Ezt is megéltem! Megrendelésre írok fb. posztot. És egyből kettőt is. Elsőnek ezt, később meg a lencsésre reflektálok.

A megrendelőim a kolléganőim, akik figyelemmel kísérik az írásaimat, rengeteget tanulnak belőle, újult életenergiával tölti fel őket a nevetés (magyarra fordítva, ez annyi, hogy elolvasnak, jót röhögnek, esetleg lájkolnak.) Már csak a financiális oldalát kéne valahogy megoldani a bérírásnak. 

Na, jó, ezt nem hozom szóba, mert így is anyagiasnak titulált már az a kolléganőm, aki nem mellesleg ennek a történetnek egyik főszereplője, valamint a megrendelője. Nevezzük őt egyszerűen Valikának, akivel együtt nyomtuk le tegnap a 12 órát. Egész nap fűzte, az agyamat, hogy 
- Brigi, mikor írsz már megint valamit? Ha szomorú vagyok csak odagörgetek elolvasom megint az írásod, és már jobb is a kedvem. 

A mi munkákban (is) nagy jelentősége van a társi, partneri, viszonynak, hiszen nem egy gépsor mellett állunk, adott mennyiségű terméket állítunk elő, jól beszabályozott feladat meghatározások között. Van persze munkaköri leírásunk, de ha valaki, valakinek a pajtija 12 órán keresztül, akkor többnyire csak az biztos, hogy egyikünk a szülésznő, másikunk a csecsemős. Pont. Azután az élet hozza a munkát, amit kettőnknek kell megoldani. Így fontos a jó hangulat, az egymásra figyelés, kooperáció, kommunikáció. Nincsenek állandó párok, mindenkinek kell mindenkivel tudni muzsikálni, a hangzás meg természetesen minden duónál más és más lesz. Szeretek Valikával (meg mindenkivel is) dolgozni, bár Valika azt mondja, ha velem van a cumi rosszabbik felén helyezkedünk el. Mi mindig megszívjuk.
Sokban hasonlítunk egymásra, ha a sorsunkra, családi állapotunkra, testalkatunkra gondolok, igaz, korban az anyja lehetnék. Igyekszem őt tanítani az élet kisebb nagyobb dolgaira, még akkor is, ha ezt sokszor nem direktbe nyomom. Így lehet észre sem veszi, csak a füle vörösödéséről tudom, hogy elértek hozzá a szavaim, sőt tovább is gondolta azokat. Tegnap is, amikor ketten ültünk egy íróasztal mögött, én telefonáltam, ő írt, kihúzta a fiókot, amivel megütötte a hasamat. Bocsánatot kért, hogy nem akart megütni, én meg mondtam: 
- Nyugodtan üss, te állat! Erről a hasról nagyobb testek is lepattannak, mint egy nyavalyás fiók. 
Továbbra is mélyen belefeledkezett az adminisztrációba, miközben kezdett a füle hegye, majd az egész feje kipirulni, ami, mint tudjuk szimpatikus idegrendszeri hatás, így a verbális szexkócsolásom célba ért.

