Vasárnap ebéd után az unokámmal kimentünk a közeli ártéri kiserdőbe, meg a Duna-partra. Medvehagymát  akartunk szedni, de még nem bújtak elő, így hatalmasat sétáltunk, sarat dagasztottunk, fára másztunk, követ dobáltunk, bottal hadakoztunk, csigát gyűjtöttünk, füvet rágtunk, nagyokat nevettünk, aggódtunk, féltettünk, hazaindulásért könyörögtünk, beszélgettünk, elfáradtunk, a kocsiban majdnem elaludtunk.

Leginkább ki-ki alapon, a kor és fizikai állapot függvényében. 

Otthon, ahogy megtörtént a sáros csizma deportálás, meg a kézmosás, unokám vadász kutya módra körbejárta a lakást, kereste a fém süteményes dobozt, amiben vagy mézes puszedli, vagy mézes kalács, vagy linzer, vagy kókusz kocka szokott lenni. A hűtőbe is benézett, és meglehetősen szemrehányóan annyit kérdezett:

- Gitta mama, tényleg nincs semmi sütid?

Ettől a felismeréstől szégyenemben majd elsüllyedtem. mert valóban üres minden dobozom. Marcangolt az önvád, hogy milyen nagyi az ilyen, akinek nincs egy kis, akár maradék, száraz, házi süteménye sem. Ennyi nem fér bele a rengeteg egyedül töltött időbe? Ez a hirtelen feltörő trauma azután eszembe juttatta, hogy van a fagyasztóban gesztenyepüré, a hűtőben habspray. Elővettem a fagyott tömböt, felvágtam kisebbekre, majd ő adagolta a kockákat, nyomta a fokhagyma nyomón. Élvezte, ahogy bújtak ki a gesztenye kukacok, és közben, szerintem egy levegővel elmondta, mennyire szereti a gesztenyét, ezért a születésnapjára is emeletes gesztenye tortája lesz, mert akkor már iskolás lesz és sokan lesznek az ünnepségen, ahol ott lesznek a barátai, meg a dédik, akik közül az egyiknek puha torta kell, mert már nincs foga, illetve van, de néha kiveszi.

Így a gesztenye püré projekttel csillapítottam a lelkiismeret furdalásomat, meg befogtam az uncsim száját. Persze megfogadtam, hogy nem kerülök többé ilyen megalázó helyzetbe és sütök valamit a héten. Feltöltöm legalább az egyik fém varázsdobozt.

Szerdán, a reggelizés közbeni lapszemlézésem alatt megláttam egy kedves ismerősöm oldalán, egy príma mákos briós receptet. Azonnal eldöntöttem, hogy akkor ezt ki kell próbálni. Hamar össze is dobtam a videó alapján a tésztát, de a dagasztást nem géppel, hanem kézzel csináltam. Nekem ez áll kézre. Megtanultam, megtanította anyám a tésztával való bánást, gyúrást, nyújtást. Előttem van, ahogy még éppen csak a fejemmel érem fel az asztalt, de nyúlkálok a nyers, összevágott tésztáért. Lopkodom, ő meg veszekszik, hogy ne nyúlj a kés alá, mert elvágom a kezed, meg majd meglátod megkel a hasadban! Azután én is csinálni akarom. Játszani a puha tésztával. Nyomkodni, dögönyözni, gömbölyíteni, majd nyújtani. Lesem minden mozdulatát, ahogy a jobb karjával a tálba nehezedik, tenyere élével nyomja, ujjaival fordítja a morzsás tésztát, bal kezével a tálat forgatja, majd amikor szép sima és egyenletes, letakarva pihenteti. Ez szentelt idő. Azt mondja anyám alszik a tészta ilyenkor, nem szabad zavarni.

