogadalmakat, tartjuk a kapcsolatot, figyelemmel kísérjük, segítjük egymás munkáját, és jövőre mindenkivel ugyanitt. Beültem a tűzforró autóba és hazafelé vettem az irányt. Amikor a kisoroszi féltengely gyilkos, darázs csípős egyenesben jártam, akkor szólalt meg a Retró rádióban Korda-Balázs előadásában a Mammamma mamma maria mama. Velük dúdoltam.

Egy hét alatt változott a táj. Körbálák az út mellett és a napraforgók büszkesége is alábbhagyott. Elszomorodva nézték a köldöküket. Vagy a fejükben folyamatosan növekvő súlyt nem tudják tovább felfelé tartani?

Az úgy kezdődött, hogy elmentem, még a vírus előtt egy barátnőmhöz, aki rendelt tőlem az unokáinak horgolt kokárdát. Amikor fizetett, akkor elővett egy régi, fekete, műanyag kasszát, az online pénztárgépek előtti időből, amiben felül volt az apró pénz, alatta meg a papír, és azt mondta a kokárdát a tojáspénzéből fizeti ki. Ebből tudtam meg, hogy ő meg tojást árul. Így cserekereskedelemben folytattuk a további, igen tetemes mértékű üzleti tranzakciót.

Ezután akartam horgolni valami kis tartót annak a pénzemnek, amit a kézimunkázásért kapok. Nem azért mert jelentős mennyiség, hanem hogy külön kezeljem, gyűjtsem, dugjam el, persze magam elől. Illetve mára azért is, hogy ne folyjon bele a fizetésemmel a nagy mindenségbe, és igyekezzek csak annyit költeni alapanyagra, fonalra, cérnára, tűre, eszközre, a kedvtelésemre, amennyit vissza is hoz, vagy legalább is nem viszi el fejem fölül a lakást. Borzasztóan bódító állapot bemenni egy-egy kézimunka szaküzletbe, és beleszerelmesedni színekbe, textúrákba, puhaságokba. Ezt addig műveltem, hogy mára nem csak a virágjaim laktak ki a szobámból, hanem a gombolyagok is. Ezeket viszont ki sem tudom rakni a teraszra, mert az eső jobban ártana nekik, mint a virágoknak. Szóval beszigorítottam, és mostantól csak annyi anyagot vehetek, amennyi pénz a tűpénz tartó dobozomban van. Így teremtve meg az egyensúlyt. Legalább is az anyagit. Mert a teljes még várat magára.

Meg is horgoltam ezt a tűpénz tartót, ami inkább lesz varrós doboz, mert hatalmasra sikeredett. Rögtön eldicsekedtem vele a fb oldalamon. Kíváncsi voltam rá, ismeri-e mindenki ezt a kifejezést, és valóban jött kérdés, hogy mit jelent a szó. Tovább gurítva a labdát megkérdeztem az ismerőseimet, kinek mit mond a kifejezés, akik nagyon klasszul összefoglalták. Ezek a válaszok jöttek.

