Bizonyított tény, hogy a nemezkészítés … ősibb mesterség és művészet, mint a fonás vagy a szövés. (Berthold Laufer amerikai néprajzkutató)

Csobán Erikával a legnagyobb közösségi oldalról, már vagy 5 éve ismerjük egymást, amikor csatlakoztam az Óriás takarós csoportjához. Ez egy olyan közösség, ahová az ország bármelyik részéről be lehet kerülni, amennyiben vállalja valaki, legalább 1 darab 50x50 centiméteres négyzet horgolását. Ezekből a szeretet négyzetekből 6 darab ad ki egy takarót, amit különböző gyermek közösségek tagjai kapnak ajándékba. Láttam Erika a horgoláson kívül sok minden mással, például nemezeléssel is foglalkozik. Régóta fáj a fogam egy nemezből készült lábbelire, amit hamarosan saját magam fogok elkészíteni egy workshopon Csobán Erika segítségével. Nagy izgalommal várom, hogy képes leszek-e, erre a számomra nem egyszerű, új feladatra. Ebből az alkalomból tettem fel Erikának a kérdéseimet, néztem utána a témának a Wikipédián..

Szia Erika!

Hány éve foglalkozol a kézművességgel, és annak milyen ágaival?

Tulajdonképp gimis korom óta érdekel minden szöszmötölés. Ami színes és a kezünk nyomán változik, legyen az bármilyen foglalatosság, kíváncsivá tesz. A horgolás, makramézás, nemezelés, szövés, sőt a hennázás is mind kellemes időtöltés számomra. A megszerzett tudásomat szívesen adom tovább és ettől én is folyamatosan fejlődöm, tanulok.

Miből készül a nemez?

Sokak számára ismerős a szó, mások idegennek érzik. Például a  birkák lenyírt gyapját hasznosíthatjuk nagyon sokféleképpen. A tisztítás és előkészítés után mondhatni van egy nagy kupac „szösz" a kezünkben. Ez a természetes alapanyag alkalmas arra, hogy különféle technikával megmunkálva egy új anyaggá álljon össze. Lehet ez lehelet finom elegáns puhaság, de akár egy sokat bíró vastag bakancs is. 

Bizony, sárosan, birkabogyóval megtűzdelve, kicsit szalmásan, füvesen érkezik a lenyírt gyapjú. Tisztogatom, átválogatom, mentesítem a toklásztól, meg efféle utálatosságtól.

A gyapjúszálak „összeállását" nevezzük nemezelésnek.

“A legkorábbról eredő régészeti lelet, amely a nemez létére, használatára utal, Kr. e. 6500-ból való és Törökországban találták. A szibériai halomsírokban számos Kr. e. 600 körül készült nemeztárgyat és szőnyeget leltek, olykor a sírok falát is nemezzel borították. Ezek a leletek is bizonyítják, hogy használata milyen nagy múltra tekint vissza. Kutatók szerint abban az időben keletkezett, amikor az emberiség az állatbőrt, az állatszőrt ruhák készítésére kezdte használni. 

A nomád népek számára a nemez kultúrájuk alapja, létszükséglet volt.

Az ázsiai puszták szegények fában, viszont rengeteg a juh, a kecske és a teve, ebből következően a gyapjú, az állatszőr. Olyan anyagot kellett találni, amely tartós, könnyen szállítható, elkészítéséhez kevés szerszámra van szükség. Ez az anyag lett a nemez. Ebből készítették sátraikat, szőnyegeiket, ruházatuk nagy részét. Mágikus hatalmat tulajdonítottak neki. Nemezből készültek a sámánok kultikus tárgyai, s azok a kivarrt istenek, amelyek óvták a nemezsátor lakóit.” 

Milyen anyagok, eszközök kellenek a nemez elkészítéséhez?

A nemezelődés folyamatát (meleg) vízzel és némi szappannal tesszük gyorsabbá.

Mit lehet a nemezből készíteni?

Szerintem erre a kérdésre nincs korrekt válasz. Ha valaki belekóstol ebbe a tevékenységbe, előbb-utóbb a látottakon túl saját ötleteket igyekszik megvalósítani.

Mégis néhány példa: meleg sál, finom leheletnyi stóla, bakancs, táska, sapka, ruházat, játékos figurák, szőnyeg, falvédő, egyéb lakásdekoráció...

Ha nem nemezt készítenek a gyapjúból, akkor mi mást még?  

Természetesen gyapjúból készülnek a legfinomabb minőségű fonalak vagy a durvábbakból nagyszerű alapanyagok például szőnyegszövéshez.

Mivel lehet színezni a nemezt? Természetes anyagokkal is?

Igen, színezhetjük, és igen, természetes festőnövények is alkalmasak erre, meg a megfelelő ipari festékanyagok is.

Lehet kombinálni más anyagokkal a nemezt?

A nemezelés folyamán más természetes anyagokkal összekapaszkodik a gyapjú: például nagyon jó barátok a selyemmel.

A nemez lábbeli hány évet bír ki, normál terhelés mellett?

Sajnos a bakancsaim nem olyan idősek még, hogy erre biztos választ adhassak, én az öt évet mindenképp megszavaznám nekik!

Hogyan kell tisztítani a lábbelit?

Csak megszárítani a piszkot, sarat és leveregetni, kiporszívózni. No és nagyszerű, hogy a szezon végén kaphat egy frissítő gyúrást!

Vízhatlan? Mennyire meleg, hogy szellőzik?

Persze, hogy nem szereti a nagy esőzést, jobban viseli a száraz, hideg, havas teleket. De természetes vízlepergető tulajdonsága mindenképp versenyben tartja sok más lábbelivel.

