Ma az utolsó Buksi kutya is utánad ment.

Betöltötte a 8 évet, mert 2010 szeptember 15-én az 50. születésnapomon született meg a kezeim közé, illetve segítségével. Az a dátum meghatározó volt mind az egyéni életemben, mind a  házasságunkéban, ezért Buksi léte, élete, távozása számomra mindezeknek a szimbólumává is vált.

Emlékszel első Buksira? Tulajdonképpen felelőtlenül, tudatlanul vállaltuk a pici tacskó tartását, nevelését egy parkettás emeleti lakásban. Csak mert ellenállhatatlanul kedves, puha, meleg, pici, tenyérnyi kölyökkutya volt. Akit lehetett szeretgetni, dögönyözni, ölelgetni. Ahogy megláttuk beleszerettünk, és megkaptuk nagynénikémtől ajándékba. De haza is kellett valahogy vinni 120 kilométerről, vidékről. Motorral voltunk rokonlátogatóban, amikor ez történt. Ültem mögötted az MZ-n hónom alatt egy szatyorban, cipős dobozban megágyazva az akkor még névtelen kiskutyának. Valami nagyon különleges, egyedi nevet szerettem volna neki adni, de akárhogy gondolkodtam egyik sem volt hozzáillő. Ezért megkapta az én nevemet a Buksit. Akkoriban így neveztél, Buksikám.

Azután sok rosszaságot csinált a kiskutya, mert szétrágott mindent, ami a foga ügyébe került, kiegyenesítette a barokk asztal faragott lábát, hullajtotta a szőrét, befeküdt a fotelba, eltelt jó pár hónap amikorra szobatiszta lett, egyszer egy autó is elütötte, de vele, általa, tőle észrevétlenül megtanultuk a kutyás létet. Figyelni kellett az igényeit, a kedvét, a hóbortjait. ki kellett szolgálni, mint egy gyereket, de szeretett és szeretni is lehetett. A kutya egy borzasztó fontos dologra is megtanított. A falka létre, a falkában gondolkodásra, a hierarchia rendjére. Onnan kezdve nem voltam sosem egyedül, amikor te hetekig hajóztál. Emlékszem úgy néztük a foci VB-t 86-ban, hogy ültem a fotelban, belül Bendi volt a hasamban, kívül meg Buksi a hasamon. Sokan gondolták, mivel későn jött az első baba, hogy a kutya gyerek pótszer számunkra, és csodálkoztak, hogy Bendi születése után sem adtunk túl rajta. Nekünk az ellenkezője volt érthetetlen. Azután jött a tanyasi élet, ahol a kis tacskó elveszett az egy holdon, és sorban követték a nem csak fajtársak.

És most az utolsó Buksi fekszik egy kicsit nagyobb cipős dobozban, ahonnan már nem jön ki többet. Ment szórakoztatni téged. 

Úgy tűnik most ezt a korszakomat élem. A régi emberek, kapcsolatok, barátok emlékek elengedését, és nem újak keresését, megtalálását. Mondjuk, kicsit már uncsi. Tudom együtt vagyunk egy másik dimenzióban, de ahhoz aludni kell. A simogatás, érintés, nevetés, beszélgetés meg ébren hiányzik. Fájdalmas a felismerés, hogy rossz barát vagyok, de én már nem akarok többé sem új, sem régi barátokat. Hűtlen kutya mind, akik legjobb barátságot ígérnek, mégis elhagynak.

Fotó: Pixabay

Szerző: Sándorné Kósa Brigitta