• A nagymamám a zsebpénzre mondta amikor adott tíz-húsz forintot a búcsúra.
• Olyan pénz lehet, amit varrónő kap szerszámaira, vagy olyan valami kisebb összeg, amit a leány kap az apjától ruhára? Valami ilyesmi lehet, nem?
• Amit anno a feleség kapott apró-cseprő kiadásaira, a bőkezű (:D) férjétől akinél volt a kasszakulcs, mert ugye a nő htb. volt....talán éppen az elfoglaltságát jelentő hímzéshez szükséges cuccokra
•  Az otthon háztartást vezető asszonyok apanázsa, sokszor házasság kötés előtt ki is kötötték...Egyfajta olyan pénz, amivel a férj köteles ellátni a feleségét, annak elköltésébe nem szólhat bele. Legtöbb helyen a még oly gazdag polgárlányok vagyona a férj kezelésébe került házasságkötéskor. Komoly szerepe volt abban, hogy a pénzügyi függetlensége (még ha jelképesen is) részben megmaradjon. Azért voltak leányaikat férjhez adó gazdagabb édesapák, akik különböző jogi csűrrel ennél többet is kikötöttek, mondjuk x tulajdon (ház, föld) nem eladható, annak hasznát az asszonyka veszi ki továbbra is, házasságkötése után. Nagymamám birtoka is így maradt a "saját kezelésében" egy nagynéném pedig a férj nem "együtt működése" miatt, gyakorlatilag a textil, edény stb. tárgyi hozományokon kívül, nem juthatott az áhított birtokhoz. Magyarán, nem írta alá a szerződést, hogy annak hozamával néném rendelkezik. (nagy kártyás és duhaj volt a férj...)
• Mifelénk tűpénznek pont hogy azt a pénzt nevezték, amit az asszonyok a férjüktől függetlenül kerestek meg és költhettek el, a családi költségvetéstől elkülönítve. Azért tűpénz, mert gyakran kézimunkák készítéséből és eladásából lett. Egyfajta zsebpénz, valóban.
• (tű-pénz) ösz. fn. 1) Pénz, melyet valaki tűkre szokott költeni. 2) Átv. havi vagy évi pénzjárandóság, melyet a nők a végre kapnak, hogy rajta szükségeiket, különösen a női piperéhez tartozókat födözzék. 3) Ajándékpénz, melyet hálául valamely nőszemélynek adnak, midőn valamely szolgálatot tett.
• vagy varrásért, vagy ruhára adott pénz!
• Én úgy tanultam, hogy az volt a tűpénz, amit az asszonyok a háztartási pénzből lecsipegettek, (pl.ha valamit a konyhára, vagy más vásárlásnál olcsóbban tudtak beszerezni) félretettek, ehhez aztán ilyen-olyan alkalmakkor kaptak még kisebb-nagyobb összeget, s ezt a pénzt arra költötték, amire csak akarták. Mivel akkoriban főként a kézimunka volt a szabadidős tevékenység, főként arra költötték. Ezért lett tűpénz a neve.
•  Én azt mondtam, az egy nagyon kevéske pénz. Kivétel az o.ráchel tűpénze
• A nők hozzájárulása a háztartáshoz. Alacsony bér, alábecsült érték, a nők meg nem becsült csekély keresete. Eredete, hogy háztartási munka jellegű kenyérkereset volt a paraszti munka mellett az iparosodás előtt, amit a nők tehettek. Pl cseléd, mosónő
• A nő dugipénze
• A tű pénz, ha kérsz egy tűt,mert mondjuk nem kapsz, és cserébe adsz érte pár forintot,hogy ne legyen veszekedés vagy harag.
• Apró pénz amit ruházkodásra vagy piperére kaptak régen a lányok. Varrónők kaptak bérmunkáért. Én pl segítettem gyerekként anyunak felhajtásokat stb. csinálni és mindig adott külön zsebpénzt , azt mondta... na itt egy kis tűpénz!!!!
• Felénk Spille (orsópénz) a neve = feleség pénze, költheti ruhákra, cipőkre, rendszeres kisebb kiadásokra.
• Az a (kisebb) összeg, amelyet a férj a feleségének v. az apa a leányának ruházkodásra, piperére, kisebb kiadásaira (rendszeresen) ad.  Íme, leányom, vegye tőlem jó szívvel némi tűpénzül e hatvanezer forintról szóló kötelezvényt. (Mikszáth Kálmán)
• Mint szalmakazalban a tűt, úgy kellett megkeresni a férjuramtól pl. hímzőfonalra, kalaptűre, apróságokra. 

Anyósom, aki 45 körül varrónőnek tanult ismerte és tanította meg nekem is a tűpénz nevű kifejezést. Így mesélte, ahogy ti is, hogy általában varrásért kapták a lányok ezt a pénzt, és ott is tárolták a varrós dobozban. Az esetében  egy varrószalonról volt szó, és a tanulóknak juttatott borravalóról. Úgy tudom elképzelni, mint a fodrászatokban a hajmosót, akit fizet valamelyest a fodrász, de a jövedelme zömét a kuncsaftok adják össze.