“Nemez szavunk iráni eredetű, näm, jelentése: ver. Készítése a többi közép-ázsiai néphez hasonlóan az asszonyok munkája volt, s ők állították fel a nemezsátrakat is. Honfoglaló őseink ruházatának egyik jellegzetessége a nemezsüveg volt, amelynek csúcsát fémkúppal, szélét prémmel díszítették. A bőrcsizmák mellett elterjedt volt a nemezcsizma viselése is. A lovak nyerge alá való izzasztó szintén nemezből készült, mint ahogy olykor a nyereg fölé borított díszes takaró is.

A nemezsátrakat az egykorú források szerint honfoglaló őseink elsősorban a nyári szállásokon használták, a téli szállásokon állandó házaikban laktak, de ennek építésénél is használták ezt a textilt tetőfedésre. A nemezsátrakat később kun hatásra felváltotta a csergesátor. Ebben szerepe lehetett a Kárpát-medence nedvesebb éghajlatának, hiszen a száraz időjárású Közép-Ázsiában született nemez a gyakori, nagyobb mennyiségű csapadékot nem jól bírja, bepenészedik és hamar tönkremegy.

A 13. század végére a sátrak szinte teljesen eltűntek, a magyarok véglegesen letelepedtek falvaikban, boronaházaikban. A nemez azonban nem tűnt el a magyar nép életéből. Fennmaradt a nemezgyártás mestersége, s ezek a mesterek szőrcsizmát (botost), mamuszt, vékony anyagú harisnyát és süveget készítettek.”

Nyáron is viselhető a nemez lábbeli?

Erre is igennel válaszolok. Félcipők is készíthetők vékonyabbra megmunkálva. Saját tapasztalatom, hogy kellemes viselet zokniféleség nélkül is!

Kemény fizikai munka a nemez készítés?

Nem kell hozzá konditerembe járni, de egy nagyobb munkához bizony oda kell tenni magunkat. Azt gondolom, nem az erő, hanem a kitartás a kulcsszó.

Hány napig tart a workshopon a saját lábbeli elkészítése?

Lábbelitől függően a legintenzívebben 2-4 nap, viszont a folyamatok közben száradós pihenőnapokat kell tartani.

Mennyi idő egy A4 méretű nemez fali dísz elkészítése?

Ez például lehet egyműszakos feladat.

Mennyi idő egy nemezelt selyem sál elkészítése?

Szintén bevállalható egy intenzív napra. És csodás alkotások születnek!

 A képek Csobán Erika Felt, Weave, Crocete handmade by Csobi fb oldaláról valók, ahol egyéb munkái is megtekinthetők.

https://www.facebook.com/erikanemez/

Még mondja valaki, hogy tönkreteszi a kezem a sok áztatás... Nem, nem krémezgettem a kezem! Ez csak az egyszerűen természetes lanolin lehet.:) Drága kis tégelyekben vásárolhatod a boltokban, én meg itt gyapjúválogatás közben szuper-öko-ingyen-biokezelésben részesülök. 

És íme a vágyott lábbeli, ami nem köröm és nem piros, de kényelmes, egészséges, természetes anyagú, egyedi, bio, saját kézzel készített. Kicsit talán bumfordi, de megismételhetetlenül szép. Pont, mint én!

“Te bárányok gyapjából való, tíz ujjal óvatosan készített, ezernyi vízcseppel meghintett, mezőn erős lovakkal görgetett, drága hazánk édes kincse, lyukadásig sose kopj, olyan legyél, mint az igaz erőd, fejér, mint a hó, erős, mint a selyem. Úgy legyen. (Mongol jókívánság)

Szerző: Kósa Brigi

Megígértem a harmadik K-t a Ford Ká és kipufogó után az előző bejegyzésemben, ezért adós fizess alapon, most megejtem.

Az előzményben szerepelt egy öt napos, bentlakásos, stresszkezelő tréning, amelyet a munkahelyem szervezett, finanszírozott, és ahol 12 hasonszőrű kollégával közösen vettem részt, természetesen a korelnöklésemmel. Ez a tény csak annyiban tartozik a tárgyhoz, amennyiben előrevetíti, hogy az idegállapotom rendesen elsimult és kellően felvértezett állapotban volt a mindennapi, sőt, a nem kevés munkahelyi stressz kivédésére is.

Csak így úszhatta meg az a 3 gyerekes apuka ott a Lidlben.

De haladjak időrendben, sorban.

Úgy látszik az univerzum is lehallgatja a gondolataimat, és alkalmazza a remarketinget, mert sorban hoz elém 3 gyerekes, öttagú családokat, valamilyen élethelyzetben. Az első még a tréning alatt történt, az utolsó nap reggelijénél. A tréning helyszíne egyébként évszaktól függően, vagy vállalati üdülő, vagy egészség-megőrző, vagy továbbképző funkciókkal bír. Az épületben klímásak a szobák, van szolárium, masszázs, ping-pong asztal, klassz közösségi terek, csodálatos park, teniszpálya, gyógyfürdő, csend, nyugalom, béke, jó levegő, madár csicsergés, háromszori meleg étel, zsíros kenyér uzsonna, kávé, pogácsa, büfé. Mindez vagy ingyen vagy "félpénzért". Az idősebbeknek mondom, hogy pont, mint a régi szakszervezeti üdülők idejében. Így sokszor megfordultunk itt, családostul gyerekekkel együtt is, először 19 (!) éve.

