Feladtam március 8-án nőnapon a társkérésemet az Univerzum felé, ezzel némi megütközést okozva néhány barátnőmnek. Nem mondom rájuk, hogy ők a Hitetlen Tamások, de mégis. Van akinek 20 éves rossz tapasztalata van társkeresés ügyben. Gyanítom, volt közben nem kevés csalódás, megalkuvás, újrakezdés, reménykedés, rátalálás, körforgás. Mára feladta, hogy számára megfelelő társat találjon, illetve túl igényesnek tartja a nőket.

Pedig a körülöttünk élő embereket mi vonzzuk be, mi találjuk meg, legyen az szülő, gyerek, rokon, barát, ismerős, munkatárs, bárki. Valami miatt szükségünk van rá. Akkor és ott, abban az élethelyzetben kapcsolatban, amiben éppen összefutottunk. Vagy a segítségünkre van szüksége, vagy a segítségére van szükségünk, vagy tanulni valóval látjuk el egymást, mindig okkal történnek a találkozások.

De most maradjak megint a magam történeténél. Elsőként azt figyeltem meg, hogy megjelentek a szakállas pasik körülöttem. Régi és új ismerősök, ismeretlenek egyaránt. Nem voltak potenciális társ jelöltek, nem lehettek, hiszen egyéb  kritériumoknak nem feleltek meg, ráadásul családtag is az egyikük, de maga a tény, hogy naponta jelent meg a színen újabb és újabb addig sima arcú férfiember szakállban, szóval ez érdekes volt.

Kis ideje ismerkedünk egymással egy ellenkező neművel, így amikor 23-án ismét találkoztunk, hogy megnézzünk egy számára fontos kiállítást, akkor meglepődve tapasztaltam, hogy szakállat növesztett. Elhessegettem a gyanúmat, meg annak a véletlennek a számlájára írtam, amiben egyébként nem hiszek.

Sétáltunk már kis ideje, amikor félénken megkérdeztem tőle:

- Nincs kedved velem jönni Spanyolországba? (Így nem szabad kérdést feltenni, mert tuti az a válasz, hogy nincs!) Hál Istennek ezt ő nem így tudta, hanem azt felelte:

- Bilbaóba is megyünk? Már régóta meg akarom nézni a Guggenheim múzeumot.

  "Szó bennszakad, hang fennakad, lehellet megszegik." Illetve részemről csend. Köpni nyelni sem tudtam, csak annyit, mondtam:

- Ja, igen. Santanderbe vettem repjegyet, az 100 km. Bilbaótól. Közben  viháncoltam belülről, hogy de jó, nem tévedek el egyedül, mint februárban Muranóban. Ennyiben maradtunk. Ez volt hát a második jel. 

A harmadik jelet egy messenger üzenet tartalmazta, amiben azt írta hajót akar venni, és leírta a pontos paramétereket. És, ha azt hinném, azért küldi ezeket a jeleket földi halandóként, mert olvassa a blogom, (amit szerintem nem tesz), szóval azt nem adtam írásba, rendelés szinten az univerzumnak, hogy vízi ember legyen.

A negyedik jelről, ami nem jel volt, hanem bizonyosság, nos, arról már nem írok. Megkaptam azt az illetőt, akit kértem, és aki kb. fél éve ólálkodik körülöttem, türelmesen vár, csak éppen nem néztem mélyen a barna helyett kék szemébe, meg a szakálla is sokára nőtt ki.

Akit nőnapon kértem, a költészet napjára megkaptam.

Aki akarja csinálja utánam! Használja nyugodtan az előző írásom, amiben mindent pontosan leírtam.

Ha ezek után valaki mégis inkább személyesen szeretne velem konzultálni társkérés ügyben, óradíjért állok elébe. Szívesen segítek megfogalmazni az egyedi, saját, személyre szabott univerzum felé küldött társkérést.

Szerző: Kósa Brigi