Valóban nem mindegy melyik helyen és melyik korban emlegetjük a tűpénzt. Az 1800-as években benne foglaltatott a házassági szerződés kikötéseként, hogy a nem dolgozó, gazdaságilag inaktív nőt köteles a férje ennyi és ennyi zsebpénzzel ellátni, amit arra fordít, amire szeretne. A tűpénz mennyisége ezen a szinten érdektelen, hiszen nyilván annyit kapott a nő, amennyit a férje könnyűszerrel tudott nélkülözni, vagy a nő apja, a családi vagyon védelmében kialkudott. 

Nos, ez minden csak nem szabadság. Ma kinek adunk zsebpénzt? A gyereknek. Nem egy önálló független, szabad, felnőtt embernek. Alamizsna kategória, talán a mértéke nem annyira megalázó.

Már ekkoriban is voltak polgárhölgyek, akik többnyire varrással, varrásból kiegészítették a zsebpénzüket. 

De mi a helyzet a szegények, cselédek, a napszámos munkán élő nőkkel?  Akik nem hogy tűpénzre nem számíthattak az uruktól, hanem a kelengyéjük összegyűjtése is nehéz feladat volt. Vagy a parasztgazdásokban ahol az egész család nem havi fixből, hanem éves bevételekből gazdálkodott.

Valahogy nekik is hozzá kellett jutni egy kis mellékeshez, szabad felhasználású pénzhez. Szeretjük pejoratív jelzővel illetni az anyagiasságot, pedig nem mindig az. A pénz - az érték - értékmérő - így az önértékelésnek is fokmérője.

Szerintem nincs olyan idős parasztasszony, aki ne használta volna, ezt a metódust, mint lehetőséget. Lehet nem tűpénznek, hanem kosár, tojás, túró, magpénznek hívta, attól függően miből származott a külön jövedelme.

Személyes történetem vidéki nagyanyáméknál töltött nyaraim egyikén kezdődött, amikor 10 évesen elindítottam első bizniszemet, amit utána nagyanyám vitt tovább még legalább 20 évig.

Főútvonalon, a 4-es mellett egy buszmegálló előtt laktak, ahol kinn az árokparton töltöttünk rengeteg időt. Stoppoltuk a drága nyugati autókat, lakókocsikat, legeltük a fáról a fekete epret. Amikor az leérett akkor meg kiültünk az eperfa alá a fűbe, és a papsajtot keresgéltük. Este énekeltünk ugyanott, és magoltunk. Ez más vidékeken szotyizás, tutyellázás. De kellett hozzá 1 forint, hogy megvegyünk egy pohárnyi pirított napraforgót a szomszéd utcában egy háznál. Messze is volt, kutya is volt az udvarban, ingyen sem adták, így forradalmi gondolatként kitaláltam, hogy vegyünk a terményboltban nyers magot, és nagymamával piríttassuk meg. Meg is cselekedtük unokatestvéremmel a vásárlást, ahol ő volt logisztikus, mert tudta hol lehet magot venni, én a nagytőkés, mert a nyárra kapott 20 forintnyi zsebpénzemből 11 forintot előfinanszíroztam, nagymamám meg az iparos, aki ha már a sparhelton megfőzte az ebédet, akkor utána bedobta egy tepsiben a sütőbe és megpirította. Frissen emlékszem, hogy az 1 kiló magból 30 pohárnyi kész termék állt elő. Amit az ablakba kitett, kézzel írt MAG KAPHATÓ reklám felhívás, meg a saját árokparti köpködős szájhagyomány útján terjedő vírus marketing segítségével hamar el is adott. 30 forint! Majdnem 200 százalékos haszon, tiszta nyereség! Attól kezdve az egész család ingyen magolt, ami, ha jobban belegondolunk mekkora is volt a család, alig volt nagyanyámnak ráfizetéses. De téli időszakban, amikor magukban voltak, unokák siserehada nélkül, akkor maradt egy kis "magpénze". Amiből megvette a nyers magot, kis zacskókat, tűzifát, dolgozott vele, kiszolgálta a vevőket, szóval annyira nem volt egyszerű, mint azt én 10 éves fejjel kigondoltam. Mégis büszke vagyok rá, hogy az akkor 50 éves öreganyámat, (Jézusom, 10 évvel fiatalabb volt, mint én most!), rá tudtam venni, hogy önálló független pénzkeresete legyen. Hiszen nyugdíja nem volt, mert sosem dolgozott életében. Az a 9 gyerek, akiket megszült, akikből hetet felnevelt, etetett, ruházott, tanított, a rengeteg unoka........Ááááá! Inkább bele sem gondolok, mert belefacsarodik a lelkem.