Na, jó kezdjem már el a történetet.
Szóval reggel felvettem őt, bevittem dolgozni az "új" kisautómmal, aminek a nevére a múltkor pályázatot írtam ki. Fekete Ford Ká a lelkem, és a keresztségben végül is a Ká Ügynök nevet kapta, de erősen gondolkodom vagy a névváltoztatáson, vagy a lefokozáson, amivel egyszerűen csak III/III-asnak fogom titulálni, ha folyamatosan elárul. Nem elég, hogy nehezen kaptam rá téli gumit, a gumicseréje is egy tortúra volt, azóta folyton leenged valamelyik gumija. A reggeli jégvakarás alkalmával ellenőrzés gyanánt megrugdaltam ugyan a kérdéses kereket, amit akkor még megfelelőnek ítéltem, de este, munka végeztével ugyanez a mozdulatom már azt mondatta velem, hogy:
- Ajajj, gyorsan, gyorsan induljunk a kútra fújatni! Valikával, habtestünkkel, beültünk és óvatosan kiálltam a parkolóból. Lassan haladtam, de mégis kb 100 méter megtétele után a jobb első úgy csinált, mintha ő fogyasztotta volna a pukiport, egy erős szisszenéssel még lejjebb ereszkedett a kerék. 
Itt volt a vég, meg a defekt. 
Este negyed nyolc, koromsötét, lakatlan terület, mínusz 6 fok, mellettem a kolléganőm, akit, ha már bevittem, akkor vissza is kéne szállítanom, főleg, hogy a buszát lekéste. Nem tudtam mit csináljak, de szerencsére a kocsis kollégák még hazafelé tartottak, ezért elég volt kinyitnom az ajtót, és inteni ahhoz, hogy ketten is megálljanak. Akkor megkértem Valikát szálljon ki, hátha elviszi valamelyikük, én meg könnyített módban eljutok a kútig, de ő inkább leszervezte nekem a gumicserét. 
Imádtam, ahogy két snájdig egyenruhás férfi mellett megjátszhattam a gyönge, buta, szőke nőt. 
Mert az ugye egyértelmű, hogy egyik sem vagyok. 
Erős, okos, festett vagyok. 
Máskor. 
Mindig. 
Máskor mindig, amikor nem kereket kell cserélni. 
A múltkor is, amikor megnéztem van-e egyáltalán pótkerekem, hát nem találtam. Mert Ká Ügynökben nem a csomagtartóban van, hanem alatta. Én biztos nem henteregtem volna be a kocsi alá, ha nincs ez a két nemes dalia, akik, de. 
Még erre is hajlandóak voltak. 
A munkamegosztás meg úgy működött, mint a mesében. Legközelebb forma 1-en is tehetséges négyes lehetnénk, mert Valika világított, egyik férfi leszedte az alulról, kívülről elhelyezkedő pótkereket, másik emelte a kocsit, én meg pumpáltam a pótkereket a pedálos lábpumpával. Közben elmélkedtem, hogy délután, amikor úgy fájt a térdem, hogy majd bepisiltem, és egy emeletet sem voltam képes lefelé menni a lépcsőn, mert attól tartottam ha kifordul a térdem, a pofám, meg a vállam is bánni fogja, szóval akkor még nem gondoltam, hogy a bástyafal mellett, töksötétben, Valika csípőjébe kapaszkodva fogok este a lábammal pumpálni.
Amikor kész lettek a fiúk, megköszöntem a segítségüket, még be is mutatkoztunk egymásnak. A kezünk mindannyiunknak egyforma koszos volt, a neveket meg szerintem egyikünk sem jegyezte meg. Nekem annyi maradt meg, hogy Vali.

A következő benyomás a kúton ért minket, ahol a pótkerékbe akartam még egy kis plusz szuflát táplálni, de az csak fogyott. Megkérdezve a kutast, hogy mit csinálok rosszul, az kikelt magából, hogy 
- Ezt nem hiszem el, pont most jön, amikor ablakot ragasztok, és ezt nem hagyhatom itt, felkiáltással éppen az anyámba nem küldött el. Mégis kirontott az irodából és kb. 15 másodperc alatt kinyitotta a levegő csapját. Persze, ha elmondja, hogy mit fordítsak és merre, akkor ettől a kirohanástól megóvhatta volna magát. Valika ezt egy 
- Ez a kutas közismerten bunkó, megjegyzéssel rövidre zárta. Na mondom, akkor én nem leszek hozzá hasonlatos, és ha már használtam ingyen a kompresszorát, akkor nála tankolok. De nem jött össze. Még a rohadék tanksapkát sem tudtam segítség nélkül levenni. Ezután viszonylag simán, pótkerékkel, hátul behányt szerszámok, lyukas kerék, felni, zörgésétől kísérve eljutottam egy másik kútig, ahol a kutas megtankolt, és igaz a szokásostól egy órával később, de szerencsésen hazaértem. A kiskutyám semmit nem pisilt, kakilt, rágott szét, meg össze a hosszú, kilátástalan várakozásban. 
Talán, mintha a kád előtti szőnyeg lett volna egy kicsit nedves, de az biztosan az én reggeli fürdésem hagyatéka volt még. 
Mindegy, majd kimosom. 
Valika ennyi a történet. Jó lesz így?
Mit szólnál, ha azt a 4 kilót, amivel a reggeli szendómat, meg a délutáni kávémat előfinanszíroztad, ezért a posztért nem adnám meg neked? :)))))
#kosabrigi
#defekt
#mindentvisszavonokamitatöketlenférfiakrólmondtam