Segítség! Nem tudom, hol vagyok, mi történik velem. Sok embert látok magam körül, hangokat hallok, messziről. Minden homályos, elmosódott. Olyan, mintha víz alatt lennék, mindenki más meg a víz felett. Először csak a kérdések záporoznak, utána folyamatosan adják az instrukciókat. 

Fotó: Pixabay

- Mit tettél? Uram Isten, mit csináltál? Miért tetted? Hogyan tudtad ezt tenni?

Nem értem miről beszélnek. Álmos vagyok.

- Hagyjatok végre aludni!

A zokogás, a pánik, amit észlelek magam körül. Párom megfogja mindkét vállam maga felé fordít, és megráz. Arcán mérhetetlen fájdalom, szemében kétségbeesés.

-Te tetted Ciri? - Hol van a nagy?

Jönnek a mentők, a rendőrök, a hullaszállító. Majd elmennek. Még mindig álmos vagyok.

- Egyetek Józsi, megfőztem, ott van a gázon. Adj a kicsiknek is, én lefekszem. Nehéz napom volt. 

Délelőtt be kellett menni az orvoshoz. Tudod előjött a pici fülfájása, nyűgős volt, egész éjjel sírt. A doktornő írt fel neki antibiotikumot, de figyeljek az adagolására, hiszen olyan kis picike. Hiába másfél éves, ha két kiló sem volt, amikor koraszülöttként megszületett. Kell még neki idő, mire utoléri a korosztályát. Azután a védőnőhöz is be kellett volna menni az elkészült leletemért, de már nem volt rá időm. A gyógyszertárban sokan voltak, a gyerekek sírtak, mert rájuk melegedett a kabát benn. Nem akartam tolakodni, de szerettem volna minél előbb szabadulni a sok rosszalló pillantás kereszttüzéből, amit a nyűgös gyerekek miatt kaptunk. Vásárolni már nem tudtunk elmenni, mert fizetéskor kiderült, hogy vagy a gyógyszert váltom ki, vagy ennivalót veszek. Kiváltottam a gyógyszert. Ezért csak krumplilevest, meg grízes tésztát főztem. Azt mindannyian szeretitek, ha van rá lekvár. Ahhoz volt még itthon minden. Délután háromszor járt le a mosógép, azt kiteregettem. Közben mindketten nagyon nyűgösek voltak. A kicsi csak sírt, sírt és sírt. De most már jó, hogy itthon vagy, csend lett. 

Alhatok végre.

- Mi van? Mit mondasz? Mit csináltam? Én? Megöltem a kisgyerekemet? Te megőrültél? Sosem tudnám bántani egyiket sem!

- Hagyj békén! Aludni akarok!

Megint beszél mindenki körülöttem. Csupa idegen jön, megy, hoznak, visznek. Egyenruhások, civilek, nyomozók, rendőrök, gyámhatósági emberek, ügyészség, bíróság.

- Mi van, mikor ébredek már fel? Ez nagyon szar álom!

Délelőtt azt mondja Józsi, csomagoljak össze, mert kórházba megyek, de előtte meghallgatnak, és eldöntik hová kerülök. Ő majd segít pakolni. Megtöltünk két nagy neylon szatyrot. Átnézzük. Oké van: türcsi, wc papír,  tusfürdő, pólók, melegítő nadrágok, bugyik, papucs.

- Hálóinget nem teszünk bele? - kérdem Józsit

- Nem azt majd kapsz.- feleli

- Induljunk!

A bíróságon hallom, rólam beszélnek, azt mondja a bíró:

- Előzetes letartóztatásba kerül, mert alapos a gyanú, hogy megölte gyermekét. A gyanúsított várandós állapota nem indokolja a szabadlábon maradását, mert a Büntetés-Végrehajtás Központi Kórházban minden ilyen irányú orvosi szakellátásban részesül.

Bilincset tesznek a kezemre, beültetnek egy mikrobuszba, amin belül is kívül is rácsok vannak, és elvisznek valahová. Csupa kék egyenruhás ember. Olyanok, mint a rendőrök, de az van a hátukra írva, hogy Büntetés-Végrehajtás. Különböző kapukon zsilipeken kell átmennünk. Mindenhová kísérnek, én meg húzgálom magammal a nehéz szatyraimat. Megint álmodom? Mint egy krimiben ujjlenyomatot vesznek, lefényképeznek, elveszik az irataimat, pénzemet, telefonomat. Azt mondják beszélhetek pszichológussal. Ok, az nagyon jó lesz, mert hátha mond valamit mi is történik velem! Azután megint beülünk a rabszállítóba, megyünk a kórházba. Meg kell vizsgálni egészséges-e a kisbabám a hasamban. Ketten jönnek velem, mindketten egyenruhában, váll-lap is van rajtuk, azon csillagok. Az egyikőjük nő, a másik férfi. Fiatalok, szépek. A lány korombeli lehet, de sokkal fiatalabbnak tűnik. Csodaszép szőke haja van összefogva lófarokba, ami olyan hosszú, hogy még a feliratot is takarja a hátán. Lehet pótlás is van benne, hogy dúsabb legyen? Fogai gyönyörűen világítanak ki barnára sült arcából. Szempillája is lehet hogy mű, de mindenképpen hosszúra festett. Nagyon tetszik nekem is a szoláriumos bőr, de egy mindjárt három gyerekes anyuka nem engedheti meg magának ezt a luxust. Inkább veszek egy csomag pelenkát 2 szoli árán. Most lesz a 31. születésnapom, és azt kértem a férjemtől hadd menjek el fodrászhoz. Meg is engedte, de ebből a csuriba kötött, lelakott hajból egy fodrász sem tud derékig érőt varázsolni. Inkább sütök magamnak egy tortát, aminek a gyerekek is fognak örülni. 