Ha a kommentekből kiemelem a jellemző hívószavakat, akkor szépen kibontakoznak másfél évszázad társadalmi változásai, nőmozgalmai, a feminista gondolkodásmód elterjedése gazdasági viszonylatban (is). 

Zsebpénz, szerződésben meghatározott összeg, varrásból befolyt mellékes, borravaló, dugipénz, önállóan megkeresett, szabadon felhasználható.

A zsebpénztől, a borravalón és eldugott pénzen át, eljutottunk az önállóan megkeresett, szabadon felhasznált jövedelemig, az okosan, tervszerűen visszaforgatott pénzig, a tőkésített haszonig. 

Szóval ez a tűpénz. Én meg megfogadom, hogy ezt a bevételt külön kezelem, tőkésítem, csak alapanyagra és annyit költök belőle, amennyit muszáj.

Örömmel tapasztalom, hogy ugyanolyan naiv és idealista vagyok, mint zsenge 50 évvel ezelőtt.

De legalább megfogadom. 

Szerző: Kósa Brigi

Amelyik ismerősöm, így kora tavasszal meglátja, hogy posztolok valamit, először a szívéhez kap, azután a zsebéhez, majd a szájához is, ha éppen sajtot tart benne a fogaival. Ettől kezdve jó erősen, a kezével is szorítja a sajtját, nehogy kiénekeljem a fogai közül. Mert engem minden március környékén elkap a kéregető vírus. Mindig találok valakiket, akiknek szükségük van egy kis segítségre, pénzmagra. Így volt, amikor a hajléktalanok lakáshoz jutásáért úsztam, fonalat gyűjtöttem, meg ügyes horgolókezeket, tavaly meg keverőtárcsás mosógépet és hagyományos centrifugát gyűjtöttünk, vittük le L. Ritók Nóráékhoz. És tök jó fej ismerőseim vannak, mert mindig adtak! Idén új, szervezett alapokra helyezzük a segítségnyújtást, és létrehoztunk egy új típusú adakozást, ami nem termék, hanem tudás alapú. Az országot járva tanítjuk meg elsősorban a nőket, (persze nem diszkriminálunk nemi alapon sem), ősi kézműves technikák alkalmazására, természetes, vagy újrahasznosított anyagok felhasználására, hogy alkalomadtán jövedelemhez jussanak általa.

Az első alkalommal Bihartordára megyünk, ahol 10-12 asszonyt tanítunk meg rongyot szőni.

Beszélgető társam Horváthné Mohácsi Tímea, a főszervező, aki szeretettel hívott minket, mint az Ősi Jövő Alapítványt.

Megkértem mutassa be magát, az életterüket, a falu lakóinak életét.

Bihartorda egy Hajdú-Bihar megyei 950 fős kistelepülés a Sárrét szívében. Nagyon szép tiszta a falunk, az utcáink nyáron illatoznak a rózsáktól, ahová több ezer rózsatő van kiültetve. 