Most, az ebédlőben, a közös asztalunknál, az utolsó reggelen, sokan, fáradtan, kedvetlenül, panaszkodva összegezték az élményeiket a "szar, ehetetlen, sok, zsíros" kajáról, meg az értünk jövő, de késő kisbuszról, meg a nem is tudom mikről, amit már nem is akartam meghallani, mert a belsőm igen erősen tiltakozott az örök elégedetlenkedéssel szemben.

Ekkor láttam meg a családot. Annál az asztalnál ültek, ahol mi is ültünk, 19 éve, akkor még mi is öten. A gyerekek ugyanúgy kakaót és kukorica pelyhet kértek enni, ahogy a mieink is, és ugyanolyan zizegősen, beszédesen, kedvesen zajlott a reggelijük, ahogy a mienk is régen. A velem szemben ülő lányok nem értették mi bajom van, miért potyognak a könnyeim. Szerettem volna inkább nevetni, de megcsavarodott a szívem a régi emlékektől, meg ettől a kettősségtől, és kedvem szerint beleordítottam volna a mellettem panaszkodók képébe, hogy: 

- Álljatok már le, fogjátok be a pofátokat! Miért nem értékelitek azt, amitek van, amit kaptatok, meg azt a rengeteg lehetőséget ami még vár rátok? Miért nem tudtok hálásak lenni, és örülni a mindennapoknak, az együttléteknek? Ha az egy társ, egy ingyen nyaralás,  egy közös családi reggeli, vagy pancsolás, egy együtt bámult naplemente, vagy bármi, tök mindegy mi, csak együtt legyen. Apa, anya, gyerekek. Persze nem szóltam, csak szipogva kivonultam az ebédlőből.

3 nap múlva már otthon, a defekt meg a kipufogó törés után, de még a hegesztés előtt, bementem vásárolni kedvenc élelmiszer boltomba. Ahogy toltam a kocsit megint elém került egy 5 tagú család. Előbb csak a hang jutott el az érzékelésemig, majd muszáj voltam jól megnézni őket. Szokásos, kínai nyári ruházat, tiszta, tisztes(ségtelen), nagy családos szegénység, ahogy az akciós, vagy legolcsóbb termékeket vadászták. Gyerekeken, bár kétneműek, egyforma unisex, csíkos kisgatya, póló. A sovány apukán is rövidnadrág, papucs, póló. Hangja, hangsúlyai, arca, másnaposságot, vagy egyéb elvonási tüneteket mutattak, ahogy ingerülten, türelmetlenül beszélt a gyerekekhez. A boltban akarta őket mindenáron megnevelni, fegyelmezni. Anyukán pántos, pamutpóló ruha, amiből kigömbölyödött pufók, húsos válla, felkarja. Haja fodrászt régen látott, izzadtan tapadt a fejéhez. Az apuka mindig külön és háttal volt a többieknek, az orgonasíp gyerekek pedig állandó koalícióban együtt mozogtak, és a kérdéseiket, nyűgjeiket anyukájuknak célozták.

- Anya! Veszünk fagyit?- kérdezte a kislány

- Igen majd veszünk.- válaszolt az anya

- Anya! Nézd! Verdás füzet! - mondta a nagyfiú

- Nyugodjatok már el! - sziszegte fogai közt az apa

- Anya viszünk a Néninek jégkrémet?- kérdezte a középső gyerek

Amennyi szeretettel beszélt erről a Néniről mindhárom gyerek, egy közelben lakó idősebb nőre asszociáltam, aki gyakran vigyáz a gyerekekre, amikor anyának valami gyors elintézni valója van. Mindig jut a szomszéd gyerekeknek néhány "feleslegesen" megsütött palacsinta, vagy "száradó" almás pite, és ez az a Néni, aki nagyon szeretheti a pisztácia jégkrémet, mert az is van neki rendszerint a fagyasztóban, aminek a "maradékát" oda szokta adni a gyerekeknek. Nem nagyi ő, hanem egy nagyilelkű, nagyifunkciójú, de neve nincs Néni.

- Miért nem fogjátok már be a szátokat?! - kérdezte az apa, és tovább nézegette a hűtőpult tartalmát.

Anyuka igyekezett a gyerekeket csitítani, fizikailag is  magához, a szárnyai alá, vonni, valamilyen szinten védeni az apjuktól. Ballagtak tovább, elérkeztek a jégkrémekig, ahol meglátta a kislány az ismerős pisztáciás fagyis dobozt. Tapsikolt örömében és nagy hangon megint rákezdte.

- Anya! Itt van a pisztáciás jégkrém! Vigyünk a Néninek!

- Hogy a jó kurva édesanyátokat! Ugye, hogy megvan a jégkrém! Hát miért kellett eddig csinálnotok a cirkuszt? Tudtátok, hogy úgyis megvesszük! - kiabálta most már az apa.

És akkor itt lefagytam. Persze nem a hűtőpulttól. Pillanatokig csak álltam, és azt vizionáltam, hogy most odamegyek, a gyerekek anyja helyett pofán verem ezt a bunkó állatot, lelököm a kőre és addig taposom, míg ki nem jön az összes bele. Hogy mondhat egy ember a saját gyerekeinek, a saját anyjukra, a saját feleségére ilyet? Ha, ez az anya prostituált lenne, sem érdemelné meg a kurva jelzőt. Ha a testével keresné meg a család fenntartásának költségeit, akkor is kézcsók járna neki nem nyíltszínű lekurvázás. De rájöttem semmit nem érnék el vele. Illetve annyit, hogy a gyerekek megijednének, nem értenék a szituációt, csak azt látnák, egy idegen nő veri az apjukat.

