Örülök, hogy túl vagyunk rajta! Már ott pihensz, ahová vágytál.

Novemberben, amikor a gyerekekkel kitűztük ezt az időpontot, abszolút adta magát mind a hely, mind az apropó, de mostanra már nagyon terhes volt. Nem azért, mert itthon voltál, hanem mert tudtam nem ez a végleges nyughelyed. A szervezés előkészületeiről, nehézségeiről, bár voltak, nem írok. Két nappal előtte az adrenalin szintem, ezáltal a vérnyomásom, a vércukrom is az egekben lehetett, és Boldival sikerült egymás torkának esnünk. Bogi is fáradt, türelmetlen lett, de megoldottuk közösen. Azt csinálta mindenki, amit tudott. Még Regi is beszállt, amiért neki is nagyon hálás vagyok. Szinte már büszke voltam magamra, 30-án reggel, hogy de jó, minden klappol, megy nekem a szervezés, amikor 9 órakor hívott az első résztvevő, hogy a 10-es pontonon még hajó sincs, nem, hogy indulna onnan különjárat. Mondtam, az nem létezik, hisz én a saját lábammal mentem, szememmel láttam, szájammal beszéltem.

Kértem a türelmet, mindjárt odaérünk, lerendezek mindenkit, összeveszek mindenkivel, ha ilyen hülyék, és majd én mindent megoldok. Szóval jól kiszúrtak velem, mert megfordíthatták a számozást, és a 10-es helyett vagy 100 méterrel odébbról az 1-es pontonról indult a hajónk. Csak így történhetett, mert annyira nem lehetek dilis, hogy 1-es helyett 10-est írok a meghívóra. Meg egyébként sem értem a hisztit, ami egy nulla miatt kitört a várakozó rokonok között. Szóval azt mondta a nagyfiúnk, hogy a rendezvényszervező bizniszben ne gondolkodjak. Átirányultunk hát az 1-esre, ahol felmentem a hajóra, és beszéltem a kapitánnyal. Hamar kiderült, hogy egy évben születtetek, és kollégák is voltatok. Sorban érkeztek a vendégek, de még volt aki eltévedt, és várni kellett rá. Gondoltam magamban, most ha élnél, és te vezetnéd a hajót biztos elindulnál, mert a menetrend szent volt számodra. Így viszont megvártuk Döbrögiéket. Te nevezted így el Gergőt.

Elindultunk az első találkozásunk helyére, közben Pribay Bori felolvasta azok búcsúszövegét, akik így is el akartak tőled köszönni. Haas Gyuri, tudod a serpa, mondott neked egy verset is. Szerintem ezt nem hitted volna, amikor morogtál, hogy már megint miért hív, mit beszélünk, dolgozunk állandóan, ahelyett, hogy veled lennék. Pedig akkor csak egy ajtó választott el minket egymástól. És most? Egy világ? Nem, már semmi.

Tudom így akartad. Boldog vagyok, hogy veled élhettem, és az utolsó kívánságodat is teljesítettem.

Utolsó virág a nagyfiadtól.

Regivel vigasztaljuk egymást. Kísérőgyűrűd az ujjamon.

Visszajeleztek többen a szertartás után, azokból megosztok néhányat.

Haas Gyuri:

A „volt” hamisan cseng azután, amibe Brigi és a családja ma beengedtek bennünket két órára. Az összetartozás, hála, szeretet, tisztelet, megbecsülés nem tud így megjelenni szavakban, ahol nincs ott a szavak mögött. Megtisztelő volt és felemelő veled lenni Brigi, ebben a fájdalommal és gyönyörűséggel teli úton, kísérni téged és a többi búcsúzót a hajó fedélzetén. Köszönöm, hogy veletek lehettem. Két óra harmincnyolc évből. Ma volt a harmincnyolcadik házassági évfordulótok. Ma volt Feri születésnapja is. És ma volt a búcsú napja is. És mi kaptunk valamit ebből a harmincnyolc évből, valami rásejdítést, amit elhoztunk magunkkal, s benne egy életre szóló fényt hordozó, eltéphetetlen kapcsolat szívbemarkoló erejével és gyötrelmes szépségétől való megérintődéssel. Amikor nem írom, akkor is ölellek, Drága Brigi. Szóval mindig.

Kati, unokatestvéred

Szia Brigi! Ismét szeretném megköszönni, hogy ilyen megható búcsúztatót tartottatok!

Árvai Pál, aki 38 éve az esküvői tanúnk volt.

Szia Brigi. Tudod nem vagyok a szavak embere de nagyon szép és megható volt. Felkavarogtak bennem az emlékeink. Örökké hálás leszek a sorsnak, hogy amiatt a tévedés miatt részese lehettem az életének.

Lázárné Franciska komámasszonyunk

Szia Gittuska! Ez valami felejthetetlen volt. Csodálatos szép szertartás. Persze, csak azok halnak meg akiket elfelednek! Ő, az én emlékembe örökre élni fog!!!

Borbély Regina:

Én csak annyival szeretnék hozzászólni mindenhez hogy nagyon nehéz ez az egész! Bár azt hittem ha ott vagyok a végső búcsú helyén, könnyebb lesz, nem lett! Bárki a családból segítségre, megértésre szorul mindenkinek rendelkezésre állok, mert Ferenc függő történetekre vagyok éhes! Keveset ismertem de ennek ellenére a szívemhez nőtt! Nagyon hiányzik!

Hazafelé menet már rettenetes fáradt voltam. Boldi egy tündér volt, mert elment gyógyszertárba, megetetett, megitatott, és lefektetett, mert ülni sem tudtam a fájdalomtól.

7 óra körül azután úgy döntöttünk megnézünk valami filmet. A Lecsót szerette volna velem is végignézetni, de szerencsésen bealudtam. Azt sem vettem észre mikor hurcolkodott ki a szobámból. Hajnali kettőkor viszont neszezésre ébredtem. Teljesen nyitva volt az ablak, hogy járjon a levegő, a redőny félig leengedve. Azon motoszkált valami. Először azt hittem egér, (ha már patkányos filmen alszom el), de emeleten van a szobám, a külső falon talán mégsem mászik fel. Azután azt hittem valamilyen bogár, vagy poloska. Közben megszokta a szemem a hajnali sötétet, és láttam, hogy egy kismadár. Egy veréb. Kis szürke veréb, ahogy Edith Piaf után közösen becéztünk engem 17 éves koromban. Bejött, kiment. Belső párkányon nézelődött, kopogott, azután kiugrált. Tudtam, hogy te vagy. Le is akartam fényképezni, de csak egy papír darabot sikerült lencsevégre kapnom, ahogy mozgatta a huzat. Akkor megnyugodtam, elaludtam, de a kisveréb ott vigyorgott ismét a párkányomon. Örülök, hogy megint tudsz velem incselkedni, nevetni. 

Nagyon hiányoztál az utóbbi években igazi Sándor Feri!

Szerző: Sándorné Kósa Brigitta

2018. április 30.