Sajnos a faluban nincs munkalehetőség, maximum a helyi Kft-nél és csak a közfoglalkoztatás van. Így, aki teheti ingázik Füzesgyarmatra, Körösladányba, Debrecenbe és közeli kis városokba. A kisgyermekes anyáknak ennyi lehetőségük sincs, mert nem tudnak eljárni a kicsitől.

Mesélj magadról kérlek!

Én 42 éves vagyok 2 gyerek édesanyja. A szomszéd településen dolgozom közfoglalkoztatottként a konyhán.

5 évig sikeresen vezettem a helyi nemzetiségi önkormányzatot. Vezetésem alatt, a nemzetiségi önkormányzatok feladat alapú pontozása szerint, kimagaslóan jól teljesítettünk elértük a 78 pontot így országosan is dobogós listán végeztünk az 1100 roma önkormányzat között.

A roma önkormányzat vezetőjeként számtalan programot szerveztem és vezettünk le. Voltak táborok, kirándulás, amikor fiatalokat vittünk el a holokauszt emléknapon a Lengyel-országi Auschwitzba. Kulturális családi napok, szakkörök, és sorolhatnám.

2017- ben alakítottuk meg egyesületünket aminek Hátrányból Győzelem Kulturális és Érdekképviseleti Egyesület a neve. Az egyesületet közösen a férjemmel vezetjük, ő az elnöke. Egyesületünk fő tevékenységi köre a kultúra, hagyományok ápolása, hátrányos helyzetű családok és fiatalok segítése. Több alkalommal osztottunk támogatóink segítségével adományokat, ami például szeptemberben tanszer, tornacipő, 60 pár utcai cipő, decemberben a gyerekek mikulás és karácsonyi ajándéka volt. Két három havonta van ruha és némi élelmiszer osztás, attól függően mit kapunk. Szervezünk kirándulásokat, amik jó közösségépítők, különböző foglalkozásokat és előadásokat, amelyek nagyon fontosak és tanulságosak a mindennapi életben. Célunk, hogy olyan hátrányos helyzetű embereknek adjunk munkát, akik a munkaerő piacon nem találják meg helyüket, vagy nehezebb fizikai munkára képtelenek.

A szervezési feladatokat is nagyon szeretem.

Milyen jövőre néző terveid vannak?

Én magam fontosnak tartom, hogy a faluban élőkkel megmaradjon a jó baráti kapcsolatom, és ezáltal a lehetőségeimhez mérten támogatni tudjam azokat, akikkel jól együtt működve lehet dolgozni. Szeretnék olyan programokat a közösségünkbe behozni, ami a közösséget előre viszi és összefogja.

Álmom, hogy egyszer az egyesületünknek legyen egy kis közösségi háza, ahol minden jó programot meg tudunk valósítani a szakköröktől kezdve a színházi előadásokig.

Köszönöm Timi, és sok sikert kívánok a terveid megvalósításához!

Itt tartunk most.

Mennénk szívesen, hogy átadjuk a tudást, ahogy Jézus is mondta, ne halat adj az éhezőnek, halászni tanítsd!

A halászás tanításhoz is kellett háló, meg hajó, meg biztosan még egy csomó minden, amiről fogalmam sincs. A mi tanításunkhoz sem elég ami a fejünkben, kezünkben, lelkünkben van, kell hozzá hely, amit a helyi önkormányzat biztosít, kellenek szövőkeretek, rongyok, daraboló szerszámok, és bizony kell az a fránya üzemanyag.

Szóval idén ehhez kérem a segítségeteket.

Dobjátok kérlek össze a pénzt a költségeinkre, hogy megint együtt tudjunk jót tenni, hisz az olyan felemelő!

Számlaszám amire utalni lehet: 16200254-10004775

Magnetbank, Sándorné Kósa Brigitta

Ha 5000 forintot utalsz, azon tudunk venni egy tanuló szövőkeretet

Ha 3000 forintot, akkor beszállsz az üzemanyagba.

Ha 1000 forintot, akkor veszünk rajta felvető fonalat. Vagy még egy kis benzint. :)

Mellékletben írd oda azt is kérlek, hogy adomány.