Így összeszedve minden erőmet, meg a stresszkezelő tréningen tanultakat, nagyon bátran eltoltam a kassza felé a kocsimat, a fülemet igyekeztem befogni, és vissza sem néztem. Csak tűrtem békésen, hogy ez a férfi állat elvesse a gyerekeibe a kétkedés, a bizonytalanság, a bizalmatlanság, a nőgyűlölet magját.

Lehet, mégis feministának kéne lennem? Mit kellett volna helyesen tennem? Beszélgettem volna el az apával, vagy az anyával? Egyetlen idegen férfi egy pillanat alatt le tudja rombolni mindazt a nimbuszt a többi férfiról is, amit a defekt és kipufogó javításkor felépítettem köréjük?

Az italos pultnál meg már azon gondolkodtam, vajon kinek a hangján hallottam belülről a "kurva édesanyátokat"?

Olyan ismerős volt.

Szerző: Sándorné Kósa Brigitta

Fotó: Pixabay, Shutterstock

Forrás: kosabrigi.blog.hu

Kettőre van időpontom a kipufogóshoz, ezért mostanra, délelőtt 10 órára sikerült összeszednem annyira magam, hogy írásba adjam az elmúlt 3-5 nap Ká Ügynökös és egyéb sztorijait. Komoly meghasonlós történet lesz, mert coming outolnom kell, és felvállalni, meg fényesre suvickolni, egy magamról, magamnak kialakult, homályos képet. Tudom, hogy bármit meg tudok oldani, szervezni, tárgyalni, beszélni, intézni, sőt készíteni is, ha az nem köthető autógumihoz, kerékhez, kipufogóhoz, motorhoz, motorolajhoz, postához, postaládához, NAV-hoz és egyéb hivatalos ügyek határidejéhez.
Én, aki mindent megmérek, felmérek, kiszámolok, táblázatba foglalok, tervezek, kivitelezek, ha a fenti tárgyak és fogalmak valamelyike is belép szereplőként az életembe, akkor nekem, de még az egész ügynek is annyi. Az már tuti el van meszelve. 
A postaládás sztorit olyan szintig fejlesztettem fel, hogy a lányom jön át két hetente, hogy kiürítse a levélszekrényt. Egy időben azt hazudtam, hogy elhagytam a kulcsát, meg egyébként sem érem fel. Mára tudja Bogi, hogy utálom és nem nyúlok hozzá, így jobbnak látja ezt a megoldást. Meg én is, mert így legalább rendszeresen hazajön. 
Nem tudom hol van a gyökere a postaláda és az írásban jövő rosszhír fóbiámnak. Tán előző életbeli, hisz gyerekkoromban postaládánk sem volt, igaz akkor meg a táviratos motoros postástól tartottunk, hogy a villanyszámla díjbeszedőről ne is beszéljek.

Na majd folyt köv., mert már megint bő lére eresztettem a bevezetést, és nem is erről, hanem Ká Ügynökről, a mindent megoldó férfiakról, a kék harisnyáról, meg a kurvaanyázó apákról akartam írni, és mint mondtam időre megyek szerelőhöz. Addig egy kedvcsináló fénykép Ká Ügynök sérült, de sínbe rakott kipufogójáról, hogy ne a szerelő oldalán röhögjetek rajta.

Amikor meglátta a szerelő, hogyan és mivel van összedrótozva a két csődarab jót kacagott és csak annyit mondott - Kreatív!

Kész lett a kipufogó hegesztés itt a történetnek vége is lehetne, de el akarom mesélni az elejét is.

Tehát: Öt napig stresszkezelő tréningen voltam, ahová a munkahelyem "utalt be", és gondoskodott az oda vissza szállításomról is. Ez idő alatt Ká Ügynök a munkahelyem előtt ügynökölt. Amikor pénteken délután bele akartam ülni, körbenéztem, és láttam, hogy elég lapos a bal hátsója. Megpróbálkoztam a kútig eljutni, de lehetetlen vállalkozásnak bizonyult, így megint a lábpumpás megoldás következett. Sikerült annyira felfújnom, hogy a kúton semennyi levegő sem kellett egyik gumiba sem. Akármelyikbe igyekeztem fújni, a kompresszor egyszer sem kapcsolt be. Minden keréken közel 2 légköbmétert (vagy mi a fene a mértékegysége ennek a nyomásnak), mutatott a kút órája. Tökre dejavu érzésem támadt, mert télen, sötétben jártunk már Valikával ugyanígy.

A lényeg, hogy hazaértem szerencsésen, és ahogy beléptem a lakásba az egész történet ki is ment a fejemből. Legközelebb vasárnap este döbbentem rá, hogy hoppá! Reggel korán megyek dolgozni a kerekem meg lehet defektes. Este 11-kor amikor a fiam megjött a munkából nem akartam ezzel csesztetni, csak elmormoltam egy esti imát. Az a baj, hogy csak az Én Istenem jó Istenem, lecsukódik már a szemem kezdetűt tanította meg nagyanyám cirka 55 éve, amiben egy szó nem esik defektes gumik öngyógyulásáról, ráadásul nagyon ritkán alkalmaztam ahhoz, hogy elég hatásos legyen. És valóban. Ismét lapos volt hétfő reggel is a pénteki defektes gumim. Így most én riasztottam a gyerekemet, hogy keljen hamar, hamar, és vigyen el az ő kocsijával munkába. Amíg utaztunk 6 óra és 6 óra 20 között az anyósülésen leszerveztem, hogy jöjjön el a kocsi keresztapja, akit ha nevesíteni akarnak egyszerűen Tibinek szólítanak, és csináljon ezzel az átokfajzattal valamit. Ha már megnevelni nem tudja, legalább cserélje ki rajta a kereket. Azután hozza utánam  a kocsit, a kulcsot meg adja le a portaszolgálaton, hisz valahogy haza  kéne jönnöm. Persze egész nap idegbe voltam, hogy vajon sikerül-e megszerelni, meg elhozni az autót. Bár időközben felkészülve minden eshetőségre szereztem fuvarost, a főnöknőm személyében, akivel majdnem egyfelé lakunk. Kocsikulcs a portán nem volt, de ahogy bekapcsoltam a telómat volt rajta egy üzenet Tibi nevű keresztapától, hogy:

Pótkerék fenn, Ká Ügynök a bringatároló mellett, kulcs a középső konzolban a blokk alatt.

Na bakker, ettől beparáztam, mert hogy a francba fogom kinyitni a motorház tetőt, mi az a középső konzol, felismerem-e a blokkot, elérem-e a kulcsot, anélkül, hogy nyakig olajos legyek? Főnöknőm is segédkezett a pánikolásban (is). Itt kell megjegyeznem, hogy ő egy fiatal, sportos, erős, bár hozzám hasonlóan szőke nő, aki odalépett és kajakra akarta felemelni a csukott motorház tetőt. Amíg ő azt rángatta, én bejutottam a (bal oldali!) nyitott ajtón át a belsejébe és egy életem, egy halálom alapon elkezdtem matatni, hogy megtaláljam a motorház nyitóját. Nagy igyekezetemben a középső aprópénz tartóba is belesimítottam, amiben volt egy benzin nyugta, és ott volt alatta a slusszkulcs. Merthogy nem csak a kerék volt levegő hiányos, hanem a tank is porzott, ezért vett bele benzint is és azt a blokkot otthagyta a két ülés között középen a kulcson.

Szóval ennyi volt a gumis történet, de! Másnap reggel, megint korán indulás munkába. Kómás állapotban, csupán  egy kávéval bennem indultam. Majd két sarok megtétele után jutott eszembe, hogy a telefonom fenn hagytam a töltőn, így satu, megfordultam, vissza a lakáshoz.  Bementem, kihúztam, felvettem, kijöttem, beültem, indítottam és olyan volt az Ügynök hangja mint aminek eltört a kipufogója. Alánéztem és tényleg. A kipufogócső mint a kurtafarkú kismalac túrta maga előtt a földet. Nem írom le mit gondoltam és mit mondtam. Megint ébresztettem a gyerekem, aki megint alig aludt valamit, mert sokig dolgozott előző nap is. 12 perc késéssel megúsztam, de azt az idegállapotot amibe jöttem, senkinek nem kívánom, Móuníkaaa!

Néha úgy érzem magam ebben a 20 éves kocsiban, mint 35 éve, amikor pont ilyen idős csotrogányokkal jártunk. Igaz, azok még Zsigák, Trabantok, Wartburgok voltak. Istenem mennyi élmény! Mondtam is a lányomnak, hogy ma nem kunszt megtanulni vezetni ezeken a modern kocsikon. Próbálta volna ő azt, amit én. Egyszerre kellett nyomni a féket, meg a gázpedált, ha nem akartam, hogy leálljon az autó. Az alapjárata is szar volt, meg az önindítója is. Ciki volt mindig megkérni valakit, hogy tolja be, főleg, ha nem is volt senki az utcán. Ezt az első autónkkal az Árpád híd budai hídfőjénél, a legnagyobb csúcsban érdekes volt eljátszani. Mert az egy leselejtezett Nysa mentő volt. A hegyről lefelé begurítottuk, de síkterepen betolni?! Vagy volt olyan autónk is, amelyiknek ki volt rohadva  az alja, és az ülés minden indulásnál hátrabukott. Előfordult, hogy lámpánál a zöldet minden szemszögből megnéztem, mert hanyatt estem ülésestől. Láttam szemből, alulról hátulról, mire a kormányba folyamatosan kapaszkodva felkepesztettem, hogy végre az utat is lessem, ha már én vagyok a sofőr. Trabanton a gyertya csere, gyertya pucolás, de még a gyújtás megszakító állítás is csukott szemmel ment, a végén nekem is. Amikor meg zöldségesek voltunk akkor Dáciánk volt. Megbuggyantottuk a nagybanin görög dinnyével, és szikrázva húztuk a kocsi alját 40 km-en keresztül.

Lassan Ká Ügynök is hozza ezt a feelinget.

Ilyesmin elmélkedtem, amikor kaptam  Ká Ügynök Tibi nevű keresztapjától egy messenger képes üzenetet, amin ledokumentálta, hogy két villáskulccsal meg a kuka tárolónk függönytartó drótjával sínbe tette a kipufogót, meg visszatette az előző nap levett, mára megjavított kereket. Mindezt úgy, hogy nem is kértem a segítségét, csak neki káromkodtam tele a fülét. Ettől meg elbőgtem magam, mert olyan jól esett, hogy ennyire segítőkész kérés nélkül is. Tudja, hogy ez számomra mekkora stressz, neki meg ha nem is szórakozás, de szívesen végzett probléma megoldás. A gumiszerelő is férfi, aki a szerelőt ajánlotta, a fiam barátja is fiú, meg a kipufogós is férfi, úgyhogy ne legyen egy szavam sem az ellenkező nemre. És nincs is. Be kell vallanom töredelmesen, hogy nem akarok kék harisnya, harcos amazon, meg emancimanci lenni. Olyan szívesen lennék csak egyenrangú nő, jelentsen az bármit is. Tegyék a seggem alá a jó autót, én meg ápolom a férfiak testét, lelkét, hasát, egészségét. Megszülöm a gyereküket, segítem asszonyaikat, nevelem gyerekeiket. Na jó nem mindét, mert egy kicsit válogatós vagyok.