És ahogy most dagasztom a tésztámat, az ő kezét látom dolgozni. Ugyanolyan ráncos, pici, fájós, bütykös a kezem, mint az övé. Meg nagyanyámé, meg mindenki anyjáé, nagyanyjáé, aki megtanította az utána következő generációnak a tészta gyúrást, kenyér sütést. Legyen áldott mind haló porában is, aki az alig valamiből ételt rakott az asztalra. Egyikük keze sem látott manikűröst, meg körömlakkot, de csodálatos volt mind, mert táplált, gondoskodott, simogatott. Ezen jól elbőgöm magam az édes kalácstészta felett, de hát így jár mindenki egy bizonyos kor felett. Ilyen szentimentális lesz, hisz már több emlék van a lelkében, mint amennyit begyűjt ezután.

Persze a következő pillanatban visszajövök a jelenbe, mert van még dolgom. Most például mákot kell vennem, meg csekket kell feladnom. És mivel az a süti nem létezik, ami nincs a fb-on ezért gondosan hírt adok a sütés, bevásárlás folyamatáról. Szórakoztatom magam, és a közönségem, így állandóan online vagyok. Lököm ki a képeket, posztokat, gondolatokat, poénokat, amiért eladnám a lelkem, csak meg tudjak nevettetni mást is magamon kívül.

Ezeket a képeket a fb oldalamról hozom

Kel a tészta, addig elmegyek mákért. Ha van olyan mákom, hogy indul Ká g. Ügynök.

(Ez a kocsim neve, ha valaki nem tudná.)

Csuriba a kezeket, ha a kész sütit is látni akarjátok!

A ruházatomról csak annyit: Ezt a maszkot varrtam épp egy éve először. Kézzel. 3 rétegben. Vetexszel béleltem, úgy hogy tudja az ffp2-öt. Így ha a szemüvegem nem lenne sötétedős, akkor sem látnék ki mögüle a párától.

A kapucnira meg azért volt szükség, mert elfelejtettem felvenni a piros kalapom. Meg fésülködni. De ez számomra csak a kocsiban derült ki.

Tehát így volt a megjelenésem emberbaráti.

A Lidlben hamar végeztem, ellenben a posta előtt talán a 15. voltam. Tartottuk a megfelelő távolságot, meg a betörő dresszkódot. Bár, pont azon gondolkodtam, hogy ez a ruházat kedvez ugyan a rablóknak, de ha valaki bármilyen szándékkal a sor elejére akarna menni, hát a sorkommandó minimum egy káromkodásnak hangzó felszólítással jobb belátásra igyekezne bírni. Ha, ez nem használna, egy gurulós bevásárló kocsi, lánynevén banyatank a két lába közé akasztva tuti elgáncsolná. Addigra meg nem csak a biztiőr bújna elő, hanem a rendőrség is megérkezne a sivalkodás hallatán.

Itthon azután a sütés, főzés közben felhív egy régi, általános iskolai barátom. Örülök a hívásának, hisz alig kommunikálok beszédben, többnyire írok. Kihangosítom, elújságolja, megkapta az első oltását, közben jár a kezem. Szerintem minden háziasszony tudja miről beszélek. Akinek gyereke, férje van az tud megosztott figyelemmel egyszerre levest főzni, szűrni, tésztát nyújtani, vágni, feneket és orrot törölni, inni adni, verset tanulni, szorzótáblát gyakorolni, szavakat kikérdezni, mosást indítani, teregetni.

Ehhez képest az, hogy én és a sütés, egy kutya, amelyik folyamatosan ki be kéredzkedik, egy telefonbeszélgetés, ahol az 50 éves emlékek, meg a 40 éves szolgálati viszony és nyugdíj igazolás a fő téma, plusz a fb kommentek  és három messenger üzenet hogy mikor jön a nyersanyag, mennyibe kerül, a másik milyen szőnyeget szeretne, illetve ezt legyek szíves elolvasni, szerintem nem sok. 

Így amikor felüvöltök, hogy Jézus Mária megégett a süti, akkor a vonal másik végén a barátom zsebében ijedtében egy fillér nem marad, ráadásul azt hiszi ő a hibás, mert szóval tart. Pedig nem! És az sem, hogy online vagyok, bár egy másik iskolatársam azzal vádol meg. Azért égettem meg a brióst, mert folyton a neten lógok.

Ilyen állapotban vettem ki: