Minden, ami engem foglalkoztat

Kósa Brigi

Kósa Brigi

Gyilkos anyák 3.

2019. április 25. - Sándor Brigi

A szerző szülésznő, szociális munkás

Sorozatom mostani szereplőjével, akit nevezzünk Bibinek, egy cigány-telep, vagy faluszéli rezervátum félében, szegregátumban, (ami tudjuk nincs is) találkoztam. Időnként többen ellátogattunk ismeretterjesztő előadásokat tartani, családtervezés, fogamzásgátlás, babaápolás témában. A környezetet nehéz érzékletesen leírni annak, aki nem járt még ilyen helyen, de azért megpróbálom. Kocsival alig megközelíthető földutakon lehet bejutni a területre.

sar.jpg

Fotó: Pixabay

Időjárás függvényében uralkodik a kerékkötő sár, vagy a fél méter mély homok, por. A házak kicsik, düledező falúak. Sok helyen nincs üveg az ablakon, télen a meleget kartonpapírral igyekeznek benntartani. Az ajtók kicsik, pattog le a félfáról a festék, az ajtót függöny gyanánt egy koszos rongydarab helyettesíti nyáridőben. Az udvaron mindenfelé eldobált, törött, műanyag játékok, koszlott szőnyegek, szétbuherált, rossz műszaki cikkek, szemét hegyek, legyek vannak. Minden udvarhoz tartozik 2-3 fakó szőrű, girhes, keverék kutya. Árnyat adó fát, vagy bokrot nem látni, csak a kopár keményre taposott földet. Csend az nincs, mert vagy a sok gyerek sír, kiabál felváltva, vagy szól a rádióból, CD-ről a mulatós zene. Víz sem a házban, sem az udvaron nincs, azt ceglédi kannában hordják közkútról.

cegledi-kanna-639972_960_720.jpgFotó: Pixabay

Egy udvarban több lakás is van, igaz egyik-másik nyári konyhának, sufninak, ólnak sem felelne meg. A lakások jó esetben szoba konyhások, ideális esetben egy lakást egy család lakja, de nem ritka 3-4 generáció együttélése sem. A házak földesek, azokra terítenek vagy linóleumot, vagy szőnyeg félét. Fűteni román kályhával tudnak, ami egyben főzési alkalmatosság is. Ezenkívül a legnagyobb területet az ágyak foglalják, ahol többen alszanak együtt. Szekrény, ha egy van az már jónak számít, abban van a ruha is, edény is. Van, ahol nincs asztal se, szék se, így az ülés és étkezés is az ágyban történik. Ha vendég érkezik odébb túrják az ágyneműt, és úgy kínálják hellyel. A falak színesre vannak festve, de tarkállanak a penész folttól, a málló vakolattól. Ezektől terjeng a dohszag, ami keveredik a füsttel, a dohány és ételszaggal, amitől rettentő nehéz az egész lakás levegője, amit napfény is alig ér a picike ablakon keresztül. A mosogatást, mosást, tisztálkodást jó időben az udvaron végzik, közmű hiányában dolgukat végezni a ház mögötti budira járnak.

 

Ilyen helyen ismertem meg Bibit. Az ő lakásuk rendezettebb a többiekétől. Élettársával ketten laknak egy szobában, ahová most várnak egy újszülöttet. Szívesen mos, főz, takarít. Szentképekkel, a gyerekei fotóival, meg művirággal van teleaggatva a fal. Van ágyuk, asztaluk, székük, szekrényük, gáztűzhelyük, meg tévéjük is.

Bibi gyönyörű égő szemű, hosszú fekete, már-már kék hajú, folyton mosolygós fiatal cigány lány. Negyedik gyerekét várja. Már az első alkalommal szimpatikusak lettünk egymásnak, mégis csak a harmadik látogatásnál mert közelembe jönni. Látszott rajta, hogy valami nyomja a lelkét, amit szívesen kitenne, elmondana. Így én lettem a kiválasztott. Kérdeznem kellett, hogy megnyíljon a lelke, megtalálja az első mondatokat, hogy azután gáttalanul kiszakadjon belőle a múlt, a fájdalom.

- Mikorra várod a kisbabád Bibi?
- Ó, van még 4 hónapom.
- Félsz a szüléstől?
- Dehogy félek! Egészséges vagyok, hamar, könnyen szülök.
- Látom sok gyerek szaladgál itt körülötted az udvaron. Melyik a tiéd?
- Egyik sem. Ők a férjem testvérei, unokatestvérei.  Az enyémek intézetben és nevelőszülőnél vannak.
- Akarsz róluk beszélni?
- Persze, hisz nagyon szeretem őket, és azon vagyok, hogy minél előbb nálam legyenek. Együtt az egész család.
- Mekkorák a gyerekeid?
- A nagylányom 14 éves. Bentlakásos nevelőotthonban van, mert fejlesztésre szorul. Rossz a hallása, nehezen beszél, nehezen tanul.
- 14 éves a nagy lányod? Olyan nagy? Te hány éves vagy Bibi?
- 28 vagyok.
- Értem. Mekkorák a többiek?
- A kisfiam 6 éves, a középső gyerekem 10 éves lenne, de ő meghalt.
- Ó, Istenem, nagyon sajnálom. Mi történt?
- Ez az, amiről szeretnék magával beszélni. Látom, hogy maga megérti, és nem ítél el, azért amit tettem, ami történt velem.
Ekkor a bogár szeme teleszaladt könnyel, és esdeklően nézett rám. Most tűnt fel, hogy a szinte infantilis állandó mosoly mögött mennyi szenvedés húzódik meg.
- Mondjad Bibi! Hallgatlak!

Nem volt velem hangrögzítő, így a saját szavaimmal adom tovább, amit Bibi mesélt.


- A harmadik gyerekemet börtönben szültem meg. Összesen öt évet ültem. Valameddig velem volt a kicsim a börtönben, de nem végig. Mivel nem tudtam apjának, nagyszülőknek, senkinek kiadni, ezért került nevelőszülőkhöz. Amióta szabadultam látogatom amilyen gyakran tudom, csak nagyon sokba kerül az útiköltség, ezért inkább gyakrabban telefonálok a nevelőszülőknek. Érdeklődöm, hogy van a kis drágám.

Talán furcsa, de szerettem a börtönkórházban lenni.
Biztonságot nyújtott. Meg a tudat, hogy a szívem alatt hordott gyerekemnek apja vár kinn, és együtt lehetünk majd boldog család, amikor letelik az a büntetés, amit második gyerekem meggyilkolásáért kaptam.
A szülészet személyzete sokáig nem tudta mire vélni állandó jókedvem okát, hisz mindig fülig ért a szám. Azt mondták olyan vagyok mintha legalább 20 centivel a föld fölött repkednék. Amikor eljött a szülés ideje, azt mondta a szülésznőm, (aki nagyon hasonlít magára), hogy sok szülést látott már, de ilyet még soha. Szokatlan, hogy valaki nem szenvedéssel, fájdalommal, kínok közt, kiabálva, nehezen éli meg a szülést, hanem kifejezett eufóriában, hangosan csacsogva, végig nevetve, vidáman, szeretettel hozza világra gyermekét.

A bűncselekményemről, előzményeiről, a részleteiről sokáig nem beszéltem. Minek is? Tudtam nem hinnének nekem. Nem volt a családomban soha senki, még az anyám sem, akinek ha panaszkodtam, igazat adott volna nekem. Csak a börtönben, amikor megvolt a kellő fizikai, és időbeli távolság apámtól, akkor villantak be, az elnyomott gyerekkori emlékek, történések. Akkor és ott kezdtem azt érezni, hogy nem mindenért egyedül én vagyok a felelős, ami miatt 5 évet börtönben kell töltenem. Mégis csak akkor kezdtem beszélni, amikor megtudtam, hogy apám otthon folytatja kisebb lány testvéreimmel, amit velem, mint legidősebbel kezdett.

Először 13 éves koromban erőszakolt meg, majd 2-3 naponta rendszeressé vált a dolog. A kezdeti fájdalmak és verések után szinte imponált, hogy apám kitüntet a figyelmével. Szépnek, fontosnak, csábosnak éreztem magam. De azt is tudtam a viszonyt apámmal közös családi titokként kell kezelni, mert ha árulkodom apámat börtönbe viszik. Akkor ki fog a családról gondoskodni? Pedig apám sosem járt dolgozni. Mindig volt valami baja.
Azt sem volt szabad megmondani ki az első gyerekemnek az apja, akit 14 évesen szültem. Azt kellett elhitetni a környékbeliekkel, hogy egy szomszéd falubéli magyar fiú, aki nem is tud róla, hogy terhes vagyok. A kisbabám néhány évig elvolt a sok apró gyerek, a kisebb testvéreim között, de amikor apámék látták, nem úgy fejlődik sem a mozgása sem a beszédje, mint a többinek, akkor a védőnő tanácsára kerestek neki fejlesztő hetes óvodát, bent lakásos gyermekotthont. 18 éves koromra ismét várandós lettem, ismét az apámtól. Próbáltam titkolni ameddig lehetett, de apám elől, akivel rendszeres szexuális életet éltem, nem sokáig tudtam rejteni az állapotom. Ahogy közelgett a szülés ideje, apám egyre jobban bezárt a házba, közösségbe nem engedett, még a boltba sem mehettem. A szülés megindulását a görcsök jelentkezéséről vettem észre. Apám is felfigyelt rá, hogy gyakran járok az udvari árnyékszékre, amelyen nem volt ajtó, de még egy rongy függöny sem. Akkor apám mindenkit elküldött otthonról. Azt mondta haza ne merjen jönni senki, amíg ő nem megy értük. Amikor elfolyt a magzatvízem, apám a kinti budira ülő helyzetben kikötözött. Kezeimet előre le az alaplaphoz, mellem alatt a hátsó oszlopokhoz, számat pedig szétfeszítve, hogy levegőt kapjak valamennyit, de segítségért kiabálni ne tudjak. A szülést 20 méterről nézte végig a ház sarkától. Mindketten hallottuk, amikor az újszülött csobbanás szerűen ráesett a fekália halomra, majd azt is, hogy felsírt. A méhlepény távozásakor, még sírt, de hangja egyre gyengébb lett, míg teljesen el nem némult. Innen még fél órát várt az apám, akkor oldozott el. Félájult voltam, mert erősen véreztem, de jobban a gyerekem miatt sírtam.

A további részleteket nem tudom időrendben és hitelesen Bibi szavaival elmondani, mert vagy Bibinek, vagy nekem innen kiesett a kronológia. Egymást átölelve hosszú percekig összeborulva sírtunk.
Az biztos, hogy a halott újszülöttet megtalálták, akinek elhamvasztásához apja ragaszkodott.
Bibi a szülés után elszökött otthonról. Mindent el akart felejteni. Csak egy szerető férjet, sok gyereket, szép családot akart. A bűncselekmény, és a börtönbe vonulás között eltelt 3 év, így amikorra bevonult a szíve alatt az élettársa gyerekét hordta.

Csoda-e, hogy ennyire örült, amikor a nem vérfertőző kapcsolatból fogant, egészséges gyerekét, ha börtönben is, de biztonságban szülhette meg?
Amikor elvitték tőle a harmadik gyerekét, feljelentette az apját. Mert apja hiába hamvasztatta el a bizonyítékot, Bibi nagy gyerekétől tudtak DNS mintát venni és bebizonyosodott, hogy a gyerek apja a nagyapja egyben. Azóta ő is börtönben van.

- És most hogyan tovább Bibi? Mihez kezdesz? Ide tudod a gyerekeidet hozni? Ez a születendő babának sem egészséges környezet. Hová tudsz menekülni a múltad, emlékeid elől? Mikor, miben találod meg a kegyelmet, kárpótlást az egész életedért?

Ki a tettes, ki a bűnös, ki az áldozat, ki a felelős?

poros_ut.jpg

Friss újsághír: 

Előre kitervelten, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt jóváhagyta kedden a másodfokon eljáró Debreceni Ítélőtábla egy házaspár 25, illetve 20 éves fegyházbüntetését.

https://hvg.hu/itthon/20190416_Sajat_lanyuk_verfertozesbol_szuletett_gyermeket_olte_meg_a_hazaspar  

A történeteim szereplői, és a linkelt cikkekben szereplők nem azonosak. Sajnos minden egyedinek vélt történetem mellé találtam hasonló esetet. A következő, negyedik részben konkrét leírások helyett  megvizsgálom a törvényi hátteret, és konklúzió gyanánt megfogalmazok néhány kérdést a társadalmi felelősség, társadalmi szerepvállalás  és prevenció tekintetében. Ha nem is vagyok író, de írok a nőkért.

Az első rész itt olvasható.   A második rész itt olvasható. A negyedik rész itt olvasható

Szerző: Sándorné Kósa Brigitta

 Az írás részt vesz  a Harmonet Írók a nőkért 2019 pályázaton. www.harmonet.hu/irokanokert  

Gyilkos anyák 2. rész

A szerző  szülésznő, szociális munkás.
Az írásaim ezúttal cseppet sem humorosak, vagy vidámak.
Talán nem is mindenki bírja ezt a kemény témát, ezért csak erős idegzetűeknek ajánlom olvasásra. Engem is rettentően megviselnek, sokszor sírva írom őket.
Az esetek valódiak, de a helyszínek és szereplők fiktívek, felismerhetetlenek.
Az élet sokkal szomorúbb, bonyolultabb történeteket kreál, mint akármilyen elrugaszkodott írói fantázia.
Az adatgyűjtés során megdöbbenten tapasztaltam, hogy egy számomra egyedinek gondolt eset, típusként újra és újra visszaköszön.
Ciri belső monológja:

Segítség! Nem tudom, hol vagyok, mi történik velem. Sok embert látok magam körül, hangokat hallok, messziről. Minden homályos, elmosódott. Olyan, mintha víz alatt lennék, mindenki más meg a víz felett. Először csak a kérdések záporoznak, utána folyamatosan adják az instrukciókat. 

 

woman-2375822_1280.jpg

Fotó: Pixabay

- Mit tettél? Uram Isten, mit csináltál? Miért tetted? Hogyan tudtad ezt tenni?

Nem értem miről beszélnek. Álmos vagyok.

- Hagyjatok végre aludni!

A zokogás, a pánik, amit észlelek magam körül. Párom megfogja mindkét vállam maga felé fordít, és megráz. Arcán mérhetetlen fájdalom, szemében kétségbeesés.

-Te tetted Ciri? - Hol van a nagy?

Jönnek a mentők, a rendőrök, a hullaszállító. Majd elmennek. Még mindig álmos vagyok.

- Egyetek Józsi, megfőztem, ott van a gázon. Adj a kicsiknek is, én lefekszem. Nehéz napom volt. 

Délelőtt be kellett menni az orvoshoz. Tudod előjött a pici fülfájása, nyűgős volt, egész éjjel sírt. A doktornő írt fel neki antibiotikumot, de figyeljek az adagolására, hiszen olyan kis picike. Hiába másfél éves, ha két kiló sem volt, amikor koraszülöttként megszületett. Kell még neki idő, mire utoléri a korosztályát. Azután a védőnőhöz is be kellett volna menni az elkészült leletemért, de már nem volt rá időm. A gyógyszertárban sokan voltak, a gyerekek sírtak, mert rájuk melegedett a kabát benn. Nem akartam tolakodni, de szerettem volna minél előbb szabadulni a sok rosszalló pillantás kereszttüzéből, amit a nyűgös gyerekek miatt kaptunk. Vásárolni már nem tudtunk elmenni, mert fizetéskor kiderült, hogy vagy a gyógyszert váltom ki, vagy ennivalót veszek. Kiváltottam a gyógyszert. Ezért csak krumplilevest, meg grízes tésztát főztem. Azt mindannyian szeretitek, ha van rá lekvár. Ahhoz volt még itthon minden. Délután háromszor járt le a mosógép, azt kiteregettem. Közben mindketten nagyon nyűgösek voltak. A kicsi csak sírt, sírt és sírt. De most már jó, hogy itthon vagy, csend lett. 

Alhatok végre.

- Mi van? Mit mondasz? Mit csináltam? Én? Megöltem a kisgyerekemet? Te megőrültél? Sosem tudnám bántani egyiket sem!

- Hagyj békén! Aludni akarok!

Megint beszél mindenki körülöttem. Csupa idegen jön, megy, hoznak, visznek. Egyenruhások, civilek, nyomozók, rendőrök, gyámhatósági emberek, ügyészség, bíróság.

- Mi van, mikor ébredek már fel? Ez nagyon szar álom!

Délelőtt azt mondja Józsi, csomagoljak össze, mert kórházba megyek, de előtte meghallgatnak, és eldöntik hová kerülök. Ő majd segít pakolni. Megtöltünk két nagy neylon szatyrot. Átnézzük. Oké van: türcsi, wc papír,  tusfürdő, pólók, melegítő nadrágok, bugyik, papucs.

- Hálóinget nem teszünk bele? - kérdem Józsit

- Nem azt majd kapsz.- feleli

- Induljunk!

A bíróságon hallom, rólam beszélnek, azt mondja a bíró:

- Előzetes letartóztatásba kerül, mert alapos a gyanú, hogy megölte gyermekét. A gyanúsított várandós állapota nem indokolja a szabadlábon maradását, mert a Büntetés-Végrehajtás Központi Kórházban minden ilyen irányú orvosi szakellátásban részesül.

Bilincset tesznek a kezemre, beültetnek egy mikrobuszba, amin belül is kívül is rácsok vannak, és elvisznek valahová. Csupa kék egyenruhás ember. Olyanok, mint a rendőrök, de az van a hátukra írva, hogy Büntetés-Végrehajtás. Különböző kapukon zsilipeken kell átmennünk. Mindenhová kísérnek, én meg húzgálom magammal a nehéz szatyraimat. Megint álmodom? Mint egy krimiben ujjlenyomatot vesznek, lefényképeznek, elveszik az irataimat, pénzemet, telefonomat. Azt mondják beszélhetek pszichológussal. Ok, az nagyon jó lesz, mert hátha mond valamit mi is történik velem! Azután megint beülünk a rabszállítóba, megyünk a kórházba. Meg kell vizsgálni egészséges-e a kisbabám a hasamban. Ketten jönnek velem, mindketten egyenruhában, váll-lap is van rajtuk, azon csillagok. Az egyikőjük nő, a másik férfi. Fiatalok, szépek. A lány korombeli lehet, de sokkal fiatalabbnak tűnik. Csodaszép szőke haja van összefogva lófarokba, ami olyan hosszú, hogy még a feliratot is takarja a hátán. Lehet pótlás is van benne, hogy dúsabb legyen? Fogai gyönyörűen világítanak ki barnára sült arcából. Szempillája is lehet hogy mű, de mindenképpen hosszúra festett. Nagyon tetszik nekem is a szoláriumos bőr, de egy mindjárt három gyerekes anyuka nem engedheti meg magának ezt a luxust. Inkább veszek egy csomag pelenkát 2 szoli árán. Most lesz a 31. születésnapom, és azt kértem a férjemtől hadd menjek el fodrászhoz. Meg is engedte, de ebből a csuriba kötött, lelakott hajból egy fodrász sem tud derékig érőt varázsolni. Inkább sütök magamnak egy tortát, aminek a gyerekek is fognak örülni. 

Megérkezünk a kórházhoz, kiszállok. Megint sok egyenruhás. Felkísérnek a szülészeti osztályra, itt vannak civilek, nővérek, orvosok is. Halkan, kedvesen beszélnek velem. Olyasmit kérdeznek, mint a védőnő is kérdezett már. Orvos megvizsgál, ultrahangon látom a babám szívverését. Jaj, de picike! Melegség önti el a belsőm.Tanakodnak maradnom kell-e vagy később jövök vissza. Nekem mindegy, de nagyon álmos vagyok.

Azután egy idősebb nővér vért vesz tőlem. Utálom a tűt, félek tőle. Még mindig kék a karom az előző vérvétel óta. Leültet elszorítja a felkarom, azt mondja fordítsam el a fejem, de az üres csöveket a kezembe adja, hogy fogjam, segítsek neki tartani. Hamar cserélődnek a kémcsövecskék, azt mondja szorítsam rá a vattát. 

- Kész is van? De jó!

Eldől, hogy maradok. Leltárba veszik a ruháimat, amit elzárnak, csak a tisztálkodási maradhat velem. Adnak ágyneműt,és megmutatják hol fogok aludni. Egy szobatársam van. Felhúzom az ágyam, kipakolok az éjjeliszekrényembe, és lefekszem. Aludni akarok, de megint jönnek hozzám. Én nem ismerem őket, a szobatársam feláll, jelent nekik. Kérdezik jól vagyok-e. Persze, de mikor alhatok? Ahogy ők elmennek visszajön a nővér, aki a vért vette, kérdezi nem vagyok-e éhes. Jé, tényleg! Este 10 óra van én meg reggel ettem utoljára két falat csokit. De köszönöm, nem kérek semmit. Kis étkű, madárcsontú, és nagyon álmos vagyok.

- Rendben, akkor jó éjszakát, reggel ötkor van az ébresztő. Ha problémája van kopogjon.-mondja.

Arra ébredek, hogy zörög a kulcs a zárban, felkapcsolja valaki a nagy villanyt, egy erős hang beszól:

-  Jó reggelt lányok ébresztő, tegyék ki a szemetet!

Jó reggelt? Hol vagyok? Szétnézek. Hideg fehér falak, fehér csempe, rács az ablakon. A mellettem lévő ágyon az a nő, akivel együtt vagyok egy szobában a kórházban. Nem emlékszem  semmire, de ő azt mondja, éjjel állandóan kapcsolgatták ránk a villanyt, figyeltek minket, de én csak összekucorodva  édesdeden aludtam.

Érzem is! Majd kicsattanok az erőtől! Jöhet a kávé, indulhat a nap!

Na jó, a bíró azt mondta 30 napig kell itt maradnom.

Addig alaposan kialszom magam, de utána hazamegyek a gyerekeimhez.

Már rettenetesen hiányoznak. Biztosan nagyon várnak haza!

Újsághír: 

Az ügyészség részleteket közölt egy megrázó bűncselekményről. Arról tájékoztatták az újságírókat, hogy a pár két kisgyermeket nevelt, illetve éppen várták a harmadikat.  A férj elvesztette a munkáját, alkalmi munkákból éltek, gyakran megélhetési gondokkal küszködtek. A viták, veszekedések és a mindennapok gondjai miatt a nő sokszor ideges volt, nem volt türelme a gyerekekhez. A gyilkosság napján a másfél éves kisfiú sírt, anyja pedig nem tudta megnyugtatni. Az anya 12 év börtönbüntetést kapott.

https://24.hu/belfold/2017/07/27/haromszor-negyszer-vagta-foldhoz-kisfiat-a-cegledi-gyilkos-anya/

A sorozat első része itt olvasható.

Az írás részt vesz  a Harmonet írók a nőkért 2019 pályázaton. www.harmonet.hu/irokanokert

Szerző: Sándorné Kósa Brigitta

Gyilkos anyák 1. rész

 A cikk szerzője szülésznő, szociális munkás.

Nincs olyan hét, hogy ne számolna be hivatalos újsághír csecsemő, vagy újszülött gyilkosságról. Íme a legfrissebb:
MTI. 2019. 04. 06. Halott csecsemőt találtak egy magyarmecskei házban pénteken délután. A haláleset körülményeit büntetőeljárás keretében, szakértők bevonása mellett vizsgálja a rendőrség. Annak részleteiről a nyomozás érdekeire hivatkozva bővebb tájékoztatást egyelőre nem adtak.


A hivatalos száraz tényközlés mellett a bulvársajtó naturális, részletekbe menő, szenzációhajhász leírásán túl, társadalmi szempontokat, hátteret ritkán firtat a média, és talán a bíróság is. Végül is mindenki teszi a dolgát.

A média hírt ad, a rendőrség kivizsgál, a bíró ítélkezik, a börtön végrehajt.


De ki, és mivel segít a nőnek, az embernek, a családnak, az újszülöttnek, a társadalomnak?

Mi a valódi megoldás, a prevenció?

angel-1891440_1280.jpg

Fotó: Pixabay

 

Anna története

A 10 személyes mikrobuszban heten utaztak. 6 férfi és 1 nő. A busz mégis dugig volt a zsúfolásig pakolt ruhákkal, ágyneművel, edényekkel, apróbb használati tárgyakkal. Rokonai voltak egymásnak mind, testvérek, sógorok, unokatestvérek.
Messzire indultak, hosszú időre. Talán örökre.
Hiába vittek magukkal albumnyi fényképet, selyem szalagot a kedves hajából, szerelmes hangulatú képeslapot, gyűrött gyerekrajzot, amire ákombákom betűkkel volt firkálva, PAPA, kihullott tejfogacskát alufóliába csomagolva, ha a lelkük kőkeménnyé torzult az elválástól.
Maguk mögött hagyták a családot, gyerekeket, otthont, de a szegénységet, éhezést, kilátástalanságot, nyomorúságot is.
Reményekkel telve indultak Erdélyből, Magyarországon keresztül Németországba.

Öt férfi egyedül, gyerekeiket nejükre hagyva. A hatodik férfi asszonyával, nagyszülőkre bízva 3 kisgyereküket.
A hét ember, 15 gyereket hagyott hátra, hogy megteremtve idegen országban a biztos anyagi egzisztenciát, idővel maguk után vigyék őket is.
A kisbuszt közösen vették. Az öt család minden összekuporgatott vagyonát fordították a vásárlásra, félretéve az első havi megélhetésre is valamennyit. Németországban, egy korábban kiment ismerős, leszervezett munkával, szállással várta őket.

A nő, akit nevezzünk Annának az első 100 km megtétele után kezdte érezni, hogy baj van. Előbb csak dereka fájt, de egy óra elteltével hasa alja is csipkedett, hogy átterjedjen egész hasára. Ismerősek voltak neki a jelek, de nem szólt senkinek a buszon. Később megálltak pisilni, ő is leszállt és kicsit távolabb a férfiaktól, egy bokorban leguggolva elvégezte a dolgát. Vánszorgott számára az idő, lassan hagyták el az útszéli kilométer táblákat, az ablakon keresztül szaladni látszó fákat. Majd ismét lekéredzkedett a kisbuszról, azzal, hogy újra pisilnie kell. A férfiak csodálkoztak, de vártak rá. Látszott az arcán, viselkedésén, mozdulatain hogy rosszul érzi magát, szenved és amikor a következő órában hányni kezdett, megnyugodtak, hogy csak gyomorrontása van. A legközelebbi rosszullét, megállás, leszállás már Magyarország területén érte őket. Ez tartott a legtovább. Férje aggódva leszállt, Anna után indult, de ekkor már Anna sápadtan, piszkosan előjött az útszéli erdősáv bokrából. Keze lába földes, nedves, sáros volt. A férfi elővett a buszból egy flakon vizet, és segített feleségének rendbeszedni magát. Öntötte kezére a vizet, tiszta ronggyal törölgette ujjait, arcát, szoknya alól kilátszó lábaszárát. Nyugtatta, simogatta, mondta neki:
- Nem lesz semmi baj, induljunk tovább, menni kell, a többiek türelmetlenül várnak minket.
Ahogy visszaszálltak a kisbuszba Anna megkönnyebbülve dőlt el két ülésen, ahonnan férje félretette a csomagokat.
Próbált pihenni, igyekezett férje és mindenki elől eltitkolni a szeme sarkában megjelenő könnycseppeket.
Vágyva várta az egyre közeledő szép új világot, amely felé iparkodott az egész nagycsalád.

 

Újsághír:


Az M-4 es autóút mellett egy bokorban rátaláltak egy halott, elföldelt újszülöttre. A feltételezett elkövető K.A. román állampolgárságú magyar nő, aki beismerte a tettét. A rendőrség letartóztatta, elrendelte előzetes fogvatartását.

Az eset az Uniós csatlakozás előtt történt. A nő a bíróságon azt vallotta, hogy senki nem tudott állapotáról, azt végig titkolta. A gyilkosságot egyedül követte el, így letöltendő börtönbüntetést is csak ő kapott.

Szerző: Sándorné Kósa Brigitta

 Az írás részt vesz  a Harmonet írók a nőkért 2019 pályázaton. www.harmonet.hu/irokanokert  

Költészet napi ajándék

Feladtam március 8-án nőnapon a társkérésemet az Univerzum felé, ezzel némi megütközést okozva néhány barátnőmnek. Nem mondom rájuk, hogy ők a Hitetlen Tamások, de mégis. Van akinek 20 éves rossz tapasztalata van társkeresés ügyben. Gyanítom, volt közben nem kevés csalódás, megalkuvás, újrakezdés, reménykedés, rátalálás, körforgás. Mára feladta, hogy számára megfelelő társat találjon, illetve túl igényesnek tartja a nőket.

Pedig a körülöttünk élő embereket mi vonzzuk be, mi találjuk meg, legyen az szülő, gyerek, rokon, barát, ismerős, munkatárs, bárki. Valami miatt szükségünk van rá. Akkor és ott, abban az élethelyzetben kapcsolatban, amiben éppen összefutottunk. Vagy a segítségünkre van szüksége, vagy a segítségére van szükségünk, vagy tanulni valóval látjuk el egymást, mindig okkal történnek a találkozások.

De most maradjak megint a magam történeténél. Elsőként azt figyeltem meg, hogy megjelentek a szakállas pasik körülöttem. Régi és új ismerősök, ismeretlenek egyaránt. Nem voltak potenciális társ jelöltek, nem lehettek, hiszen egyéb  kritériumoknak nem feleltek meg, ráadásul családtag is az egyikük, de maga a tény, hogy naponta jelent meg a színen újabb és újabb addig sima arcú férfiember szakállban, szóval ez érdekes volt.

Kis ideje ismerkedünk egymással egy ellenkező neművel, így amikor 23-án ismét találkoztunk, hogy megnézzünk egy számára fontos kiállítást, akkor meglepődve tapasztaltam, hogy szakállat növesztett. Elhessegettem a gyanúmat, meg annak a véletlennek a számlájára írtam, amiben egyébként nem hiszek.

Sétáltunk már kis ideje, amikor félénken megkérdeztem tőle:

- Nincs kedved velem jönni Spanyolországba? (Így nem szabad kérdést feltenni, mert tuti az a válasz, hogy nincs!) Hál Istennek ezt ő nem így tudta, hanem azt felelte:

- Bilbaóba is megyünk? Már régóta meg akarom nézni a Guggenheim múzeumot.

  "Szó bennszakad, hang fennakad, lehellet megszegik." Illetve részemről csend. Köpni nyelni sem tudtam, csak annyit, mondtam:

- Ja, igen. Santanderbe vettem repjegyet, az 100 km. Bilbaótól. Közben  viháncoltam belülről, hogy de jó, nem tévedek el egyedül, mint februárban Muranóban. Ennyiben maradtunk. Ez volt hát a második jel. 

A harmadik jelet egy messenger üzenet tartalmazta, amiben azt írta hajót akar venni, és leírta a pontos paramétereket. És, ha azt hinném, azért küldi ezeket a jeleket földi halandóként, mert olvassa a blogom, (amit szerintem nem tesz), szóval azt nem adtam írásba, rendelés szinten az univerzumnak, hogy vízi ember legyen.

A negyedik jelről, ami nem jel volt, hanem bizonyosság, nos, arról már nem írok. Megkaptam azt az illetőt, akit kértem, és aki kb. fél éve ólálkodik körülöttem, türelmesen vár, csak éppen nem néztem mélyen a barna helyett kék szemébe, meg a szakálla is sokára nőtt ki.

Akit nőnapon kértem, a költészet napjára megkaptam.

Aki akarja csinálja utánam! Használja nyugodtan az előző írásom, amiben mindent pontosan leírtam.

Ha ezek után valaki mégis inkább személyesen szeretne velem konzultálni társkérés ügyben, óradíjért állok elébe. Szívesen segítek megfogalmazni az egyedi, saját, személyre szabott univerzum felé küldött társkérést.

 

Szerző: Kósa Brigi

 

Tyúkanyó kerestetik

Szerintetek van értelme a motivációs levélnek, mint műfajnak?

Szerintem nincs. Más azt mondja, hogy az egy teszt. De tulajdonképpen mit tesztel vele a munkaadó? Hogy tudsz hazudni, milyen az íráskészséged, a fantáziád?

A munkahely keresés most sem könnyű, akármennyire munkaerő hiány van állítólag mindenütt. Bizonyára nem könnyű megfelelő munkavállalót sem találni, aláírom, de azt sérelmezzék meg ők.

Ebben a sokfordulós önéletrajz, motivációs levél, interjúztatás háromszögben pont a motivációs levél a leggyengébb láncszem. Azt mondasz magadról, amit akarsz, olyannak írod le magad, amilyen vágyaidban lennél, de főleg azt, amit a munkáltatód hallani akar rólad. Amiért megvenne, és téged venne meg. Szakguruk azt tanácsolják, ismerd meg a céget, készülj belőle fel alaposan, tudd mit várnak el tőled, és azokra a tulajdonságokra menjél rá. A munkaadót marhára nem érdekli, a valódi belső motivációd, ami sokszor annyi, hogy pénzt kell keresned, (lehetőleg jó sokat), a lakóhelyedhez legközelebbi munkahelyen, aránylag normális emberek, körülmények közt.

 dont-give-up-3403779_340.jpg

Fotó: Pixabay

És akkor vannak cégek, akik közzétesznek olyan munkatársat kereső felhívást, akik magukról a legkevesebb információt szolgáltatják ki. Fizetés igényt kérnek. Azt lehet róluk tudni, hogy Budapest melyik negyedében helyezkednek el, ezzel szemben piacvezetők valamiben, és közvetítő céggel irodai munkára keresnek olyan dolgozót, aki háttér munkázik, időpontot egyeztet, powerpointot szerkeszt, feladja a főnökre a kabátot, megfújja a kávéját, a számolatlan kiscsicska menedzsereket is mind kiszolgálja, gondoskodik a nyomtatóban lévő papírról, a gémkapocsról, hegyes ceruzáról és mindezek mellé TYÚKANYÓ. 

A lányom, aki 3 szakmával rendelkezik, de a riportoktól sosem jut tovább, azon egyszerű oknál fogva, hogy kövér, megkért, hogy nézzek rá az állásajánlatra és segítsek neki megírni a motivációs levelet. Amikor elolvastam ezt a tyúkanyóságot a 30 szál hajamból 50 az égnek meredt, és elszállt az agyam is. Rendben van, ha ti így, akkor én is így. Az esélytelenek nyugalmával fogalmaztam meg az alábbi levelet.

Motivációs levél

Tisztelt Munkaadó!

Tekintettel arra, hogy az állásajánlatban tyúkanyót keresnek, arra gondoltam, hogy ezeket a tulajdonságaimat fogom kidomborítani: Nekem van széles e világon a legdúsabb tollazatom. Türelemmel, kellő hőmérséklettel kotlok 21 napig a tojásaimon, és messzire hallatszik a kiscsibéimet szólító kotyogásom. Ha, héját látok, vagy jégeső várható, hamar, önfeláldozó módon a szárnyaim alá terelgetem őket. 
De meggondoltam magam, mivel nem vagyok tyúk, saját csibéim nincsenek, csak utónevelek 3-at, kakasom előző házasságából. Így nem lennék elég hiteles, amennyiben autentikus, odaadó tyúkanyónak akarnám magam feltüntetni.

Ezért maradok a standard formánál, amiben leírom, hogy jó kommunikációs készséggel, a mediációig hajló türelemmel rendelkezem.
Szívesen dolgozom csapatban, tudok rendszerben gondolkodni. 
A munkámra és a környezetemre egyaránt gondosan, és precízen ügyelek. 
Sikerorientált vagyok a háttérmunka, a napi munkák hatékonysága, és a feladat előkészítés tekintetében is.
Elhivatottan, kötelességtudattal végzem a rám bízott feladatot.
Talpraesett, jószívű, nyitott személyiség vagyok, jó problémamegoldó képességgel 
Mindenem a szervezés, a kapcsolattartás, a motiválás. Bonyolítottam már le országos gyűjtést jótékonysági alapon. 
A számítógép használatban nem csak a fb és Instagram posztolásig jutottam, használom az Office programokat is.

Kávét nem szívesen főzök, remélem van automata az irodában. 
8 órás munkarendet vállalok, és kétszer annyi fizetést kérek, mint amennyi az első gondolatuk volt. Ha, megfizetnek bérköltést és húsvét közeledtével tojásfestést is vállalok. 
Ja, és van humorom. Amennyiben ez nem tűnt volna fel, kérem motivációs levelem figyelmen kívül hagyását.

Maradok tisztelettel: Sándor Bogáta Csepelről 
(ez a nevem magyaros sorrendje).
Dátum

Nos ennyi. De, legalább megspórolta magának Bogi az interjúra utazás idejét, költségét, fáradtságát.

 

Szerző: Sándorné Kósa Brigitta

Forrás: kosabrigi.blog.hu

Lottó nyeremény

Mennyit ér, egy használt mosógép?

Az alábbi beszámoló egy hónap történetét foglalja magába erősen zanzásítva.  Az ötletet ez a február 22-én megjelent L. Ritók Nóra cikk adta,

https://szocio.atlatszo.hu/2019/02/22/keverotarcsas-mosogep-es-centrifuga-nehezen-elerheto-tisztasag/


Ötlet, előkészületek:


Szóval a Mosókapszula csoport történetét február 25-től számítjuk, amikor 21 fővel létrejöttünk, hogy egy jótékonysági akció keretében, a lakosságtól használt, de működőképes keverőtárcsás mosógépet és centrifugát gyűjtsünk az Igazgyöngy Alapítványnak Berettyóújfaluba, aminek az alapítója L. Ritók Nóra. Teljesen a saját szakállunkra, kezdtük, mintegy meglepetésnek szántuk, 3 hónapra terveztük. Sok mindent nem tudtunk, (persze még most sem), de hajtott minket a segíteni akarás, a tettvágy. Úgy indultunk, mint a ló, amiről nem lehet megállapítani a vakmerőségtől, vagy a vakságtól megy-e a falnak. Semmink nem volt, és nagyjából most sincs, csak a hitünk, a reményeink, az erőnk, az ismereteink, az érzékeink, a szeretetünk, a készségeink, meg az összekapaszkodásunk.


Amikor jöttek az első felajánlások olyan adrenalin fröccs járt át mindannyiunkat, hogy függővé váltunk. Ujjongtunk a kiscsoportban, (amit Mosókapszulának neveztünk el,) mint a kisgyerekek, és virtuálisan összecsókolgattuk egymást. Bajban voltunk, hogy mit és mennyit fogadjunk el, hiszen Nóráéknak az automata gép nem jó, nekünk meg nincs helyünk tárolni, eszközünk és pénzünk szállítani. Ezért megkérdeztem tőle, mennyi is az annyi. Azt mondta már várólista van a gépekre, de automatát 2-4-nél többet nem kérnek, viszont 10 db. keverőtárcsás mosógépet és 10 db. centrifugát köszönettel tudnak fogadni.

Az hamar világossá vált számunkra, hogy a szegénység országos. Nem csak a Hajdúságban, vagy Borsodban van nyomor, ha máshol nem annyira tömény, akkor is. Mert kaptunk közben jelzéseket, hogy Pest környékén ismernek családokat, akiknek szintén kéne mindenféle segítség. Ezeknek a kéréseknek ellenállunk addig, amíg meg nem lesz a Nóráéknak szánt mennyiség, de lassan elkezdjük az igénylők, igények listázását, hogy összehozzuk őket az adományozókkal.


Adománygyűjtés:

Dóka Feri adománya, aki Dunakesziről vitte el Szigetszentmiklósra a már nem használt gépeit. Hálás köszönet neki. 

ber9.jpg

 

Az adományok célba juttatása, elszállítása.

Egy hónappal a gyűjtés megkezdése után március 24-én elvittük az első rakományt.
Munkában a fiúk. Tibi és Csaba felpakolták az utánfutóra az összegyűjtött adományokat. 

ber5.jpg

 

Indulásra készen.

ber7.jpg

 

Odafelé, még Gödöllőn is megálltunk egy centrifugáért, és egy mosógépért. A bácsi a kapuba kikészítette a patyolat tiszta gépeket, úgy várt minket. Majdnem elsírta magát az örömtől, hogy adhat.

 ber8.jpg

 
Pár szó az útról. Szeidler Csaba volt a fuvaros, aki vasárnap reggel fél hétkor indult Tatáról, hogy időben fel tudjuk venni az utánfutót, meg fel tudjanak pakolni, hogy 9 körül Gödöllőn legyünk, 12-kor meg Berettyóban. Vissza Szigetszentmiklósra délután fél hatra értünk, ahonnan ő kb. este 9-re ért haza és éjjel fél 12-kor indult ki Németországba, hogy hétfőn 13 óráig dolgozzon. És mindezt önzetlenségből, segíteni akarásból, még azt sem mondhatom az első hívó szavamra, mert kérés nélkül jött, a két szép szememért. Mellette ülve azon stresszeltem egész nap, hogy mennyibe fog kerülni, lesz-e annyi adomány, hogy megtankoljuk a kocsiját. 
Reggel a 12 ezer forint vagyonunkat a pénztárcámba tettem. Tudtam 5000 lesz az utánfutó, gondoltam a többit majd a hitelkártyámról fizetem. Nem számoltam rá, hogy kauciót is le kell tenni. (Tudom, naiv vagyok). Ahhoz meg nem jó a kártya, így tőle kértem kölcsön nyitásra, személyes ismeretségünk 3. percében egy húszezrest.
És imádkoztam, hogy jöjjön még adomány a nap folyamán. 
Egyszer csak jött egy sms, hogy nyertem a lottón 1185 forintot. Hurrá gondoltam, jó lesz ez!

 lotto1.jpg

Azután jött a Paypalra Varga Krisztinától 10000 forint, meg Borbély Regina is hagyott az asztalomon 2000-et. Mindezt mindig hangosan sikoltozva üdvözöltem Csaba mellett, így méltán azt hihette, hogy egy gazdag spinével van dolga.

Megérkeztünk Berettyóba. Örömmel fogadtak minket és a gépeket is.

ber1_1.jpg

Ilyen amikor a szociális munkás, krumplit pucol, bőrkabátra gombot varr, csoportot vezet, hűtőt pakol.

 ber3.jpg

 

Ekkora lett a stóc, amit összegyűjtöttünk és levittünk: 

 
ber4.jpg

Gyorsan egy kis számolás, mit is vittünk le.
keverőtárcsás mosógép 8 db.
centrifuga: 4 db
automata: 2 db
fagyasztós hűtőszekrény: 1 db
babakocsi: 1 db.

Ami általunk kerül le, de nem mi vittük, hanem csomagküldő:
keverőtárcsás: 3 db
centrifuga: 2 db
automata: 2 db.

Nem minden került le az adományok közül, mert volt ami olyan műszaki állapotban volt, hogy csak méhtelepre lehet elvinni. Tibi sem tudott velük csodát tenni. Ez mondhatnám kivédhetetlen, mellékhatása a munkánknak, de mégis jó lenne kiszűrni, hogy arra ne áldozzunk időt, pénzt, munkát, hogy más velünk szállíttassa el a lomját. 

Amikor a nap végén megkérdeztem Csabát mivel tartozom 20 ezret mondott, ami csak az utánfutó kauciójára adott kölcsön volt. Mondtam ne szórakozzon, hisz matricát is kellett vennie, így egy enyhe közelharcban, rá tudtam tukmálni egy tíz ezrest. A nagy birkózásban viszont nála maradt a Nóráéktól kapott falinaptár és képeslapok. Ezért ezt megszavazom neki. Legyen az övé, ha már lenyúlta. Képet viszont kértem róluk, azt megnézhetitek. 

bernaptar.jpg

Este széjjel feszítette a mellkasomat a büszkeség, boldogság, öröm, hogy megcsináltuk. Éjfélkor még mindig a napi élmények, benyomások hatása alatt, euforikus állapotban voltam, amikor rám tört egy éles fény, egy felismerés. Milyen számokkal is nyertem a lottón a pénzt?

lotto2.jpg
Régóta ezekkel a számokkal játszottunk. Feri, én, gyerekek születési (már aki 90 előtt született) és a megismerkedésük éve. 53, 76, 53, 76, 53, 76. Zakatol a fejemben. 
Most is, megint, onnan is, ahol van, ő is adományozott.⚓️
Ugye nem hiszitek, hogy bekattantam? 

Most jött el a pillanat, hogy meg tudjam végre köszönni mindannyiótoknak kedves Mosókapszulások, az elmúlt hónap munkáját. Szavakat igazából még mindig nem találok, bár a 40 órás folyamatos készenlét óta eltelt 24 óra, amiből 12 órát tuti alvással, másik 1-et kádban, vízben töltöttem.

Hatalmas, amit létrehoztunk, és nem a szerénytelenség beszél belőlem, amikor azt mondom, hogy ez mindenki közös érdeme. Itt senki munkája nem volt fontos, fontosabb, vagy egyáltalán semmilyen, mert annyira szeretetteljes lett a csapat, hogy az félelmetes. Tudtunk egymásra számítani, építkezni, ha valahol gyöngült a lánc, akkor lett valaki, aki beugrott, és markolt, fogott, vitte tovább.

Csapat született, aminek én lehettem a bábája. Ez csodálatos!

Tettük mindezt mindenféle anyagi ellenszolgáltatás nélkül, (sőt sokunknak sok tízezer forintja bánja,) az ügyért, amit mindenki első szóra magáénak érzett, beleállt, abból a belső motivációból fakadóan, hogy emberek vagyunk és bitang jó segíteni, adni! 

Hálásan köszönöm!

Folytatás következik, a gyűjtés nem áll meg.

Szervezünk tanulmányi kirándulást május 10-én Berettyóba, amire itt lehet jelentkezni:

https://www.facebook.com/events/397652367458639/

A weblapunk itt érhető el, ahol a tevékenységünk, számlaszámunk, megtalálható, valamint ott, név szerint is megismerhetitek a Mosókapszula csapat tagjait:

https://keverotarcsas.wixsite.com/website?fbclid=IwAR1dYcZxeB2uHfQpSMfPh7nOypP9RQ1SKOcbcOiN5-JLbUEjBZmt5DB60Ug

Fb. csoportunk linkje, ha szívesen lennél közösségünk tagja, akár mint adományozó, akár, mint igénylő:

https://www.facebook.com/groups/1

Szerző: Sándorné Kósa Brigitta

Forrás: kosabrigi.blog.hu

 

 

 

 

 

Társkérés

A tegnapi bejegyzésemben beszéltem társkapcsolati tanácsadói tapasztalataimról, amelyek tűnhetnek kis túlzással, elpuffogtatott frázisoknak, néhány közhelyes hablatynak, pedig komoly, saját megélések vannak mögötte. Így az lett az elmélet. Ma pedig bemutatom gyakorlatban, konkrétan, mindenki számára érthetően, hogy néz ki az univerzum felé egy társkérés. Szívesen és eredményesen alkalmaztam ezt a módszert társkapcsolati tanácsadóként olyannal, aki kapható volt rá. Nincs benne hókusz-pókusz, vajákosság. Csupán a vonzás törvényét kell ismerni, használni. Nagyon örülök, a baráti kérdésnek, így végre nekiálltam a saját kérésemet is feladni! 

Van néhány általános szabály, amit a rendelés feladásakor be kell tartani, mert az univerzum számára érthetetlen a szeretném, az akarom, a jó lenne, a nem szavak, a tiltó negáló kifejezések. A jövő időt sem ismeri. (Szerintem az időt, mint olyat sem, de ez más kérdés.) Az nem kérés, hogy majd boldog akarok lenni! Hisz ki nem? Egyébként neked mit jelent a boldogság? Vajon másnak is ugyanazt?

Előbb megmutatom a saját motivációimat, a drivejaimat, azt, hogy, mit nem akarok, és alatta leírom, ezt hogyan fogalmazom meg az univerzum számára helyesen. Ezek alapján bárki elkészítheti a sajátját. Amikor megvan a helyes megfogalmazás azt fel kell írni egy lapra, vagy felmondani hangrögzítőre. Érdemes párhuzamosan megcsinálni mindkettőt. Ezután naponta legalább egyszer, de inkább kétszer hangosan felolvasni, vagy visszahallgatni a hangrögzítőről. Legjobb, ha ez ébredés után vagy elalvás előtt közvetlenül, alfa állapotban történik meg.

Saját motivációim:

Unom azt a férfit, akinek a rengő hájas has és a nagy mell a fétise. Ne a melleim, puha hájam miatt kelljek, (elég baj az nekem), hanem annak ellenére, vagy azzal együtt. Nem akarok senki szexuális tárgya lenni, és attól sem szeretek bele, ha úgy udvarol, "hogy nekem bejönnek a telt nők" . (Már bocsi, de az engem hol érdekel, hogy neked ki jön be, ha te, nekem nem?)  A férfi libidója, és tehetsége is két külön téma. Sajnos nem járnak kéz a kézben. Mert a vágy csak az első lépés, a tudás meg a másik. Van férfi, aki azt hiszi, ha neki jó, akkor automatikusan a nőnek is az. Tudom kiábrándító, de nekem a minden megkezdett még nem számít egynek.

Nem akarok sorba, hárembe beállni, és várni. Nem leszek szerető, még ha százszor elmondja, hogy én vagyok az első, akkor sem. Nem akarok bujkálni, vagy lopott pásztorórákon randizni. Nincs időm elaprózni, kipróbálni, hogy talán majd most és ő beválik. Nem pazarlom az időmet, érzéseimet olyanra, aki nem szentel nekem időt. Ha valaki, aki most csak 50 %-ot hoz, az idővel sem fog felfejlődni legalább 80 %-ra, ha reménykedem benne, akkor sem. Meg majd miattam megváltozik? Elhagyja az engem zavaró rossz szokásait? A francokat! Eltartani sincs kedvem senkit, vagy dolgozni rá. Cserébe engem sem kell eltartani. Bólogatójános, meg papucs sem kell. Az, az önállótlan, gondolkodni is lusta, életképtelen emberek szavajárása, hogy "döntsd el te drágám, legyen, ahogy te akarod édesem"! 

Minél képszerűbben, fogalmazok, és minél jobban belehelyezem magam is a képbe, helyzetbe, annál pontosabb lesz a kivitelezés. Csak olyat kérek, amiben biztos vagyok, hogy az jó lesz nekem. 

earth-1365995_1280.jpg

Mindent egyes szám első személyben, jelen időben, kijelentő módban fogalmazok. 

A vonzás törvénye alapján az univerzum számára helyesen megfogalmazott saját társkérésem: 

Szakállas, magas, barna szemű, barna, vagy ősz hajú, jó illatú, ápolt, szép, egészséges mosolyú. Nagy, erős, férfias, munkás kezű, amit ha munka közben összepiszkol, azt munka végeztével lemossa. Pont, mint wc. használat után.

Sokat beszélgetünk, nagyokat vitatkozunk, nézeteket cserélünk. Meggyőző, és meggyőzhető. Kiáll az igazáért, de belátja, a tévedését. Felnézek rá, tanulok tőle. Kölcsönösen tiszteljük egymást.

Szenvedélyesen szereti a munkáját, hobbiját, azt szorgalmasan végzi. A világ nagy dolgai is érdeklik, azokon szeret eltöprengeni. Vannak kreatív ötletei. Megbízható, szavahihető, pontos.

Szereti, ha gondoskodom róla, szereti a főztöm, szereti, ha ápolom testét, lelkét, szereti, ha kedves vagyok, szereti, ha dicsérem és szívesen, kölcsönösen megteszi ugyanezt, amikor nekem van rá szükségem.

Közösen, nagyokat nevetünk. Szellemes, érti, értékeli a humoromat. Sokat csavargunk, sétálunk, színházba, kiállításra, kirándulni megyünk, külföldre utazunk.

Udvarias, előzékeny. Eszébe jutnak a dátumok, amikről apróbb (nagyobb) figyelmességgel, ajándékkal megemlékezik. Értékeli az én figyelmességemet.

Van jogosítványa, kocsija, vezet. Józan életű, józan gondolkodású. Ház körüli munkát, apróbb javításokat szívesen végez, vagy legalább van egy telefonszáma ahhoz a szakihoz, akivel elvégezteti. Autó szerelés, gumicsere, fagyálló, olajcsere detto.

Van lakása, egzisztenciája. Takarékos, mégis jó szívű. Az adakozás, segítés neki is belső motivációja. Tudja a pénz akkor hasznos, ha mozog. 

Szeret engem, kívül belül elfogad. Bárki előtt szívesen, büszkén felvállal, mint ahogyan én is őt.

Az egyetlen vagyok az életében. Szívesen, gyakran van velem, szán rám az idejéből.

Elfogadja a gyerekeimet, családomat, mint ahogy én is elfogadom az övét. Szereti a természetet, növényeket, az állatokat, és ha állatot tart, megfelelő, méltó körülményeket biztosít neki.

Szereti az intimitást, az ölelést, a bújást, a simogatást, fejlett szexuális kultúrával rendelkezik. Hűséges. 

 

 

Nagyon óvatosan kell bánni a szavakkal, és tűpontosan fogalmazni, nehogy úgy járjon bárki is, mint az alábbi  tündérmesében:

Egy 50-as éveikben járó házaspár, a 25. házassági évfordulóját ünnepelte, egy csendes, meghitt kis étteremben.
Egyszer csak egy gyönyörű tündér jelent meg az asztaluk mellett és azt mondta:
- Mivel ennyire különleges házaspár vagytok és hűek voltatok egymáshoz ez alatt a hosszú idő alatt, kívánhattok tőlem mindketten és én teljesítem a kívánságaitokat!
- Ó! Én szeretném körbeutazni a Földet az én nagyszerű férjemmel!- kérte a feleség.
A tündér meglengette a varázspálcáját és - abrakadabra - két első osztályú jegy termett az asztalon a Luxus utazási iroda világkörüli útjára.
Most a férjen volt a sor. Gondolkodott egy percet és így szólt: 
- Nos, ez az egész nagyon romantikus, de egy ilyen alkalom csak egyszer adatik meg az életben, szóval ne haragudj kedvesem, de az én kívánságom egy nálam 30 évvel fiatalabb feleség!
A tündér és a feleség nagyon csalódott volt, de hát a kívánság az kívánság...
Így hát a tündér suhintott egyet a varázspálcájával és - abrakadabra - a férj 80 éves lett!

 

Kép: Pixabay

Szerző: Kósa Brigi

.

Magány, vagy egyedüllét?

Egyre kevesebben, és ritkábban kérdezik meg tőlem:

- Hogy vagy Brigi? 

És ez alapvetően pozitív. Azt hiszem elhitettem sok emberrel, hogy kívül-belül minden ok. Én vagyok az a világcsavargó, akivel mindenhol történik valami kaland, azt kellő humorral, öniróniával elmeséli, hatalmasakat röhög, másokat is megnevettet. Ha kocsiba ül, az úton hülyékkel van körülvéve, folyton verekedhetnékje támad. Készül megírni a vicces, szexes könyvét. A többi meg úgysem a nyilvánosságra tartozik. A fájdalom, a szomorúság, a magány, a hiány, a könny az a párnáé, meg a 4 falé.

flower-887443_1280.jpg

Tegnap kaptam egy  tanácsot kérő levelet. Nem nagy was ist das, gondoltam először. Kapok kérdéseket heti szinten rendszeresen, azután, ahogy jobban belegondoltam, de! Mert olyan valakitől jött, akinek elismerem a szakmai munkáját. Volt egy időszak az életünkben, amikor párhuzamosan haladtunk ugyanazon az úton. Konkrétan, ő is társközvetítéssel foglalkozott, meg én is. Hogy konkurenciái lettünk volna egymásnak, az enyhe túlzás, hisz szívesen beszélgettünk cseréltünk tapasztalatot és eszmét. 

Jó reggelt, szia! A segítséged, tanácsod szeretném kérni. Édesapám december 30-án volt egy éve, hogy itt hagyott minket. Pont felköltöztek Budapestre anyuval, minden szuper volt. Aztán hirtelen meghalt. Nyilván pontosan tudod, mit érzünk. Anyu 64 éves, és most jutott el odáig, hogy nem akar egyedül maradni. Amit én teljesen megértek. Tudsz nekem abban tippet adni, hogy esetleg hol lehet ismerkedni az ő korában? Van esetleg valamilyen klub?

Szia! 
Igen tudom mit éreztek, anyukáddal egy cipőben járok. Biztos vannak klubok, lehetőségek, de engem konkrétan kiver a víz, ha rágondolok, hogy elmenjek egy ilyenbe, és cédulát ragasszak a homlokomra eladó felirattal. Azóta a társkereső portálokat is messzire elkerülöm, pedig amíg élt a férjem rendszeresen ismerkedtem, igaz inkább szakmai gyakorlat szerzés okán. Amiben hiszek, az a kérés az univerzumtól. Ha anyukád elengedte apukádat és készen áll egy új kapcsolatra, akkor fogalmazza meg a kérését. Minél pontosabban. A megoldást pedig bízza az univerzumra. Persze az jó, ha nyitott, eljár otthonról, megadja a lehetőséget az ismerkedésre, de a legfontosabb a belső derű, az önszeretet. 

Köszönöm szépen. Szerintem igazából nem tart itt lelkileg, csak nagyon fél a magánytól, és nem szeret egyedül eljárni. A társkeresőkről én is lebeszéltem, mert hát na.

Most, hogy az ismerősöm saját édesanyjáról szeretne gondoskodni, megfeneklett, kevés lett az a tudás, amit idegeneknek könnyen ad át az ember. Mennyire emberi tapasztalás ez az életben? Nagyon okosak vagyunk, ha másnak, kívülállónak kell tanácsot adni, és mennyire elveszettek tudunk lenni, amikor benne vagyunk ugyanabban a szituációban. Mert bizony egészen más a perspektíva, amiből nézzük a magunk, vagy a másik életét.

Ez a tanácskérés arra indított, hogy újból átgondoljam, megint és alaposan, én hogyan akarom folytatni az életem? Egyedül, esetleg baráttal extrákkal, vagy igazi társsal? Azt látom, nagyon sok ember él egyedül, és nem mindenki magányos. Meg azt is látom, sok ember él valakikkel, családban, és sokkal magányosabb, mint az, aki fizikailag van egyedül. Meg kell szoknom azt a szabadságot, amit nem tudom volt-e időszak az életemben, amikor megtapasztalhattam volna. Hisz, az egyáltalán nem felhőtlen,16 éves gyerekkorból lettem, valakikért folyamatosan felelősséget vállaló, ezért korántsem egoista felnőtté.

Akármilyen nehéz is újra kell építeni, elfogadni, még ettől is sokkal jobban szeretni önmagam. Meg kell tanulni megélni a szabadságot, megtapasztalni az önállóságot, a belső erőt. Örülni a körülöttem kialakult, néha félelmetes, mégis várva várt csendnek. Új célokat, feladatokat találni, rövid és hosszú távon egyaránt. Nem hagyni elveszni a bennem lakó humort, a belső derűt, a játékosságot, a kíváncsiságot.

Közben rettentő hálás vagyok, mert már van, amikor mosolyogva tudok férjem képére nézni, és nem a hiányát élem meg, hisz tudom velem van, hanem a végtelen szeretetét. Sírni az élők miatt szoktam, nem a halottaimért. Néhány hónappal ezelőtt azt mondtam rossz barát vagyok, ezért nincs körülöttem olyan, aki szívből, igazán megölelne. Pedig van, csak nem vettem észre, hogy rossz helyen kerestem. Azt mérlegelem, mi is az a dolog, amihez hiányzik valaki mellőlem, és nem aprózom el, nem kötök kompromisszumot. Mindent vagy semmit alapon hívok magam mellé új társat, aki akkor fog jönni, amikor jönnie kell.

Fotó: Pixabay

Szerző: Sándorné Kósa Brigitta

A kutyák is az égbe mennek?

Ma az utolsó Buksi kutya is utánad ment.

Betöltötte a 8 évet, mert 2010 szeptember 15-én az 50. születésnapomon született meg a kezeim közé, illetve segítségével. Az a dátum meghatározó volt mind az egyéni életemben, mind a  házasságunkéban, ezért Buksi léte, élete, távozása számomra mindezeknek a szimbólumává is vált.

dog-1232449_1280.jpg

Emlékszel első Buksira? Tulajdonképpen felelőtlenül, tudatlanul vállaltuk a pici tacskó tartását, nevelését egy parkettás emeleti lakásban. Csak mert ellenállhatatlanul kedves, puha, meleg, pici, tenyérnyi kölyökkutya volt. Akit lehetett szeretgetni, dögönyözni, ölelgetni. Ahogy megláttuk beleszerettünk, és megkaptuk nagynénikémtől ajándékba. De haza is kellett valahogy vinni 120 kilométerről, vidékről. Motorral voltunk rokonlátogatóban, amikor ez történt. Ültem mögötted az MZ-n hónom alatt egy szatyorban, cipős dobozban megágyazva az akkor még névtelen kiskutyának. Valami nagyon különleges, egyedi nevet szerettem volna neki adni, de akárhogy gondolkodtam egyik sem volt hozzáillő. Ezért megkapta az én nevemet a Buksit. Akkoriban így neveztél, Buksikám.

zsemletacsi.jpg

Azután sok rosszaságot csinált a kiskutya, mert szétrágott mindent, ami a foga ügyébe került, kiegyenesítette a barokk asztal faragott lábát, hullajtotta a szőrét, befeküdt a fotelba, eltelt jó pár hónap amikorra szobatiszta lett, egyszer egy autó is elütötte, de vele, általa, tőle észrevétlenül megtanultuk a kutyás létet. Figyelni kellett az igényeit, a kedvét, a hóbortjait. ki kellett szolgálni, mint egy gyereket, de szeretett és szeretni is lehetett. A kutya egy borzasztó fontos dologra is megtanított. A falka létre, a falkában gondolkodásra, a hierarchia rendjére. Onnan kezdve nem voltam sosem egyedül, amikor te hetekig hajóztál. Emlékszem úgy néztük a foci VB-t 86-ban, hogy ültem a fotelban, belül Bendi volt a hasamban, kívül meg Buksi a hasamon. Sokan gondolták, mivel későn jött az első baba, hogy a kutya gyerek pótszer számunkra, és csodálkoztak, hogy Bendi születése után sem adtunk túl rajta. Nekünk az ellenkezője volt érthetetlen. Azután jött a tanyasi élet, ahol a kis tacskó elveszett az egy holdon, és sorban követték a nem csak fajtársak.