Közben kaptam egy másik képet, ami szintén kipufogó gyorsjavításról szól.

Itt a folytatás, a  harmadik K története.

Szerző: Sándorné Kósa Brigitta

Forrás: kosabrigi.blog.hu

Augusztusban lejár a személyim. Ahány hivatalos helyen megfordultam az utóbbi hónapban, mindenütt figyelmeztettek rá. Néztem is furcsán, hogy mi a baj vele, hiszen addig még van 3 hónap. A bankban azután komolyan vettem, mert az ügyintéző felhívta a figyelmemet, hogy ha kicserélem, mindenképpen menjek be, adjam meg az új okmány számomat, mert ha nem, a fizetésemet sem tudják a számlámra utalni, vagy nem tudom levenni róla a pénzt. Ez nem volt egészen világos számomra, de akármelyik tény is fájdalmasan érintene, ezért 3 hónap ide, vagy oda beballagtam a kormányablak elé, kértem az új személyit.  

Emlékszem régi időkre, (hiszen elég régi vagyok én is,) amikor elment egy hét, vagy fél nap ennek ügyintézésére. Amikor a kemény kötésű barna lapozós könyvecske volt még, először el kellett menni a rendőrségre, adatlapot kérni, azt helyesen kitölteni, lepecsételtetni a körzeti lakó nyilvántartó megbízottal, aki igazolta, hogy valóban azon a lakcímen tartózkodom, amit beleírtam. Majd a fényképész, ami szintén egy hétbe és jó pár száz forintba került. Ezután a posta, ahol be kellett fizetni a készítés, vagy a hosszabbítás díját. Akkor ismét a rendőrség következett, ahol, egy pont olyan, mint az SZTK laboratórium pisi leadós elhúzós kis ablakán, be kellett adni az összekészített iratokat, hogy a hölgy jó hangos csattanással behúzza az ablakot, majd mögötte kézzel, gyöngyírással bevezesse a barna könyvbe, és a személyi kartonba is a változásokat.

Ehhez képest a mai technika, gyorsaság, egyszerűség tényleg ég és föld. A bejáratnál elhelyezett gépből nyomtatok magamnak egy sorszámot és talán 5 percet sem kell várnom, már fogad az ügyintéző. Elég a régi személyi, és lakcím igazoló kártyáimat átnyújtani, fényképet is helyben készít. Igaz fekete-fehér, meg olyan amilyen, de hát ő is hozott anyagból dolgozik. Az aláírásomat egy törött kínai evőpálcikával kell egy tükör darabon, kijelölt keretben elvégezni, és az ujjlenyomat vétel sem keni össze a kezem, hisz a szerkezet az ujjbegyen az oxigén szaturáció méréshez használt eszközhöz hasonlít, mintsem egy tintás nyomda párnához. Otthoni elektronikus aláírásra is lenne módom, ha beszereznék ilyen trükkös, tükrös kütyüt, de inkább nem élek ezzel a lehetőséggel. A telefon számom, email címem is alapadat, mert sms-ben kapok értesítést amikor elkészül az új okmányom. Az ügyintéző hölgy azt mondja az új kártyámon rajta lesz az adó és a taj számom is, bár azt csak megfelelő dekódolóval lehet majd leolvasni. Meg azt is mondja, hogy kb. 2 hét alatt készül el az új személyim. Ezzel szemben az sms értesítésre még 1 hetet sem kell várni, máris kész van. 

Ennek tökre örülök, de tényleg. Mennyire egyszerű, olcsó, költséghatékony, gyors az egész igazolvány cserének a menete!

Csak ne lett volna itt ez a vasárnap, ez az uniós szavazás. Amikor azzal volt tele a rádió hírek, hogy kinyitottak a kormányablakok, hogy azok is tudjanak szavazni, akiknek nem érvényes az igazolványuk és azt most, a szavazás napján vették észre.

Tessék? Hogy is van ez?  Nem bünti jár azoknak, akik nem figyelnek a határidőre, hanem azonnali, sos, munkaidőn túli ügyintézés? Nekik azonnal a kezükbe adják a plasztik kártyát? Vajon hányan akartak azok közül szavazni, akiknek pont most járt le a személyijük?  A hivatali dolgozók túlóra bérüket megkapják? A kormányablak extra rezsijét mi fizetjük?

Tessék mondani, lakcím kártyát is lehetett újat váltani vasárnap sürgősséggel?

Abbahagyom. Nem gondolkodom, rágódom tovább hülyeségen. Valaki még azt hinné visszasírom a bürokrácia, a házmesterek, a körzeti lakónyilvántartók korát. Pedig nem. Hisz ők nem haltak ki, csak gépesítve lettek. Úgy hívják ma őket, hogy chipek. 

Szerző: Sándorné Kósa Brigitta

Video: Youtube Bródy János Személyi igazolvány

Micsoda éjszaka volt?!

