Az interneten ismerkedtünk meg A.-val. Hol máshol lehet ismerkedni 2021-ben? Persze nem a jobbra balra hajtós társkeresőn, hanem a sima Facebookon kezdtünk el beszélgetni. 

A téma teljesen más volt, mint a barátkeresés, mégis hamar éreztük, hogy azonos módon rezgünk, hasonlóan gondolkodunk a világ rengeteg dolgáról. A profilja egyáltalán nem árulkodott róla, még a fényképe sem volt valós, de azért csöpögtetett információkból megtudtam, hogy elvált, a macskájával él, Ferivel azonos évben született, szereti a kertet, meg szeret olvasni. Sikerült néhány hónap elteltével egy privát képet is kicsikarnom belőle. A levélváltások egyre sűrűbbek lettek, és már nem csak egy-egy szabott témához kapcsolódtak, hanem szívesen ráírtunk a másikra, hogy mi újság, hogy vagy, mit csinálsz, rád gondoltam, hiányzol.

A találkozás gondolatát hónapok óta szövögettük, de biztonsági játékosok lévén, megvártuk ameddig ő is mindkét oltáson túl van, és eljön az immunitás ideje is. Először úgy terveztük én megyek júniusban, de A. hirtelen ötlettől vezérelve azt mondta meglátogat valamelyik nap. Zavarba jöttem a gondolatától is, hogy a lakásomban fogadjak egy idegent. Belegyöpösödtem az évek óta tartó egyedüllétbe, az utolsó 8 hónap munkanélküliségébe, amikor nem elég a karantén, de még a munkatársaimmal sem volt élő kapcsolatom. Ahhoz nagyon messziről jött, hogy egy Duna-parti sétával el tudjuk intézni az első randit. Rögtön nálam is kellett az első éjszakát töltenie. Ettől olyan páni félelem fogott el, hogy mit gondol majd rólam? Eddig látott egy fb fényképet, meg kialakított valamilyen, egyéb képet a beszélgetéseinkből, de az mennyire lesz valós, ha meglát teljes életnagyságban engem, és a lakásomat is. Hiszen addig nem győzött dicsérni, hogy milyen kifinomult az ízlésem, meg milyen kedves vagyok. És ha meglátja, mekkora vagyok az életben, meg esetleg poros a hűtőm teteje, hogy a lehetséges pókhálókról (amit anyósom kedvesen csak kérőkendőnek hívott), ne is beszéljek.

Ezért a tervezést, szervezést egy héttel előbb megkezdtem. Tudtam, hogy az ablakok húsvétra sem voltak megpucolva, ezért segítséget kértem a létrázáshoz, hogy ne az én fájós térdeimmel, meg szédülős fejemmel kelljen magasra mászni. Tudtam melyik nap lesz a fenti, melyik a lenti fürdőszoba sikálásé, mikor kell kimosnom a díszpárnákat, szőnyegeket, hogy meg is száradjanak és vissza tudjam őket időben tenni. A konyhaszekrény minden polca így sem fért bele, és pénteken, az érkezése napján villámként sújtott a felismerés, hogy úristen, hiába suvickoltam ki a fedős fiókot, ha az egzcájgost meg nem. Akkor kitaláltam, hogy nem fogom hagyni neki, hogy a dugóhúzót ő keresse a fiókban, azt majd inkább a kezébe adom.

Péntek kora délelőttre vártam, így az órát reggel fél hatra beállítottam csörögni, hogy mindenre legyen időm, mielőtt érte megyek a HÉV-hez. A kádat teleengedtem finom, illatos, fürdősós vízzel, abban relaxáltam már korán reggel. Hajat is mostam, és utána a megszokott kozmetikai és illatszereim mindegyikéből kentem, fújtam, dörgöltem a megfelelő helyre és módon. Ezután húztam fel az ágyát, készítettem elő azt a szobát, ahova fektetni szándékoztam. Válogattam az ágyneműk között, találtam puha takarót, meg egy tollpárnát, amiről fogalmam sincs hogy került az ágyneműtartómba.  Öreganyámék toll ágyneműjét rég elvitettem, (meg is bántam azóta). Ennek a párnának meg olyan ritka volt az anginja, hogy szúrósan meredeztek ki a tollszárak a huzatból. Nem volt teljesen új, de egyetlen sárga nyálfolt sem csúfította, és a címkéjén átfűzve kemény műanyaggal még ott volt a made in china felirat. Ezt leszedtem róla, mielőtt ráhúztam a hímzett vászon párnahuzatot. Akkor gondoltam magamról először, hogy ez már kicsit túlzás, amit művelek, amikor a frissen felhúzott lepedőt elkezdtem az ágyon kifeszítve vasalni. Magamnak már régen nem vasalom az ágyneműt. Meg szoktam elégedni az öblítő, napfény, szellő tiszta illatával, és még soha nem dörzsölt véresre egy ránc sem. 

Ezt követte a frissen nőtt fél méternél nagyobb pókhálók leszedése, (a kisebbeket nem látom), és vagy három mumifikálódott poloska összeszedése, ami a csuda tudja honnan keveredett elő a nagytakarítás után egy nappal. Amikor mindennel végeztem, utolsó portalanítás, éjjeli szekrényre saját magam által horgolt terítő, csillogó vizespohár, horgolt gyertyatartó. 