És most az utolsó Buksi fekszik egy kicsit nagyobb cipős dobozban, ahonnan már nem jön ki többet. Ment szórakoztatni téged. 

dachshund-3480823_1280.jpg

Úgy tűnik most ezt a korszakomat élem. A régi emberek, kapcsolatok, barátok emlékek elengedését, és nem újak keresését, megtalálását. Mondjuk, kicsit már uncsi. Tudom együtt vagyunk egy másik dimenzióban, de ahhoz aludni kell. A simogatás, érintés, nevetés, beszélgetés meg ébren hiányzik. Fájdalmas a felismerés, hogy rossz barát vagyok, de én már nem akarok többé sem új, sem régi barátokat. Hűtlen kutya mind, akik legjobb barátságot ígérnek, mégis elhagynak.

Fotó: Pixabay

Szerző: Sándorné Kósa Brigitta

Egy hét Horvátországban

A terv egy közös, nagy, családi nyaralásra már tavaly, amikor még éltél, megfogalmazódott bennem. Az kérdéses volt jössz-e, nem, de hajlottunk afelé, hogy úgysem akarnál kimozdulni. A hatalmas utat sem bírtad volna, meg az idegen környezet is csak teher lett volna kikapcsolódás helyett számodra. 

Azután fogyott a létszám egyéb okok miatt is, végül a hét főből hárman maradtunk, akik nekivágtunk. Bogi, Jani, meg én. Nem mondom, hogy csodálatos élményekben volt részem, de hogy feledhetetlen marad az biztos. És bár most pihenni indultam, tanulás lett a vége. A kérdésemre, amit márciusban Izraelben, a siratófalnál tettem fel, most érkezett meg a válasz.

Már csak egy kis erő, idő kell a megvalósításhoz. Ja, meg pár millió. De az a legkevesebb. 

A nyaralásról naponta többször is bejelentkeztem az általad annyira utált pészbukon. És végig marháskodtam a hetet. (Már amikor nem sírtam). Így egyszerűbb azt idekopizni, mint új szöveget írni.

Ez az idő is eljött. Dani lagzijában vagyunk. Ültetőpoharaink. Innen néhány óra alvás után indultunk nyaralni.

A képen a következők lehetnek: belső tér

Ez az OriGo Horvátország!

Huuuuú, nem is tudom. 
Valami hatalmasat kell ennek a tengernek 1 hét alatt virítania, hogy máskor is jöjjek. 
Kéretik helybe, minimum 3 fő 30-as, hímnemű, (ha az egyik feketebőrű sem baj), megfelelő jártassággal, hajlandósággal, hogy én mégegyszer nekivágjak ennek az útnak. 
Vagy nem lakodalom után, vagy nem 40 fokban, légkondi nélküli autóban, vagy nem lakókocsiban, ahol minden hepénél hullik valami a fejemre, vagy nem délelőtt 10-kor indulva, hogy 9 óra alatt megtegyünk 650 kilométert.

Délután ötkor voltam az erőm végén. Azt hittem hőgutát kapok. Igaz egész nap nem ittam 4 decinél több vizet, hogy ne kelljen pisilnem. Nem is kellett, mert minden a bokámba ment. (Persze a reggeli vizhajtós gyógyszereimet sem vettem be). És akkor már nem tudtam eldönteni, hogy ájuljak-e el, vagy simán hányjam össze magam. Bogi arra szavazott, hogy inkább aludjak. Amikor szót fogadtam neki akkor meg kiröhögött, hogy bicsaklik a fejem, meg rám fogta, hogy horkolok. Pedig csak a halált vártam. De tényleg. A tájat is egykedvűen néztem, holott nem semmi látvány az Alpokon átgurulni, hogy még havas csúcsok is látszanak. 
Megérkezvén végre, megmutattuk magunkat a tengernek. 
(Nem sok hasonló látványban van része.)
Nagyon fincsi hűsítő a vize, de félek a sünöktől, és csak tanga gumipapucsot hoztam. 
Most végre ágyban, kinyújtott lábbal, megfelelő mennyiségben pótoltam belsőleg a folyadékot. 
Gondolkodom erősen, hogy nekem az otthoni ráckevei Vadkacsa szabadstrand is bőven megteszi. 

Érzem a levegőben, hogy várjátok a mai, nem csak képes beszámolómat. (Ügyes fogás volt részemről feldobni első nap a fiatal néger csávót, mert így megvan a remény arra, hogy ha valamikor be tudom csalogatni az utcámba, akkor arról is be fogok nektek számolni.) 
Na, szóval olvassatok bátran, és mindig. 
Ez a nap ellenetek játszik, mert tegnap óta megint vérzik az aranyerem. Foghatnám a hideg sós vízre, meg az eszméletlenül kemény kőpartra, amin ücsörögtem, vagy akár a saját hülyeségemre is, amiért nem hoztam el a méregdrága kúpomat. Pedig gondoltam rá, hogy beteszem a táskámba. Pont van a két hónapja felírt kétheti adagból még egy hétre való. De esélytelen lett volna a szállítás még jégakkuval is, mert otthon annyi idő alatt megolvad, amíg kiveszem lenn a hűtőből, és felballagok vele az emeleti fürdőbe. Szóval csak aranyos krémet hoztam. Éjjel egyig nem tudtam elaludni a melegtől, meg a fájdalomtól, amikor eszembe jutott, hogy legalább azt használjam. És utána tényleg jobb lett. 
Meg a szomszédos teraszon is elcsendesedtek. 
Reggel beszámoltam Boginak a nagylányos kalandomról, ő meg megijedt, azt mondta:
- Anya akkor ne menj be a vízbe, mert egy cápa megérzi a vér szagát odamegy, és felfal. 
Jót nevettem, és nem ecseteltem, hogy azért a szimering az működik, és nem állandó a csorgás. Egyébként meg hol vagyok én attól a vastagságtól, ahol már, és még a sz@rszag is átérződik?
Így, ma a fiatalok elmentek nélkülem távolabbi helyre, homokos partot keresni, én meg maradtam itthon a légkondis szobában. 
Nyomatom az aranyerem, és írok.
Közben küldtek fotókat. Látszik a homok, a napfény, a tenger, a boldogság, a meleg. Én meg örülök, hogy a szabim alatt kicsit utolérem a dolgomat. Azért mindjárt leballagok egy kis sós levegőt szívni, meg a kabócák énekét hallgatni a légkondi helyett. 
Jajj, azt még nem is mondtam milyen félelmetesen hangosak. Na, lehet majd felveszem nektek. 

Mindig szarik a kutya valamit, (jelen esetben a kocsi féklámpájához várunk szerelőt), így a mára tervezett Zadar óváros helyett, kerestünk közel homokos tengerpartot. Találtunk Ninben. 
Mutatok képeket, meg süketítő kabóca éneket, amit a blogba sajnos nem tudok betenni. Akit érdekel nézze meg a fb-on.

A Retro rádiót hallgatom itt kinn is, igaz online. 
Most ment az Indián nyár című Kovács Kati szám. 
Még szinte gyerekek voltunk, amikor már dúdoltuk, kedvencünkké vált. 
A fene se gondolta, hogy egyszer a szövege is stimpasszol, és pont ránk. 
És most még a tücskök, vagy kabócák hangja is hallható az intro alatt. 
Vagy már a fejem zsong ettől a sok kis köcsög kanos kabóca kandúrtól?

 