Reggel fél ötkor, amikor felébredtem, nem találtam az ágyam előtt a bal lábas papucsom. Csak a jobbot. 
Mindegy, megjártam a legkisebb helyiséget és elkezdtem keresni. Körbenéztem az asztal, éjjeli szekrény és ágy alatt is, de sehol semmi. Behoztam a partvist, hátha a derekamban lévő csont nem engedi, hogy elég mélyre hajoljak, de azzal sem találtam. 
Addig megvan, hogy lefekvéskor mindkettő a lábamon volt. Azután nagyon fáztam, és átmentem a másik szobába még egy takaróért. A Goffri kutya be akart jönni az előszobából, amit az ajtó kaparásával jelzett, és innen, ritka baromságot álmodtam éjjel.

 2017 nyarán már úgy éreztem elviselhetetlen terhet pakolt rám az élet. Nem bírom tovább, szükségem van külső segítségre, egy serpára, aki levesz a vállamról bizonyos hátizsákot. Akkor Haas Gyurival a nagyvárosi serpával sétáltam, amit ősszel, egy általa vezetett önismereti csoportban folytattam. Mivel a csoport Gyuri serpaképzőjének az első osztálya volt, így sok hasonló beállítottságú, segítő szakmában tevékenykedő személy gyűlt benne össze. Ott ismerkedtem meg Pribay Borival. Olyan közösség jött létre a csoportban, hogy minden titkomat rájuk bíztam. Még azt is, amit addig senkinek, még tán magamnak sem fogalmaztam meg. Mégis úgy vettem részt a csoporton novemberben, néhány nappal azután, hogy Feri elment, hogy nem akartam, nem tudtam elmondani nekik a hírt. Nem tudtam beszélni róla.

A nyitó kör után véletlenszerűen kiválasztott párokban kellett dolgoznunk. Nekem Bori lett a párom, akinek az 5 percnyi beszédidő legutolsó mondatával elsuttogtam a fájdalmam. Ő ezután eszméletlen empátiával, figyelemmel, finomsággal, óvó szeretettel lett a csoport felé a hangom. Akkor tudtam meg róla, hogy gyászfeldolgozó tanácsadással is foglalkozik. Bár a tanácsadás szót abban a miliőben kísérésnek szeretjük nevezni. Hiszen a gyász feldolgozás folyamatában sincsenek elkerülő receptek, tanácsok. A folyamaton mindenkinek végig kell menni, meg kell szenvedni. Mégsem mindegy, hogy egyedül, magányosan, vagy egy olyan ember kíséretében, aki figyel, meghallgat, elég empatikus, sok hasonló esetet tapasztalt, ugyanakkor nem vonódik be annyira érzelmileg, mint egy családtag. Egyszóval profi. 

Látható, hogy a segítség kérésnek ez a formája sem valami úri huncutság, hanem egy valós igény, a lelki egyensúly, és lelki egészség megőrzésének igénye. Vannak felnőttek, akik ezt ki tudják mondani, és vannak akik nem.

Most képzeljük el a gyerekeket. Nekik ki segít? Az a felnőtt, rokon aki szintén szenved?

Ezt a nemes feladatot vállalja magára a Reményvirág gyászfeldolgozó módszert is alkalmazó Napfogyatkozás Egyesület. Ehhez gyűjtenek pénzadományokat, amikor úszást vállalnak a Swimathon 2019 keretében.

https://2019.swimathon.hu/swimmer/pribay-borbala/?fbclid=IwAR0neBmlYa-VH-6K9DlDGJnTQAuQt0owJE99daOH1HrRYgnWvFaCe9htth4

Kérem támogassátok Borit célja elérésében! Utalással adományozzatok neki anyagi lehetőségeitekhez mérten a fenti linken. A jelszavam idén sem más, mint amikor én úsztam. Sok kicsi sokra megy!

Köszönöm nektek a támogatást, és hálásan köszönöm neki a segítő szeretetét.

Az alábbi videó férjem búcsúztatóján készült, ahol Bori tolmácsolta az érzéseimet.

Szerző: Sándorné Kósa Brigitta

A múltkor, amikor olvasta egyik kolléganőm, (talán a dudálós esetet), azt mondta, nem igaz Brigi, hogy veled mindig történik valami. Én nem tehetek róla, de tényleg! 
Szinte ki sem teszem a lábam a lakásból, csak munkába megyek, meg vissza, meg néha, amikor már nagyon muszáj, vásárolni.
Így történt ma is. Egy hét után elmentem kenyérért a Lidlbe. 
A parkoló csordultig tele, leghátul, a tűzijátékosnál találtam helyet, onnan sétáltam a bejárat felé. Már majdnem az ajtónál voltam, amikor balról egy kocsi lassan farolt ki a parkolóból, jobbról meg nagy gázzal gyorsan jött egy fekete kisbusz. Én meg közöttük. Satufék, megállt előttem a nagy fekete, amikor is ijedtemben kicsit emelkedettebb hangon megkérdeztem a fiatalembertől, hogy mi a jó francért kell a teli parkolóban ilyen gyorsan közlekedni? Majd elindultam előtte, hiszen a másik még mindig kepesztett kifelé. Amikor a fekete elé értem, akkor megindult és nekem akart jönni a kocsijával. Erre egy picit felszaladt az agyvizem, majd szembefordultam vele, végig tartva a szemkontaktust, (amiből szerintem sok mindent ki tudott olvasni), a vezető melletti ajtó mellé léptem, feltéptem az ajtaját és nem azt mondtam, hogy szálljon ki uram, beszéljük meg, hanem gyere te büdös köcsög szállj ki, ha ilyen bátor vagy! 
Nem akaródzott neki kiszállni, inkább úgy elhúzott, hogy majdnem letépte a kezem, amivel a kilincsét fogtam. 
A történet eddig lehetne akár komikus is, ahogy elképzelem magam, ötvenes nőként, amint leállok egy 30-as bőrhajú férfival a Lidl parkolóban verekedni. 
A folytatás viszont szomorúbb. Mert nem volt senki, aki akár verbálisan a védelmemre kelt volna, esetleg leáll a történtek után egy pár szóval megnyugtatni. Pedig voltak ott jó néhányan és nem csak ismeretlenek. Például olyan fiatal, erős férfi, aki valamikor anyja barátnőjeként tisztelt. Most "nem látott meg", köszönni sem akart. Nem tudom, csak lefagyott, vagy az egyenruháját féltette, holott civilben volt. Beült ő is a nagy autójába és bátran elsietett. A legszebb az egészben az, hogy őt is vitte volna, ha engem elüt, mert akkor már szemből ugyan, de egy vonalban voltunk.