Köszönöm, Brigi :)

A férfi felállt a nő mellől a vonaton, felnyúlt a csomagtartóhoz a táskájáért, közben erős duzzadt falloszát hozzányomta, majd végighúzta a nő vállán.

A nő beleremegett a váratlan ingerbe. Hirtelen tört rá a bizsergés, ami a lábából indult, végigszaladt az egész testén, úgy, hogy mire a karjaihoz ért már lúdbőrős volt mindkettő, égnek ágaskodtak a puha karszőrei, belevörösödött a feje és minden idegszála megfeszült, hogy türtőztesse magát nehogy oldalra forduljon és rácuppanjon szájával a férfira.

A nő azonnali vágyától csak az értetlensége volt nagyobb, hisz régi ismerősök voltak. A nő bár mindig érezte, hogy a férfinak nem közömbös, benne sosem alakult ki a kémia. Sőt, inkább taszította a férfi nyálas beszéde, feminin színei, sima, tenyérbemászó képe, csapodár, macsónak álcázott viselkedése, susogó melegítője, és hagyma szaga, ami az utazás alatt most is végig birizgálta az orrát.

Mégis mindketten leszálltak és rohantak egy idegen kisváros utcáin, terein, házak, autók, emberek között. 

Egymást akarták. Nem, mint szerelmesek, kedvesek, szeretők, társak, hanem, mint test a testet. Szimpla ösztön, a fajfenntartás ösztöne, az orgazmus, az ürítés utáni vágy munkált bennük.

Sötétedett, a forgalom gyérült, és mivel nem találtak a közösülésre alkalmas búvóhelyet, lefeküdtek egy személygépkocsi takarásában az utca macskakövére, és magukra húztak egy plédet. A nő csak az alsóneműjét vette le, de a férfi teljesen meztelenre vetkőzött. Mindketten hanyatt feküdtek. A nő ebben az állapotában angol spárgát csinált a lábaival és a szintén hanyatt, de ellentétes irányba fekvő férfi így hatolt be a nő hüvelyébe. A nőnek zakatolt az agyában 71-es póz, 71-es póz, és csodálkozott, hogy ezt honnan tudja, hiszen a szexuális számmisztikája ezidáig a 69-ig juttatta el. Emberek időnként rájuk pillantottak, de nem különösen hatotta meg őket  a látvány, így ők sem foglalkoztak senkivel. A férfi egyre erősebben, gyorsabban járatta, tolta-húzta a nőben a farkát. Már az utolsó mozdulatoknál jártak, hogy mindjárt, mindjárt, jön a nagy pillanat, és az ejakuláció, amikor feltűnt a színen a nő férje. Akkor a nő kiugrott a takaró alól, ott hagyva a forró férfihúst, és a takarót rádobta a férfi fejére. A férj nem is észlelt volna semmit, (hisz a nő nem volt levetkőzve), csupán annyit kérdezett feleségétől:

- Fáradt voltál, azért pihensz az utcán?

Kis halk hümmögés volt a nő külső válasza, meg a belső marcangoló szégyen, amiért ilyen állati módon megcsalta a férjét. És akkor előmászott a pléd alól meztelenül a buta amorózó, aki nem tudta befejezni a dolgát, ezért nagyon igyekezett álló farkával a nő felé. Így buktatta le magukat, hisz leesett a tantusz a férjnek, hogy a takaró alatt mi is történt.

- Megcsaltál?- kérdezte most már nyíltan a férj a nőtől.

- Igen, de nem! - kiabálta a nő. Hiszen te már nem élsz!

A nő felkapcsolta a villanyt, ivott egy pár korty vizet. A telefonja 2:54-et mutatott, meg a Chicago záró képeit és megfogadta, hogy többé tuti nem alszik el filmre.

 A video Chicago filmmusicel részlete és a Youtube-ról van.

Szerző: Sándorné Kósa Brigitta

Forrás: kosabrigi.blog.hu