Azok kedvéért, akik már unják a képeket, a ma esti szösszenetem nem a lófarkas, meg nem is a raszta néger csávóról fog szólni, hanem a saját hülyeségemről. 
(Igaz, eddig sem volt másként.)
Szóval ott hagytam abba, hogy tegnap vártuk a szerelőt, mert a kocsinak nem világított a féklámpája. Átvariáltuk a programot, tegnap közelben fürödtünk, Zadart mára toltuk át. Ehhez képest tegnap este kilenckor eljött valami szerelő féle fazon, aki még egy műszert sem hozott magával. Bucsoknak lehet valami rokona, mert látta 99%-os pontossággal, hogy a fékpedálkapcsoló a bűnös. Azt kell cserélni. Ezzel elment. Majd visszaszólt telefonon, hogy hétvégéig nem tudja beszerezni az alkatrészt. Rendes volt tőle, mert így legalább a legjobb barátunkhoz, googlihoz fordultunk és kerestünk a közelben autóvillamosságist. 
Na, hol találtunk?
Igen! Zadarban. 
Tehát ezt megtehettük volna egy nappal előbb, variálás nélkül. 
Ma persze megint lett 11 óra, amikor elindultunk itthonról 600 fokban, légkondi nélküli kocsiban, fájós fenékkel. Mikor nézzen várost a hülye magyar, ha nem ilyenkor? Első út a szerelőhöz vezetett, GPS-el, naná így is többször eltévedve, mert a vezető sokkal jobban tudta, merre kell menni, mint a midfahrer. Én meg hátul kussoltam, közben levegőért, meg az életemért küzdöttem. A szerelő 2-kor ért rá, ezért minket Jani elvitt az óvárosba, azzal, hogy majd ő egyedül megvárja ameddig elkészül az autó. És akkor kiszálltunk egy korty víz, meg folyadék nélkül a kocsiból. Megláttunk egy bódét, de nálam nem volt kuna és mondtam Boginak sört akarok, mert egyik édes lónyál sem oltja a szomjam. És itt van az a pont, amin megbicsaklott a további nap. 
Merthogy nem szoktam inni. Az első 3 korty a fejembe szállt, de haladtunk, és vittük magunkkal a sört. Eleinte csak szédültem, akkor leültem pihenni. Azután meg még mindig szomjas voltam, hát ittam a sört. Akkor meg úgy megoldotta a nyelvemet, hogy az összes szarságot, amit eddig gyűjtögettem a bögyömben, most a szénsavval együtt felböfögtem. 
Ez a rész nyilván nem publikus, de sírás lett a vége. Előbb Bogi, majd amikor elrohant, otthagyott, akkor én is. Átgondoltam a dolgokat, és úgy döntöttem nem kell nekem megvárnom a vasárnapot, hogy hazabuszozzak, elindulok Magyarországra most. Nem érdekelt, hogy nincs nálam sem egy ruhám, sem a laptopom, azt sem tudom honnan megy a busz, hol a buszpályaudvar. 
Elindultam. 
Bekapcsoltam a telefonomon a GPS-t azt mentem gyalog. Közben útba esett bank, váltottam pénzt, vettem inni. Busz viszont csak 0.30-kor indult volna. 
A telefonom jelzett, hogy 20% alatt van, és a külső aksi is lemerült. Akkor hívott Bogi, hogy jöjjek velük vissza, meg béküljünk ki. Ahogy ültem a pályaudvar légkondis várójában kurva szabadnak éreztem magam. Büszke voltam, hogy megléptem, ezt a lépést. Amikor meg megláttam a lányomat közeledni felém, akkor meg egy kezdődő Alzheimeresnek. 
És nem találok válaszokat, csak a kérdések sorakoznak, mert ezt mind három gyerekemmel átéltem, átélem. 
Nekem tényleg már a hátsó ülésen van a helyem? (Ezt átvitt értelemben gondolom, mert a valóságban tényleg odaszól a jegyem.)
Az anyáknak tutibiztos, hogy csak az elfogadás a tiszte? 
Nem szólhat bele a felnőtt gyereke életébe, még akkor sem, ha látja, hogy rossz irányba halad? 
A szeretet egyenlő a kussolással?
Az elengedés egyenlő a leszarommal, a nem az én dolgommal?
El kell tűrni minden kritikát, de viszont kritizálni nem szabad?
Szar lehet a gyerekemnek lenni?
Miről veszem észre, ha felesleges vagyok?

A képen a következők lehetnek: égbolt és túra/szabadtéri

Amíg ballagtam, lőttem még egy pár képet Zadar óvárosról, de az igazán hangulatos kis utcákba nem mentem be. Vitt a fejem haza. 
Ennyi a ma esti mese. 
Ja, a kocsinak az izzója volt meglazulva. 

Ma csodaszép helyeken jártunk. Megtapasztaltuk a majdnem érintetlen természetet, meg a beachezős feelinget egyaránt. Ráadásul nem messze egymástól, közel a szállásunkhoz, hisz a VIR-Szigeten van mindkettő. 
Kicsit bánom a tegnapi posztomat. Nem az őszinteségemet, hanem, hogy azt hiszitek rossz gyerekeim vannak. Pedig nem. Tudom, hogy szeretnek engem, bármikor fordulhatok hozzájuk, ha gyengülök. Segítenek, meg borzasztó erővel képesek vagyunk bajban összezárni. Tiszteljük a másikat és hálásak vagyunk egymásnak. 
Ettől függetlenül az érzéseim, a kétségeim, a kérdéseim valódiak. És mint kiderült, nem csak az enyémek.
Este privátban beszélgettem egy olyan ismerősömmel, aki életkora miatt két tűz között van. Az anyukája még be-be szólongat, de a gyereke is halad az önállósodás felé. Ő még a véleményt a segglyukhoz hasonlítja, ami mint köztudott mindenkinek van, de senki nem kiváncsi rá. (Bakker, ha ezt előbb tudom, dehogy hozom szóba az aranyeremet.)
Szóval ő még kemény, és érződik rajta, hogy zavarja a fentről jövő ív, és igyekszik majd lefelé nem kiosztani. Azután elmeséltem neki a konkrét fájdalmamat, és sitty-suttyra ellentmondásba keveredett önmagával, és azt mondta: 
- Gittuska csinálj valamit, mert ez nem játék!
Persze Bogival kibékültünk, minden ok. De jár az agyam, hogy mikor mi módon, hogyan üljünk le sérülésmentesen beszélgetni. 
Sör tuti nem lesz! 
Esetleg egy kis tömény.

 

A képen a következők lehetnek: óceán, égbolt, felhő, félhomály, túra/szabadtéri, természet és víz

Vannak dátumok, amik belém égnek valami miatt. Ilyen az augusztus 10. is. Reggel, ahogy ránéztem a telefonomon a számokra kellemes borzongás járt át. 1976-ban ezen a napon lettem először a tiéd. Mennyit szerveztük, terveztük, vártuk! Franciska volt az alibi gardedámom. Eljött egy nappal előbb Anyucihoz, hogy elkérjen éjszakára. Azt mondta sürgősen el kell utazniuk és szeretné, ha én vigyáznék Ildire, Mónira. 
Azután a pontonon nem benn náluk a szobában aludtam, hanem a jegykiadó helyiség volt előkészítve kettőnknek. Otthonról hoztál törölközőt alám, ha nagyon véreznék, ne kenjük össze az ágyneműjüket. 
Izgalmas volt már a készülődés is, majd az egész éjszaka. 
Beszélgettünk, simogattuk, becéztük egymást. Eleinte ügyetlenkedtünk, de éjfél körülre belejöttünk. 
Eddig jutottak a gondolataim, amikor a telefon kijelzőn a 08.10. dátum mellett SMS bankkártya értesítést kaptam. Utalta a nyugdíjfolyósító az utánad járó özvegyi nyugdíjamat. Hogy basszák meg! Mindig 11-én kaptál nyugdíjat. Nem lehetne, hogy visszaadom a pénzt, csak még egy kicsit itt legyél? 
⚓️

A képen a következők lehetnek: óceán, égbolt, túra/szabadtéri, természet és víz

Augusztus 12., 18:16

Az utolsó 90 kilométeren esett kútba, dőlt dugába, holt hamvaiba a menetrend. Azt hiszem egy stau nevű delegáció miatt zárták le a pályát Siófok alatt. A mellettem ülő fiatalember szerintem hat soron megbánta, hogy Zágrábban udvariasan, magyarul, felajánlotta, hogy felteszi a táskámat a magas polcra, mert így inkább őt választottam, melléültem. Marhára zavarta sokáig, hogy átlógok az ő térfelére is. Kínosan elhúzta a combját az enyém mellől. Azután az első együttalvásunk csodát tett. Mindkettőnk ellazult állapota ráébresztette mennyivel többet jelent egy puha nővel összeizzadni, mint egy csontossal. 

A félreértések elkerülése végett nem fekete bőrű. 
Van minden színű náció a buszon, de a legsötétebbek latin amerikaiak. Közvetlenül mögöttem ülnek, és senki más nem beszélget csak ők. A fülembe és jó hangosan spanyolul. Azután váltanak amerikai angolra, ha lehet akkor még hangosabbak, utána meg a franciát nyomják. Egyik nyelvet sem értem, meg azt sem, miért váltogatják egymás közt a nyelveket. Talán játék, vagy gyakorlás? De úgy érzem hatalmas szabadságot ad bárkinek, ha több nyelven tud kommunikálni. Még akkor is, vagy főleg akkor, ha azonos nyelvet beszélnek, mégsem értik egymást. 
Ez itt nem egy nyelviskola reklámja volt, de megvan a következő tanulnivalóm. 
Vagy megtanulok angolul, vagy kiadok egy magyar-magyar szótárat. 
Van légkondi a buszon, de úgy látszik rám férne egy jó kis kávé. 
A kép három napos. Bogi szerint anyás, szerintem őrmesteres. 
Na, pont azért anyás, mondta Bogi. 
Szóval, neki az anyját, a jó édest! 
Meg a késésnek is! 

A képen a következők lehetnek: Sándorné Kósa Brigitta, állás, óceán, égbolt, felhő, túra/szabadtéri, természet és víz

Bizony ég, azért jó elutazni, hogy a végén hazamehess!
És a gyerekeim? Az egyik feltett a buszra, a másik elém jött, hazahozott, a harmadik vacsorával, frissen húzott ággyal várt. 
A saját wc-nek párja nincs, a csapból akár inni is lehet, és az ágyad? Tökre elfelejtetted, hogy mennyire süppedős, puha, ruganyósan illatos!
Jó éjszakát mindenkinek! 

Kis naivan azt hittétek elég lesz ekkora fenéknek 700 kilométeres nyomatás? Na, nem. Szó se róla! Ezért, már ma is beletettem majdnem háromszázat. Hazánk nagy vizeinek meglátogatása közül a Tisza hiányzik, igaz még csak dél van. 
Nem a józan eszem ment el, de ez volt az ára, hogy tegnap hazahozzon a gyerekem Pestről. Mivel kettőnknek van egy kocsija, ma én vittem vissza Füredre.
Közben szólt a hatlövetű, helyett új kedvencem a Retro rádió. Csípem a zenéiket, meg azt, hogy a dalok születésekor, még kéjes gondolat sem volt gyerekem úgy fújja, mintha muszáj lenne neki. 
A hírek viszont a sírba tesznek. 
A szerkesztők hagyján, hogy kínosan vigyáznak minden oldali hallgató lelkületére. (Azon sem csodálkoznék, ha ez lenne fennmaradásuknak záloga, vagy feltétele.) 
De a bemondók! 
Értem én, hogy megtanították őket mosolyogva beszélni. De akkor a hír tartalma szerint emotionokkal lássák már el nekik a szöveget. 
A balesetben meghalt, és a kocsiban hagyta a karambolt okozó apa a gyerekeit című részeket ugyanazzal a hangsúllyal, hurrá optimizmussal olvassa, mint a de jó, hogy nyár van, hétfő, és 40 fok árnyékban. 


Most meg ebéd utánit alszom, végre férfi mellett. 
Igaz csak 4 éves, de a legjobb. 
Tuti szívesen aludnál vele te is Bibis Papa.

A képek túl nagy helyet foglalnak, ezért nem engedte idetenni a rendszer. Aki akarja megnézheti őket a fb oldalamon.

Szerző: Sándorné Kósa Brigitta 

süti beállítások módosítása