 Brigi vagyok, 59 éves. Van lakásom, családom, meleg otthonom. Amit meg szeretnék enni azt megveszem, ahová el akarok utazni, oda elutazom, mert dolgozom, van jövedelmem, amiből mindezt tudom finanszírozni. Ha a munkában elfáradok hazamegyek, kipihenem magam, majd feltöltődve megyek tovább.

Voltak az életemben nehéz élethelyzetek. Laktunk 7-en 20 négyzetméteren, aludtam fűtetlen szobában közös ágyban fejtől-lábtól testvéreimmel. Lavórban mosakodtunk, kinti csapról hordtuk a vizet, pottyantós budira jártunk, húst fizetés utáni napokon, meg ünnepeken ettünk.

Megedződtem.

Mégis, amit nem tudnék elviselni, az a hajléktalanság. 

Nem bírnám ki a fázást, a nedvességet, a szelet. Azt hogy nem tudok wc-re menni, amikor szükséges, hogy nem tudok tisztálkodni, nem tudok befeküdni egy kád vízbe, nincs egy kényelmes puha, meleg ágyam, ami csak az enyém. Azt, hogy nem tudok pihenni, így dolgozni, és keresni sem. Elképzelhetetlen számomra, hogy ne legyen egy biztonságos, intim közegem, ahová el tudok bújni a világ elől, hogy néha egyedül, vagy csak azzal lehessek, akivel én akarok.

Ez a dal nagyon eltalált, a hitvallásom is lehetne. Hallgassátok meg, kimásoltam alá a szöveget is. 

Nem tudja senki, hogy honnan jöttem, hogy hányszor volt sötét az ég fölöttem. Ködös a múltam, nem ismeri senki. Nincs otthonom, nincs hova visszamenni. Sose voltam gazdag, de megvan minden, a legszebb pillanatok vannak ingyen. Sok fénylő szempár ragyog a világon, millió ember én mindet imádom.

Rohanok, hogy a nevem egy olvadó jéghegybe véssem, de  félek, nem érem el. Életfogytig tart a vágy, de nincs aki féltsen, mégsem érdekel. Azt mondják, hogy a magasról lehet nagyot esni. Én ha elestem sem, álltam neki bűnbakot keresni. Néztem a szürke eget, azon tűnődtem, hogy lehet,hogy ezer ágra süt a nap most is a felhők felett? Ha nyeregbe kerültem, mindig jött a pofon, ez megtanított átlépni az üvegszilánkokon. Lehet a zsebemben teltház vagy csak lyukas garasok. Ez egy hullámvasút és én utas maradok.

Nem számolom, az élet rajtam hányszor ejtett sebet. A legnagyobb viharban sem kerestem rejtekhelyet. mert a tettek helyett nem cselekednek a szavak. Inkább leszek nincstelen úgy, hogy mellette szabad, minthogy olyan utat válasszak magamnak, ami másé. Semmim sincs, de mindenem egy útitársé. Nem nyom agyon a súly, pedig nem véletlen mondják, hogy a batyumba csomagoltam a világ összes gondját. Egy vándor vagyok, nehezen megérthető, de nem mindig ég a ház, mikor az ég a tető. Csak sodródok az árral és pont mint egy folyó folyok. Nekem az is elég, ha egy csillag rám mosolyog.

Gondolatban párszor eldobtam már az evezőt, amikor nem láttam magammal közös nevezőt. Van, hogy húz az ág s jól megtép a szél, de vihar előtt vörösen ég a kék. Úgyhogy tessék itt egy kabát, én magamnak már kötöttem. Remény volt a fonál, por- és cseppállóvá tettem. Hiszem minden nap, hogy ami tegnap ért egy kérdéssel felel a holnapért.

 Ezért gyűjtök adományt idén július 10-ig az Utcáról Lakásba Egyesület számára, akik hajléktalan embereket juttatnak emberhez méltó lakhatáshoz. 2017-ben úsztam értük, akkor 170 ezer forinttal támogattatok. Idén megcélzom a 200 ezret.

Kérlek te is támogass az alábbi linken a tavaszi kampányban!

Az adomány mellé a személyes üzenetbe légyszíves írd be: Brigi!

https://adjukossze.hu/kampany/szervezz-esemenyt-az-ule-javara-1693?fbclid=IwAR2SLn-YULxOwhSHwhl8OwSSOFOgcXL4J5rPgYTlb-bYiXQ1geirmZLOYZo

Az Utcáról Lakásba  Egyesület weblapján további információkhoz juthatsz róluk:

https://utcarollakasba.hu/

Szerző: Sándorné Kósa Brigitta

Dal: Follow The Flow - Nem tudja senki

Music: NAZ

Lyrics: BLR, Fura Csé, Szakács Gergő

Előadók: Nági, Betti, Szelina