Az ágyhúzás közben csatakban folyt a frissen fürdött testemről a víz. Vissza a fürdőszobába. Mosakodás, szárítkozás, újból kence, újból parfüm. A kádat  be kellett fújni tisztítóval, a csapot szárazra törölni. Jajj a wc! Fertőtleníteni kell, szép kék legyen benne a víz, de a fajansz és a műanyag ülőke hátsó találkozásához nem férek ronggyal, elő egy régi fogkefét, hogy azzal essek neki. És itt volt az a pont, amikor felröhögtem, és azt mondtam: Stop! Brigi most állj le, mert ez már több a soknál. Mit akarsz? Megfelelni, vagy jól érezni magad a következő két napban?

Így azután felöltöztem, elmentem a Lidlbe, bevásárolni a szombati ebédhez, meg a reggelihez, vacsorához. Azt tudtam, hogy pénteken étterembe szeretnék menni, másnap meg tejszínes, ananászos csirke csíkokkal akartam megvendégelni, jázmin vagy basmati rizzsel. Vettem még 6 féle felvágottat, amiben volt marha, csirke, pulyka, sertés, mert megkérdeztem ugyan diétázik-e, de azt nem milyen vallású. Az üzletben találkoztam egy régi ismerős házaspárral, akikkel jót beszélgettünk volna, de folyton néztem az időt a telómon, el ne késsek a hévtől.

Időben érkeztem, az állomásra és a biztonság kedvéért megírtam neki messengeren milyen ruhában vagyok, ha nem ismerne fel. Így már messziről integetett felém. Nagy kő esett le a szívemről, amikor megláttam. Nem okozott csalódást, pont olyan volt ahogy én is elképzeltem. Nálam 15 centivel magasabb, karcsú, kedves, mosolygós. Egy óra múlva az étteremben, egymástól függetlenül is azonos ételt választva, már tabumentesen tudtunk beszélgetni mindenről, még a szexről is. 

Mondjuk ez számomra nem újdonság, mert hamar kihozom az emberekből a legféltettebb érzéseiket is, de A. szerintem egyébként is egy nyílt személyiség. Nem a köntörfalazós típus. Ami szívén, az a száján.

Gyönyörködtünk kicsit még a Dunában, azután otthon “előkerült” a szövőszék, a szövés. Leültem a szövőszék elé, mert kíváncsi volt, hogy tartom az ujjam egy bizonyos mozdulatnál. A. mögém állt, éreztem a csupasz nyakamon a leheletét, majd hirtelen oda is kaptam a púpomhoz, megvakarni.

- Mi az, viszket? - kérdezte és már simította is a kezével fentről lefelé a gerincem. Akkor a régen tapasztalt érintéstől a karomon éreztem a libabőrt. 

- Igen, szúr a ruhámban ez a kemény címke. Erre ollót ragadott és óvatosan kivágta. 

- Egyébként tudtad, hogy gyógymasszőr is vagyok? És ruhán keresztül máris feltérképezte a gerinc oszlopom összes csomóját. A masszázs mégis eddig tartott, de megígérte, hogy majd nála, megfelelő pózban, eszközön végiggyúr.

Korábban feküdtem, mint A. mégis később aludtam el. Még megnéztem egy filmet, aminek a hangja zavarta őt, ezért becsuktuk az ajtókat. Hiába volt köztünk a két csukott ajtó, így is hallottam az egyenletes alvó lélegzését, amit kevésbé tapintatos helyen akár horkolásnak is nevezhetnek. Nehezen, 11 óra körül jött álom a szememre, hogy 2 órakor ismét fent legyek, és csak fél négy körül tudtam újból visszaaludni.

Reggel megint szólt az ébresztő, hogy még a piac előtt megfőzzek. A. nem akart itthon reggelizni, ezért örültem, hogy legalább a piacon nem lesz kontraindikált az én lángos evésem sem. Nagylelkűen az övének a felét is nekem adta. A piacon vettünk egy sor nagyon fontos, meg még attól is fontosabb dolgot, így a táskánk hamar megtelt, amit ketten vittünk, hogy ne törjön össze benne például a palánta. Itt rendesen megmutatkozott mind a magasság, mind a tempó különbség, és hol ő rántotta ki az én kezemből a szatyrot hol én az övéből. A tömegen nehezen verekedtük át magunkat, de megoldottuk. Itthon aztán kaptam a zamekot. Elég volt neki másfél nap, hogy a lakásban minden hibát észre vegyen (kivéve talán a kanalas fiókot), és elmondja a kendőzetlen véleményét a ferde, törött csillárjaimról, a kiszáradt növényeimről, virág hagymáimról meg hogy javaslatot tegyen mit kéne és hogyan felfúrni, ragasztani megcsinálni. Akkor már éreztem, hogy ő az én emberem.

És bár beharangoztam a családnak, hogy ezen a hétvégén vendégem van, nincs mamaovi meg hétvégi menza mégis úgy gondoltam elhívom az unokámékat ebédre. 

Miért ne mutathatnám be nekik A.-t?

Amikor megérkeztek, már messziről kiabált az unokám: 

- Szia Gitta mama, hoztunk neked orgonát, szörpnek. 

- De jó, köszönöm! Gyere hadd mutassalak be téged a vendégemnek Anna néninek! Tudod, ő szőtte azt a szép falvédőt ami ott van a sarokban, és most eljött, hogy mamának sok új szövésmintát tanítson.