Megérkezünk a kórházhoz, kiszállok. Megint sok egyenruhás. Felkísérnek a szülészeti osztályra, itt vannak civilek, nővérek, orvosok is. Halkan, kedvesen beszélnek velem. Olyasmit kérdeznek, mint a védőnő is kérdezett már. Orvos megvizsgál, ultrahangon látom a babám szívverését. Jaj, de picike! Melegség önti el a belsőm.Tanakodnak maradnom kell-e vagy később jövök vissza. Nekem mindegy, de nagyon álmos vagyok.

Azután egy idősebb nővér vért vesz tőlem. Utálom a tűt, félek tőle. Még mindig kék a karom az előző vérvétel óta. Leültet elszorítja a felkarom, azt mondja fordítsam el a fejem, de az üres csöveket a kezembe adja, hogy fogjam, segítsek neki tartani. Hamar cserélődnek a kémcsövecskék, azt mondja szorítsam rá a vattát. 

- Kész is van? De jó!

Eldől, hogy maradok. Leltárba veszik a ruháimat, amit elzárnak, csak a tisztálkodási maradhat velem. Adnak ágyneműt,és megmutatják hol fogok aludni. Egy szobatársam van. Felhúzom az ágyam, kipakolok az éjjeliszekrényembe, és lefekszem. Aludni akarok, de megint jönnek hozzám. Én nem ismerem őket, a szobatársam feláll, jelent nekik. Kérdezik jól vagyok-e. Persze, de mikor alhatok? Ahogy ők elmennek visszajön a nővér, aki a vért vette, kérdezi nem vagyok-e éhes. Jé, tényleg! Este 10 óra van én meg reggel ettem utoljára két falat csokit. De köszönöm, nem kérek semmit. Kis étkű, madárcsontú, és nagyon álmos vagyok.

- Rendben, akkor jó éjszakát, reggel ötkor van az ébresztő. Ha problémája van kopogjon.-mondja.

Arra ébredek, hogy zörög a kulcs a zárban, felkapcsolja valaki a nagy villanyt, egy erős hang beszól:

-  Jó reggelt lányok ébresztő, tegyék ki a szemetet!

Jó reggelt? Hol vagyok? Szétnézek. Hideg fehér falak, fehér csempe, rács az ablakon. A mellettem lévő ágyon az a nő, akivel együtt vagyok egy szobában a kórházban. Nem emlékszem  semmire, de ő azt mondja, éjjel állandóan kapcsolgatták ránk a villanyt, figyeltek minket, de én csak összekucorodva  édesdeden aludtam.

Érzem is! Majd kicsattanok az erőtől! Jöhet a kávé, indulhat a nap!

Na jó, a bíró azt mondta 30 napig kell itt maradnom.

Addig alaposan kialszom magam, de utána hazamegyek a gyerekeimhez.

Már rettenetesen hiányoznak. Biztosan nagyon várnak haza!

Újsághír: 

Az ügyészség részleteket közölt egy megrázó bűncselekményről. Arról tájékoztatták az újságírókat, hogy a pár két kisgyermeket nevelt, illetve éppen várták a harmadikat.  A férj elvesztette a munkáját, alkalmi munkákból éltek, gyakran megélhetési gondokkal küszködtek. A viták, veszekedések és a mindennapok gondjai miatt a nő sokszor ideges volt, nem volt türelme a gyerekekhez. A gyilkosság napján a másfél éves kisfiú sírt, anyja pedig nem tudta megnyugtatni. Az anya 12 év börtönbüntetést kapott.

https://24.hu/belfold/2017/07/27/haromszor-negyszer-vagta-foldhoz-kisfiat-a-cegledi-gyilkos-anya/

A sorozat első része itt olvasható.

Az írás részt vesz  a Harmonet írók a nőkért 2019 pályázaton. www.harmonet.hu/irokanokert

Szerző: Sándorné Kósa Brigitta